Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-117

180 A nemzetgyűlés 117. ülése 1923. évi április hó 10-én, kedden. Drozdy Győző: Ki mondja, hogy lázított? Hazudik, aki ezt mondja, mert egy cikke sem lá­zított ! Elnök : Csendet kérek ! Dénes István: Azáltalamemlitettlapoknema Magyarországi Munkáspárt lapjai, azokhoz tehát semmiféle érdek nem füz, mégis fel kell emelnem tiltakozó szavamat a magyar kormánynak ezen eljárása ellen. Igaz ugyan, hogy ezek a lapok igaz­mondásokkal sok borsot törtek a földesurak orra alá, de az is kétségtelen, hogy tanították, oktatták a földmunkásságot és védték érdekeit. Amikor azonban a magyar kormány megfosztotta a föld­munkásságot ezektől a lapoktól, elmulasztotta azt az elemi kötelességét, ami kulturáliamban kultur­kormánynak kötelessége, hogy gondoskodjék arról, a földmunkásságot ezek helyett más lapokkal lássa el. Drozdy GyŐZŐ : Jobb, ha buta a nép és nem tud semmit ! Elnök : Csendet kérek ! Dénes István : Hasonlóképen súlyos kritika alá esik a magyar korinánynak az az eljárása, amellyel a földmunkásság szervezkedését meggá­tolja. A kormány bezáratja a földmunkásság régi szervezeteit, sőt odáig megy el, hogy a földmunkás­ság részére népgyűlések tartását sem erjgedi meg. Szomorú dolog, hogy felháborodás nélkül hangoz ­hátik el itt a nemzetgyűlésen ez a megállapítás. A kormány tanúbizonyságot tesz ezzel a ténykedé­sével amellett . . . Farkas István : Abszolutisztikus kormányzás. Dénes István : . . . hogy a magyar földmunkás­ságot nemtekinti az országtöbbi polgáraival egyen­lőnek, hanem másod-, harmadrendű állampolgár­nak tekinti. Hegedüs György : Hogy lehet ilyent mondani? (Zaj a szélsőbaloldalon., Reisinger Ferenc: Hogy lehet ilyent leta­gadni ? Elnök : Gsendet kérek. Csontos Imre: Bolondították szegényeket! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek. Drozdy Győző : Nem olvastad Lloyd George cikkeit ! Elnök : Csendet kérek. Képviselő urak, tessék csendben maradni ! Dénes István : Azért lehet ilyet állítani, mert a nagy földbirtokosoknak, a nagytőkések . . . (Zaj.) Reisinger Ferenc (közbeszól). Elnök : Reisinger képviselő urat kérem, szí­veskedjék csendben maradni. Reisinger Ferenc : Ilyen embernek komo­lyabban kellene viselkednie ! Elnök: Reisinger képviselő urat rendreuta­sítom. Rothenstein Mór : A táloldalon is beszélnek ! Elnök : Kérem Rothenstein képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni. Dénes István : ... mert az iparosoknak, a tisztviselőknek, az ipari munkásoknak is megvan a szervezkedési joguk. Kérdem, miért nem szabad a fajmagyar és millióra menő mezőgazdasági mun­kásságnak szervezkednie ? (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Dénes képviselő urat újból figyelmeztetem, hogy a gazdasági munka­bérek szabályozásáról szóló törvényjavaslat van a tárgysorozaton. (Zaj a szélsőbaloldalon. / Reisinger Ferenc : Ez beletartozik ! Peidl Gyula : Micsoda beszéd az ! Hozzá tar­tozik ! Szeder Ferenc : Beletartozik ! Peyer Károly: A társadalmi osztályszervez­kedés beletartozik ! Reisinger Ferenc : Ez a szólásszabadság ? (Egy hang a szélsőbaloldalon : A munkabérekkel összefügg a munkásszervezkedés !) EŐri-SzabÓ Dezső : Az elnÖKkel igy lehet be­szélni ! Mégis csak hallatlan ! Tessék a mentelmi­hez utasítani S (ügy van jobbfelől.) Elnök : A képviselő urakat figyelmeztetem, hogy méltóztassanak higgadtságukat megőrizni. (Állandó zaj a szélsőbaloldalon.) Csendet kérek. Itt szó sincs arról, hogy Dénes István képviselő urat szólásszabadságában bárki is gátolni óhajtaná. A képviselő ur olyan dolgokat tesz szóvá, amelyek­ről kétségtelen, hogy képviselői jogában áll akár interpelláció, akár más formában azokat szóvá­tenní. Azonban ... Drozdy GyŐZŐ : Idetartoznak ! Elnök : , . . a képviselő urak objektiv meg­ítélésére bízom, méltóztassanak tárgyilagosan meg­állapítani, hogy ezek a kérdések a napirenden levő javaslattal nincsenek semmiféle összefüggés­ben. A képviselő urak felháborodása tehát nem igazságos, nem indokolt és eljárásuk a házszabá­lyoknak nem felel meg. Kérem Dénes képviselő urat, méltóztassék a napirenden levő tárgyhoz szólani és beszédét folytatni. Dénes István : T. Nemzetgyűlés ! Mindig ugy tudtam, hogy a parlamenti szokás az, hogy az általános vita keretében megengedik a képviselők­nek, hogy a törvényjavaslatot, ha nem eléggé indokolja meg az előterjesztés, maga a képviselő indokolja meg. Én ezt teszem most. Elnök : Kérem, képviselő ur, ne méltóztassék vitába bocsátkozni az elnökkel. A képviselő ur-. nak a házszabályok 207. §-a módot ad arra, hogy a tárgytól eltérjen, ha erre az engedélyt a kép­viselőház megadja. Én kénytelen vagyok a ház­szabályokhoz alkalmazkodni. Méltóztassék beszédét folytatni és méltóztassék magát a tárgyhoz tartani. . % Dénes István : T. Nemzetgyűlés S A mezőgaz­dasági munkásságról beszélek és állandóan annak sérelmeit tárom fel. Akkor, amidőn uj javaslatok­kal jövök a nemzetgyűlés elé, méltóztassanak ne­kem lehetővé tenni, hogy mégis indokoljam, miért jövök elő ezekkel a javaslatokkal. (Halljuk ! Hall­juk la szélsőbaloldalon.) Elnök : A t. Nemzetgyűlés hozzájárul ahhoz, hogy a képviselő ur a tárgytól eltérjen f(Igenf) Dénes István : Ha nem a földmunkásokról

Next

/
Thumbnails
Contents