Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-114

Ä nemzetgyűlés 114. ülése 1923. évi március hó 21-én, szerdán. 99 eszerint járjanak el, de a bíróságokat nem kötelezhetné, mert ezeket eskü kötelezi arra, hogy a törvények és törvényerejű rendeletek szerint járjanak el. Nem lehet tehát azt mondani, hogy ez nem a rendkívüli hatalom alapján kibocsátott rendelet, nem lehet azt mondani, hogy ezt rendes hatalma körében bocsátotta ki a kormány. De különben maga ez a Friedrich-féle rendelet is kimondja a bevezetésében, hogy az 1912. évi LXIIL tc.-ben nyert felhatalmazás alapján, a kivételes hatalom alapján bocsátották ki. Lehet-e egy rendeletről, amely bevezetésében maga mondja azt, hogy a kivételes hatalom alapján áll, hogy annak alapján bocsátotta ki a ministerium, lehet-e erről azt állítani, hogy nincs semmi összefüggésben a kivételes hatalommal, hogy nem a kivételes hatalom alapján bocsátották ki, hogy tehát a kivételes hatalom megszűnése semmiféle kihatással nincsen reá? En teljes mértékben koncedálom, hogy igaz az, hogy a Friedrich-kormány túlhágta ebben a rendeletben a kivételes hatalom azon körét, amelyet a törvény megengedett neki. Erre a mi jogvédő irodánk és pártunk védőügyvédei 1919-ben és 1920-ban ismételten is-rámutattak, sajnos, siker nélkül. Abból azonban, hogy túlhágta, ebből csak nem következhetik már most az, hogy akkor, amikor lümondja a törvényhozás, hogy végre valahára szűnjön meg a kivételes hatalom, hogy ekkor ebből a túlhágásból a kormány magára nézve előnyt kovácsolhat? Abból csak nem következhetik, hogy mert túlhágás történt, hogy már most ezért ez ne szűnjék meg? Sőt ellenkezőleg, és mégis, annál inkább meg kell szűnnie, mert tűlhágta a kivételes hatalmat. Azt hiszem különben, hogy az igazsigügyministerium nem hozta volna fel ezt az érvet, ha észrevette volna, hogy micsoda borzasztó önvád van ebben a védekezésben. Hiszen ez a védekezés azt mondja, hogy voltaképen addig, amig ezt a gyorsított eljárást 1920 február 29-én jóvá nem hagyta az 1920. évi I. te. 9. §-a, hogy addig törvénytelenül alkalmazták ezt az eljárást. Elismerik utólag, hogy a felhatalmazás túlhágásával, tehát törvénytelenül bocsáttatott ki. Ezzel elismerik azt, hogy forradalmi alkotás volt a kormány részéről ez a rendelet, hogy az ötös tanácsok törvénytelenül jártak el, s hogy forradalmi cselekedet volt a bíróságok részéről, hogy alkalmazták ezt a rendeletet az 1920 febr. 29-ikét megelőző időben. Es hogy az ügyészségek, amelyek felbiztatták az ötös tanácsokat arra, hogy alkalmazzák ezt a gyorsított eljárást, hogy azok voltaképen törvénytelenségre bujtatták fel a bíróságokat és hogy Vargha Ferenc kúriai tanácselnök, aki 1920 januárjában cikket irt, amelyben szintén biztatja a biróságokat arra, hogy alkalmazzák a gyorsított eljárást, voltaképen szintén törvénytelenségre biztatta a biróságokat. Ilyen konzekvenciák folynak abból az érvelésből, amelyet az igazságügyininisteriuni a gyorsított eljárás további fentartása mellett felhoz. A forradalmi és ellenforradalmi idők eltévelyedései felett csak ugy térhetünk napirendre, ha kiküszöböljük ez eltévelyedések következményeit és maradványait. A gyorsított eljárást, ezt a szomorú emléket akkor is ki kellene küszöbölni jogéletünkből, ha február 10-ón törvónyeson nem szűnt volna is meg. Éppen ezért megnyugtató választ kérek az igazságügyminister úrtól. (FélJciáltásoh a jobboldalon : Halljuk az interpellációt!) (Olvassa) : »Hajlandó-e az igazságügyminister ur elismerni, hogy a gyorsított eljárásról kibocsátott rendeletek teljes egészükben hatályukat vesztették február 10-én, mert a kormány az 1922 évi XVII. te. 6. §-ában előirt négy hónapi határidő alatt nem javasolta törvénybeiktatásukat ? Hajlandó-e az igazságügyminister ur ezt a hatályvesztést rendeletileg megállapítani ós utasítani az illetékes hatóságokat, hogy ennek a megszűnésnek ténybeli következményeit azonnal vonják le?« Ezek után legyen szabad áttérnem interpellációm második részére, arra a részére, amely az internálási rendeletekkel kapcsolatosan kívánja megállapítani azt, hogy bizonyos rendelkezéseiknek február 10-én meg kellett szünniök ugyanabból az okból, mint amely miatt imént a gyorsított eljárás megszűnését voltam bátor vitatni. A belügyminister ur elmulasztotta ennek a hatályvesztésnek megállapítását és elmulasztotta az ebből folyó tényleges konzekvenciák levonását. Minthogy itt évek óta szenvedő emberek szabadságáról és évek óta szenvedő ártatlan családok exisztenciájáról van szó, ennélfogva itt is arra fogom kérni a belügyminister urat, — nem arra, kogy rögtön jelenjók meg — de hogy egy-két nap alatt adjon megnyugtató választ ebben a kérdésben. A rendtörvényjavaslatról a belügyminister ur ismételten is azt állította, hogy enyhébb, mint az eddigi internálási rendeletek. Erről szó sem lehet. A közvélemény tisztában van vele, még a külföldi közvélemény is tisztában van már vele. A rendjavaslat a politikai üldözésnek, a hivatalos hatalommal való visszaélésnek a lehetőségét egyenesen kiterjeszti. Az eddigi internálási rendeletek három tényállás esetében engedték meg az internálást. Ha a hatóságok betartották volna ezt a három pontot, kevés ember került volna Zalaegerszegre. A rendtörvény 12 pontban sorolja fel az eseteket, ez a tizenkét pont pedig olyan, hogy voltaképen nincs ember, akit ne lehetne e tizenkét pont alá vonni. Egyetlenegy kérdésben enyhébb a javaslat, mint az eddigi rendeletek. Az üldözés körét nagy mértékben kiterjeszti, de az üldözés súlyát csökkenti. A nyomás meg^