Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-120

A nemzet gyűlés 120. ülése 1923. évi április hó 17-én, kedden. 263 Vasadi Balogh György ; Mindannyian elő­állunk a kerületünkben azzal, hogy szeretnők, ha a jólétet előmozdithatnók, és mindenkit jó­létbe helyezhetnénk, de ez nem jelenti azt, hogy meg is tudjuk csinálni. Dénes István: Az aranyközéput politikája! (Zaj a jobbóldalon.) Halász Móric : A másik pedig a felforga­tásé ! (Zaj.) Dénes Isiván : Négy millió földmunkás sor­sáról van szó ! Ez a magyar nép ! Itt tenni kell valamit! (Zaj.) Halász Móric : Múltkor még hat millióról beszélt ! Vasadi Balogh György : Ha tehát a javaslat­tal szemben bizonyos kifogásokat hozok fel, azzal az óhajtással teszem, hogy szeretném, ha ebben a tekintetben a részletes tárgyalás során bizonyos változtatásokat lehetne eszközölni. Volta­képen e javaslat keretein belül nekem volna több kívánságom és óhajom, már ami az 1., 2. és 3. §-t illeti, amely azt mondja, hogy semmis az a gazdasági szerződés, amely bizonyos ingyen munkákat köt ki, és semmis az olyan megálla­podás is, amely hosszabb időre leköti a mun­kást és esetleg a kárpótlás nélküli elbocsátást teszi lehetővé, s hogy járásonkint bizonyos munkabérminimumokat kell megállapítani, amire vonatkozóan a 3. § azt mondja, hogy a föld­mivelésügyi minister ur elrendelheti bizonyos járásokban, hogy ezek a bizottságok megalakit­tassanak. Szerintem hiba, hogj a törvényjavaslat azt mondja »elrendelheti«. En kategorikusz-impera­tivuszként mondanám ki, hogy minden járásban megal akitan dók, nem várnám meg, hogy pana­szok jöjjenek és csak e panaszok alapján tegyék felülbirálat tárgyává a szerződéseket ezek a bizottságok... (Helyeslés a sMsöbaloldalon: Moz­gás a jobboldalon.) Halász Móric: Ott is, ahol nem kell? Vasadi Balogh György : . . . hanem kötelez­ném az összes uradalmakat a szerződések be­szolgáltatására ; ezeket a szerződéseket hivatal­ból felülvizsgáltatnám és megállapittatnám, hogy hol van a hiba elkövetve, hol nincs elkövetve, amennyiben pedig a hiba elkövettetett és ennek megállapításáig hosszabb idő telik el, vissza­menőleg kötelezném az uradalmakat a minimális bérek megfizetésére. (Elénk helyeslés a szélső­baloldalon.) Ebben a kérdésben az az álláspon­tom, — és ezt hangoztatom is •—, hogy ha teszünk valamit, azt komolyan tegyük és az segitség is legyen, mert azt tapasztaltam, hogy amikor panasszal jönnek hozzám a munkások s azt mondom nekik, hogy éljenek előterjesztéssel, ezt nem merik megtenni, mert azzal fenyegetik Őket, akkor jövő esztendőre nem kapnak ara­tást. (Zaj a szélsobaloldalon.) • Drozdy Győző: Majd meglátjuk, kilép-e a pártból, ha nem fogadják el ezt a javaslatot, NAPLÓ XI. Dénes István : Én megteszem majd az indít­ványt ; szavazzák meg ! Vasadi Balogh György: Nagy tévedésben méltóztatik lenni, hogy ez kilépési ok lesz reám nézve. Nem lesz kilépési ok, mert ha ez igy maradna, akkor rajta leszek, hogy én terjesszem elő azokat a panaszokat, amelyeket ők nem mernek előterjeszteni, mert ez a javaslat meg­adja az orvoslás lehetőségét. A másik rész pedig az, hogy épen az ara­tási szerződéseknél sokszor előáll az a helyzet, hogy a szorosan vett aratási munkánál — amint a kezemben lévő néhány szerződés is tanusitja — tényleg a tizedik részt adják. De nem is itt van a sérelem, hanem a mellék­munkák végeztetésénél. Még azt sem mondom, hogy bizonyos fokig nincs meg a javulás lehető­sége, mert hiszen nálunk egyes helyeken az van kikötve, hogy mindent búzában állapítanak meg, de az az alap, amelyet megállapítanak, olyan kevés, hogy szinte nevetséges. Az egyik szerző­désben pl. az van, hogy egy katasztrális hold cukorrépának megmunkálásáért tavasztól őszig, I az egyenelésért, kapálásért, kiszedésért, befödé­sért, kocsira rakásáért 45 kg. búza az évi bér. Ezek olyan dolgok, amiket tényleg nem lehet menteni és helyesnek tartani ; ha — amint Farkas t. képviselőtársam is mondotta — előre­látólag akarunk intézkedni, akkor ebben a te­kintetben is javítani kell a helyzetet, mert hiszen az elkeseredett, éhes ember rendesen nem gondolkozik, és rendesen sokkal jobban megy a szélsőségekbe, mint ahogy az kívánatos volna Magyarországon nemzeti és gazdasági szempont­ból. (Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Ha tehát a törvényjavaslattal kapcsolatban ezt a kérésemet teljesítve látnám, azt egész meg­nyugvással venném. Tessék hivatalból megálla­pítani és felülvizsgálni ezeket a dolgokat; ne legyen gyűlölet munkás és munkaadó között, ne állítsuk oda a munkást mint denunciánst, mint olyant, aki elmegy panaszkodni, hanem igenis, alakíttassák meg az a bizottság és az kérje be hivatalból felülvizsgálat végett az összes szerző­déseket. A nagybirtoknak pedig igenis észre kell térnie és be kell látnia, hogyha ezen az utón haladunk, akkor ujabb felfordulást idézhetünk elő. (Ugy van! a ssélsöbaloldalon.) A nagybirtoknak ezt be kell látnia. Nagyon szeretném, ha a mezőgazdasági hitel, vagy más kérdés keretén belül ez a hitel csak olyan fel­tétellel adatnék meg a nagybirtoknak, hogy ebből a hitelből bizonyos mezőgazdasági, ipari üzemek felállítására köteleztetnének, amelyek télen át is munkaalkalmat adnának a munkásoknak, hogy a munkások ne csak nyáron, hanem télen is kereshessenek, mert őszintén meg kell mondani. hogy az a nyári kereset ha kenyérre elég is, de már ruházatra alig jut belőle. Voltak a képviselőtársaim között olyanok, akik a munkabéreknél felemlítették a Horty­88

Next

/
Thumbnails
Contents