Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-124

A nemzetgyűlés-124. ülése 1923. évi április hó 24-én, kedden. 419 sem kezdenek háborút előbb, mint három hónappal a biróság Ítélete, vagy a Tanács jelentése után.« T. Nemzetgyűlés ! Igen komoly eshetőségekkel szemben is meg van itt állapítva —igaz, hogy a »háború« szóval megjelölve — az, hogy ezeknek a pilatorikus, békés és igazság szerinti kiegyenlítésre vonatkozó összes eszközöknek ti merítése előtt nem szabad önsegélyhez fordulni. A »háború« szó itt az önsegély fogalma helyett áll, mert minden önsegély, az önsegélyhez nyúlás, az erőszakos eszközökhöz való egyoldalú nyúlás tulaj donképen már háborus cselekvény, úgyhogy ha ezeknek az intézményeknek, szakaszoknak szellemét vesszük, azok tiltják az önsegély és az önbíráskodás természetével bíró minden cselekvést mindaddig, mig vagy a döntőbírósági eljárás, vagy a nemzetek szövetsége illetékes közegének, a conseil-nak békéltető eljárása be nem fejeztetik. Ezzel a cikkellyel a cseh-szlovák kormány nyilvánvaló ellentétbe helyezkedett, midőn a neki felajánlott pártatlan vizsgálati eljárás mellőzésével az egyoldalú önsegélynek, az egyoldalú megtorló intézkedésnek terére lépett. Igazán fel kell vetnünk magunkban azt a kérdést, hogy vájjon Európa államai között miféle megkülönböztetések léteznek. Már hozzászoktunk, hogy még mindig emiitik a háború győzőinek és leGyőzőtteinek két kategóriáját, ami teljesen ellenkezik a béke szellemével, mert hiszen békét azért szoktak kötni, hogy a háborúnak vége legyen, nem azért, hogy azt más alakban folytassák. (Ugy van ! Ugy van // Most, ugy látszik, az államoknak még egy második katagorizálása is kezd lábrakapni : t. i. olyan államokra, melyek kötelesek megtartani a szerződéseket, és olyan államokra, amelyek nem kötelesek. (Taps.) Ez utóbbinak illusztrálására megemlítem, hogy a napokban olvastuk, — igaz, hogy csak hírlapíró előtt tett nyilatkozat, hiriapi közlés alakjában, de a dolog olyan jelentőséggel bir, hogy szinte lehetetlen feltenni, hogy ilyen hírlapi közlemény illet ékes cáfolatban ne részesüljön, ha valótlan, —olvastuk, mondám, a románigazságügymínisternek egy állítólagos nyilatkozatát, mely szerint ő a magyar feleknek a bíróságok előtti nyelvhasználatra vonatkozó, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló szerződésekre alapított panaszát azzal az egyszerű kijelentéssel utasította el, hogy magasabb állami szempontból a nemzeti kisebbségekre vonatkozó szerződések nem tarthatók meg. (Zaj.) Engedelmet kérek, szeretném látni, hogy milyen európai vihar, milyen ententevihar keletkeznék, ha egy magyar minister megengedné magának azt a kijelentést, hogy magasabb állami szempontból a trianoni szerződésnek ezt vagy azt a pontját nem lehet megtartani, pedig magasabb magyar állami szempontból igen kevés intézkedése maradna fenn a trianoni szerződésnek, melyet meg lehetne tartani. (Ugy van! Ügy van !) De, mondom, ha a román igazságügyministernek ez a nyilatkozata nem is volna autentikus, ha tulaj donképen csak kifejezésre juttatná azt, ami a tényleges prakszís, mert én és mindazon képviselőtársaim, akik ezzel az üggyel, különösen a nemzeti lásebbségek oltalmának ügyével foglalkoznak, megállapíthatják, hogy szisztematice félretétetnek az azok megoltalmazására, megvédésére vonatkozó nemzetközi szerződések, (ügy van ! Ugy van ! a baloldalon.) ismétlem, ezen a címen fel lehet vetni azt a kérdést, hogy tényleg ott vagyunk-e, hogy vannak államok, amelyek tartoznak, és vannak államok, amelyek nem tartoznak megtartani a nemzetközi szerződéseket, és ha a szerződések egyszer ilyen jelleggel birnak, akkor azután egészen kifejezetten és nyíltan az ököljog terére és útjára léptünk. (Ugy van ! Ugy van !) Még egy megjegyzésem volna ezzel kapcsolatosan, mielőtt a kormányhoz azt a kérdést intézném, hogy milyen intézkedéseket szándékozik tenni a cseh-tót kormány ezen egyoldalú, a nemzetek szövetsége paktumának pozitív tételeivel ellenkező eljárásának ellensúlyozására. En bizonyára a legutolsó vagyok, aki kockázatos, kalandkereső politikára akarnám a kormányt felhívni ; én helyeslem a kormánynak azt a politikáját, amely a súlypontot Magyarország belső regenerálására és annak elérésére fektetvén, keresi az egyetértést nemcsak a nagyhatalmakkal, hanem keresi a normális viszony helyreállítását a szomszéd államokkal is. De utóvégre mindennek van határa. ( Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Kétféle veszélye lehet a nemzet biztosságának. Az egyik veszély volna a kalandos, összeütközéseket kereső politika, a másik pedig a túlhajtott gyengeség és engedékenység politikája (Ugy van! Ugy van! Taps a baloldalon.), mely azt a látszatot kelti, hogy mindenki megengedhet magának velünk szemben mindent, mely utóvégre olyan helyzetbe hozhat minket, amelyben a lehető legkedvezőbb körülmények között mégis kénytelenek leszünk egy összeütközést elfogadni. Ha a cseh-szlovák kormány feljogosítva érezte magát arra, hogy az általunk felajánlott pártatlan biróság vagy pártatlan fórum által való megvizsgálás eljárásának mellőzésével, saját közegeinek megállapít ásat a mi közegeinkével szemben perdöntőnek elfogadván, ezt az abszurd álláspontot tőlünk is követelvén, egyoldalúan megtorló intézkedéseket helyez kilátásba, nagyon megfontolandó. mélyen t. Nemzetgyűlés, vájjon ebben a helyzetben nem kell-e nekünk is mindaddig, mig ez a méltányossággal ellenkező, a nemzetek szövetsége paktumába ütköző cselekvés fennáll, hasonló álláspontra helyezkednünk. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Utóvégre hasonló megtorló intézkedések lehetősége a magyar állam kezében is van és mi nem válhatunk Kelet-Európa pofozógépévé ! ( Ugy van ! Ugy van ! Zajos helyeslés és taps.) Hanem a mi békés, kalandkerülő, Európa nyugalma felett ugy, mint a saját biztonságunk felett