Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-121

308 A nemzetgyűlés 121. ülése 192 menti rutinnal rendelkező csoport áll készen a nemzet érdekeinek védelmére és nem azoknak kényekedvét szolgálják a magasztos eszmék, akik a magukkal hozott forradalmi bosszuérzés követ­keztében soha sem lehetnek igazán köztársaságiak és soha sem lehetnek igazán pacifisták. Erdélyi Aladár : Ezt kinek mondja? Raínprecht Antal : T. képviselőtársam már voltunk ugy, hogy nem tudtak ma, mit hoz a hol­nap és szenvednünk kellett mindannyiunknak. Szerintem ez az egyedüli bölcs kormányzati poli­tika. És mit látunk ezzel szemben? Azt látjuk, hogy a pacifismusra halált követelő interpelláló inter­pellációja helyeslő választ kap. De ugyanakkor a pacifista köztársasággal nagyon helyesen pacifista megegyezést létesit a t. kormány. Nagyon kár, hogy a nyilatkozataiban nem őszinte az igen t. kormányelnök ur. Pedig az ország közvéleménye csak nagy megnyugvással venné a pacifista pro­grammot, mert bár a magyar készen áll egy ujabb véráldozatra is, az elsődleges kivezető utat mégis csak a békés munkával kivánja biztosítottnak látni. És nagyon kérem a ministerlenök urat, ne kisebbitsék és ne gyöngitsék a mi amúgy is nehéz és higyjék el, nagy önuralmat igénylő munkánkat, mert hiszen jöhetnek idők, amikor ezért a nyílt álláspontunkért még hálás is lesz nekünk a kor­mány és a nemzet. Pacilista mivoltunkat nem tagadjuk meg mar­osak azért sem, mert mi a magyar hazát elsősor­ban a magyar emberi életben, a magyar emberi élet szaporításában, nevelésében és nemesítésében gondoljuk feltalálni és mert az a véleményünk, hogy a nemzet megkérdezése nélkül az emberi élet nem kommunizálható ; és nem tagadjuk meg pacifista mivoltunkat még azért sem, mert meg­maradt rögünket, ezt a kis rögünket, melyből a jövő jobblétnek kell kisarjadzauia, kockára nem tehetjük. A külügyminister urnák Ausztriával tör­tént megegyezése iránt bizalommal vagyok, a kor­mányelnök urnák azzal ellentétes jelentőségű nyi­latkozatait azonban ezennel tisztelettel számon­kérem. Beterjesztett interpellációm szövege a kö­vetkező. (Nagy zaj. Felkiáltások a jobboldalon : Halljuk ! Halljuk !) Peyer Károly : Komoly emberek maguk ? Szégyeljék magukat ! Paprikajancsik! Elnök : Peyer képviselő urat rendreutasítom. Rupert Rezső : Óvoda-iskola ! Propper Sándor : Hogy lehet azon mulatni, ha valaki nem találja az interpellációját ! Halász Móric :• Nem kérünk önöktől enge­délyt ! Elnök : Csendet kérek. Rainprecht Antal : Egy tekintetben nyugodt vagyok : hogy interpellációmnak ezt az egyetlen passzív részét — a mulattatót — mindenki meg­értette. A következő interpellációt intézem a mi­nisterelnök úrhoz (olvassa) : »Hajlandó-e a minis­terelnök ur egyrészt a ministerelnök ur nyilat­kozatai, másrészt a korm. ány cselekedetei között összhangot teremteni és ezáltal közgazdasági éle­3. évi április hó 18-án, szerdán. tünkre is súlyosan kiható helyzetünkből való ki­jutás irányelveit félre nem érthető, őszintén be­vallott támpontokra fektetni ?« (Helyeslés bal­felől.) ElnÖk : Az interpelláció ki adatik a minis­terelnök urnák. Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző : Vanczák János ! Vanczák János : T. Nemzetgyűlés Î Amikor a magyarországi szociáldemokrata párt feladta politikai passzivitását, semmi esetre sem az lebe­gett a szeme előtt, hogy az országnak ártalmára legyen, ellenkezőleg azt mérlegeltük, hogy passzi­vitásunk árt az országnak, mert támpontot nyújt a külföldi demokráciának arra, hogy állandóan támadják az országot és arra hivatkozhassanak, hogy itt nincsenek meg azok az előfeltételek, me­lyeknek alapján a külföldnek Magyarországgal érdemes szóbaállama. Egy további szempontunk az volt, hogy azt a harcot és küzdelmet, amelyet a magyarországi munkásosztály a parlamenten kivül, az utcán volt kénytelen hosszú évtizedeken keresztül, épen a szűk osztályuralom önzése kö­vetkeztében vivni, áthozzuk ide a nemzet fóru mára, mert előnyösebb a nemzet szempontjából, ha a szociáldemokrácia nem künn az utcán, ha­nem itt, a nemzet fórumán vivja meg a maga elvi harcát ellenfeleivel. Az csak természetes, hogy amikor azután belekapcsolódtunk a politikai életbe, nem ugy kapcsolódtunk bele, hogy elvein­ket jégre tegyük és a kormánynak vagy politikai ellenfeleinknek nyilt vagy titkos támogatói le­gyünk, avagy érdemeket igyekezzünk szerezni arra, hogy elmondhassák rólunk, hogy jó gyerme­kek vagyunk, és igy biztosítsák maguknak részünk­ről a kritikátlan nyugalmat. Mi nem szoktuk meg, hogy idegen muzsikára táncoljunk. A magyar ön­tudatos, osztálytudatos munkásság, amióta ma­gába szivta a nyugati eszméket, melyeknek elter­jedését nagyban elősegítette Magyarországon min­den akadály dacára is az a szűk osztályuralom, melyre ismételten és ismételten hivatkoznunk kell és amely a mi nézetünk szerint Magyarország katasztrófáját és romlását okozta, (Ugy van/ Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ebben a küzdelemben hosszú évtizedeken keresztül megszokta, hogy saját maga határozza meg útját és eszközeit, ame­lyeknek segítségével céljai felé haladhat. Ezt tesszük most is és ezt fogjuk tenni ezután is abban a hitben és erős meggyőződés­ben, hogy amit teszünk, ennek az országnak és az ország népének javára és előnyére tesszük. Teljesen tisztában voltunk azzal is, hogy parla­menti fellépésünk nem lesz kedves sem a kor­mánynak, sem a többségi pártnak, sem pedig a velünk ellentétes világnézetet valló többi pár­toknak, de mégis bele kell nyugodni abba, hogy a nemzetgyűlés visszatükrözze az ország valódi képét, az hü tükre legyen a lakosság összetéte­lének és hogy minden érzés, minden gondolat, minden felfogás, amely az országban a nép egyes rétegeit áthatja, itt jusson érvényre, itt jusson kifejezésre és itt mérkőzzenek egymással nyil-

Next

/
Thumbnails
Contents