Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-120

256 A nemzetgyűlés 120. ülése 1923. évi április hé) 17-én, kedden. milyen kiváltságokat, milyen előnyöket élvezett; beszéltünk már arról, bogy ezek a nagy birtoktestek nem töltötték be azt a nagy nemzeti hivatást, amelyet nekik szántak, noha annyi privilégiumot élveztek, amennyit csak tudtak. Ez a birtokososztály az államnak minden jótéteményét, minden előnyét élvezte, ugyanakkor, amikor a gyengébb fél, a gazdaságilag gyengébb fél: a munkásosztály, nemhogy előnyökben részesült volna, nemhogy élvezte volna az állam jótéteményeit, hanem ellenkezőleg: mozgásában, előhaladásában, saját érdekeinek védelmében az állam maga is mindenkor akadályozta. Ha igy vizsgáljuk a dolgokat, azt látjuk, hogy a birtokososztály, hogy egyebet ne említsek, például a vámvédelemben, az adórendszerben, a régi vámszerződésekben, szállítási és tarifa kedvezményekben, olyan előnyöket élvezett, amelyek nemcsak azt jelentették, hogy éz az osztály kiváltságokhoz jut, hanem jelentették azt is, hogy ezáltal a drágaságot fokozták már annakidején, például a vámtarifa alapján, az egész országban, az egész monarchiában. Ez az osztály tehát kiváltságokat élvezett s amilyen kiváltságokat élvezett, ugyanilyen módszer szerint igazodott a magyar birtokpolitika is. Itt nem volt komolyan vett birtokpolitika, noha már magyar irók, magyar kutatók állandóan sürgették és hangsúlyozták, hogy ennek az országnak legfőbb problémája a helyes földbirtokpolitika és jó gazdasági élet, de különösen e nemzetnek mostani újjászületése és felébredése a trianoni Magyarország keretében csak ugy lehetséges, hogy ha egy okos, praktikus, előrelátó birtokpolitikát inaugurálnak, olyant, ami az itteni népesség megélhetését és a többtermelést lehetővé teszi, amely módot nyújt arra, hogy az itt születendő népesség majd ne legyen kénytelen kivándorolni, amint ki kellett vándorolnia már a háború előtt, hanem az itt születendő erő és munkaerő itt legyen felhasználva. Nekem azt kell megállapítanom, hogy az a birtokpolitika, az a birtokreform, amely ma végrehajtás alatt van, egy csöppet sem különb, mint a háború előtti birtokpolitika, amely nem áll másból, mint parcellázásból. (Ugy van ! a szélsőbal oldalon.) Ez volt az a politika, amelyet parcellázás név alatt ismerünk s amely bankok által, közbevetett egyéniségek által juttatta földhöz a földigénylőket, nagyon drágán, a közvetítő hasznot mindig bezsebelvén magának. Mindig e réven jutottak a bankok és a különböző intézmények s társulatok pénzhez, földhöz. Viszont a nemzetiségi vidékeken mit láttunk? Például köztudomású dolog, hogy Erdélyben a székelyek birtokait parcellázás utján román bankok vették kezükbe, s igy lettek földtelenekké, nincstelenekké a magyar vidékek, a magyar székelyek. Most sem jelent ez mást, mert hiszen az a birtokpolitika, amely a parcellázásban nyilvánult meg, alapjában véve nem szolgált más célt, mint bizonyos kapitalista érdekeket. Bizonyos közbejött bankok földhöz jutottak, földet adtak tovább, és ennek révén jó üzleteket csináltak. Másrészt pedig ugyanez a földbirtokpolitika a föld árát drágította meg. Ma ugyanaz a szituáció, hogy a földreform végrehajtása bizonyos fokig megdrágítja, felveri a föld árát, s a legszegényebb, arra szoruló földmives népesség nem tud földhöz jutni. Már pedig egy ilyen földbirtokpolitika nem oldja meg ezt a problémát, nem juttatja tehát földhöz azt a földigénylő népességet, amely a termelésre, a mezőgazdasági munka elvégzésére a legalkalmasabb, és amely a legmagyarabb. Pedig, ha fajvédelmi szempontokról vagy az úgynevezett agrár demokráciáról beszélünk, akkor ennek a politikának elsősorban arra kellene a súlyt helyeznie, hogy egyrészt itt az ország mezőgazdasági népességét földhöz juttassa, amennyire csak lehet, másrészt pedig olyan munkabéreket, olyan kereseti lehetőségeket teremtsen a számára, amelyekből tisztességesen meg tudnak élni. Ezt azonban nem látjuk ebben a javaslatban sem, nem látjuk ebben a birtokpolitikában sem, nem látjuk azt, hogy ezt a célt akarná elérni, mert hiszen azok a rendelkezések, amelyek ebben benn vannak, ezt a célt nem fogják és nem tudják elérni. De amíg azt látjuk, hogy a birtokos osztály az államon keresztül védelmet nyert és előnyöket élvezett, addig ugyanazon idő alatt a mezőgazdasági munkásság a legnagyobb elnyomatásban, a legkivételesebb állapotokban tartatott. Mezőgazdasági szociálpolitika, mezőgazdasági munkás védelem alig volt. Mert hiszen azt a Darányi-féle törvényt, amelyet ezen a téren alkottak, s amelyet a közfelfogás és maga a nép derestörvénynek nevezett el, szociálpolitikai alkotásnak, olyan szociálpolitikai törvénynek, amely a munkások érdekeit szolgálta volna, elfogadni nem lehet. Ennek a törvénynek az a rendeltetése és kifejezett célja, hogy a munkások szabadságát, mozgási lehetőségét megkösse, az a célja, hogy a legfontosabb munkát végző munkásokat, az aratómunkásokat, korlátok közé szorítsa. 8 e^en korlátok között a munkások önrendelkezési joga, a munkások befolyása nem tud érvényesülni, mert hiszen a törvény ezt tökéletesen lehetetlenné teszi Ennek a törvénynek alapján embereket le szoktak tartóztatni, be szoktak csukni, s ennek a törvénynek alapján szoktak Mezőhegyesre vinni szláv, tót munkásokat, hogy ott tartalékolják őket arra az esetre, ha saját véreink, a magyar munkások magasabb bért, vagy kedvezőbb munkafeltételeket követelnek, hogy akkor ezeket vigyék a helyűbe és ezekkel elüssék őket a munkától. (Mozgás a ssélsobaloldalon.) Ez a módszer tehát egyáltalában nem nevezhető munkásvédelemnek, amikor egy törvény, amely a mezőgazdasági munkaviszonyok és