Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.
Ülésnapok - 1922-120
27$ A nemzetgyűlés 120. ülése 1923. évi április hó 17-én, kedden. nyomorban van, altruisztikusan kell segitségére sietni, mert ha nem mozdulunk, vagy elégtelen, rajtuk nem segitő törvényeket hozunk, vagy közönnyel viseltetünk sorsuk iránt és megtagadjuk tőlük, hogy magukon segitsenek, ez teljesen lehetetlen, erkölcstelen álláspont. Veszedelmes azért is, ha a munkásság védelmében nem megyünk el a kellő mértékig, mert a mezőgazdasági munkás teljesen helyhez van kötve. Méltóztassanak gondolni csak ha egyébre nem is, — mert hiszen kivándorolni nem lehet, — de az óriási utazási költségekre. Ez a kimozdulást teljesen lehetetlenné teszi. Ha véletlenül valamelyik munkapiacon több munkás van, mint amennyi a kereslet, azok kész zsákmányává válnak a nagytőkének, a nagybirtokosnak, még azok is, akik ott szükségesek, mert a szegény emberek között megindul a versengés és a béreket ennélfogva lenyomják. Olyanféle intézkedésnek kellene következni többnek is, amilyet Ősik József igen t. képviselőtársam emiitett, hogy a földmivelésügyi minister ur betiltotta az aratógépek használatát. Ezt meg is tehette, mert különösen a hozzá közel állók, a kisgazdák méltányosnak tartották. Az 1920-as választási kampányban jártam lenn a tanya vidéken, s ott maguk a tanyásgazdák mondották : »bizony, mi félretettük az idén az aratógépeket, mert kell keresniök a szegény embereknek«. CsontOS Imre : Mégis minket üt mindig a képviselő ur ! Rupert Rezső : Ez tehát nem ütközött nehézségbe, de nem ütköznék nehézségbe az sem, ha kiboesátanának egy olyan rendeletet, amely nemcsak ajánlja a munkáltatóknak, hogy lehetőleg helyimunkásokat alkalmazzanak, hanem kötelező erővel rendelné el, amig helyi munkás van csak egyetlenegy is, addig idegenből arra a területre, ahol ezeknek élni-halni kell, munkást hozni nem szabad. Kuna P. András : Akkor hova menjen, ha nálunk nem tudnak nekik munkát adni ! (Zaj. Elnök csenget.) Rupert RezsŐ : Kern arról van szó. A képviselő ur szokása szerint nem végszóra felel és mindent félre ért. Nem arról van szó, hogyha felesleges munkás van, annak is okvetlenül munkát adjanak, hanem arról, ahol még van munkás, oda idegenből ne hozzanak munkást. Tessék megfigyelni, amit mondok, ez teljesen jogos követelmény. Remélem, hogy majd a részletek tárgyalásánál a minister ur mindazt megszivleli, amit az ellenzék részéről mint praktikus dolgot javasoltunk, s különösen meg fogja szivlelni azt, hogy ez a törvény sem gazdasági, sem jogászi szempontból a helyét nem állja meg. Mégis, mert ezekben Hiidesiiették : Dénes István s. k. naplóbircUó-bi; a reményekben mi csalódni szoktunk, mert hiszen igen sokszor azzal az indokkal, hogy az ellenzék részéről jött az inditvány, mint múltkor, politikai okokból azt nem szavazzák meg, azért én ezt a törvényjavaslatot még a részletes tárgyalás alapj ául sem fogadom el, főleg természetesen azért, mert amint kifejtettem, azigényeket nemelégiti ki. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Lovász János ! Lovász János: T. Nemzetgyűlés! Habár nem szoktam tapintatlan időpazarlást végezni, tekintettel az idő előrehaladottságára, mégis kérem nagyon szépen, hogy holnapra halaszt hassam beszédem elmondását. (Helyeslés.) Elnök : A képviselő ur a házszabályok 212. §-a alapján jogosult ezt a kérelmet előterjeszteni. Kérdem a t. Nemzetgyűlést : méltóztatik-e megengedni, hogy a képviselő ur beszédét a legközelebbi ülésen mondhassa el. (Igen!) A nemzetgyűlés igy határoz. A tárgyalásra szánt idő eszerint letelvén, a vitát megszakítom és napirendi javaslatot fogok tenni. Javaslom, hogy a nemzetgyűlés legközelebbi ülését holnap, szerdán, e hó 18-án délelőtt 10 órakor tartsa és annak napirendjére tűzessék ki : A gazdasági munkabérek szabályozásáról szóló törvényjavaslat további tárgyalása ; továbbá a mentelmi bizottság jelentésének tárgyalása Szilágyi Lajos és Kiss Menyhért képviselő urak egyrendbeli, Zsirkay János képviselő ur háromrendbeli, Lakó Imre képviselő ur egyrendbeli, Rainprecht Antal képviselő ur kétrendbeli, Dénes István képviselő ur egyrendbeli, Vanczák János képviselő ur egyrendbeli, Szilágyi Lajos képviselő ur egyrendbeli és Peyer Károly képviselő ur egyrendbeli mjentelmi ügyében. Méltóztatnak-e napirendi javaslatomat elfogadni ? (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Minthogy interpellációs nap lesz, fel fog olvastatni az inditvány- és interpellációs-könyv a házszabályok értelmében. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesitése. Kérem a jegyző uratj sziveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Perlaki György jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök : Van-e valakinek észrevétele a felolvasott jegyzőkönyv ellen ? (Nines !) Ha nincs észrevétel, akkor a jegyzőkönyvet hitelesitettnek jelentem ki. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d&Mám 1 óra 50 perckor.) Eőri-Szabó Dezső s. k ígi tagoké