Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-112

A nemzLCyyülés 112. ülése 1923. évi március hő 14-én, szerdán. 468 Mátéíty Viktor képviselő ur személye között az összefüggést valószínűsítené. Nevezetesen, Sehleiffer Mátyásné, a feljelen­tés szerint, azt állította, hûgy a levelet elvesztette, a levelet az esztergomi pályaudvarról küldték be mint talált holmit Osvád Violának. Az »Esz­tergom« című lap szerkesztője állítása szerint a levelet közzététel végett dr. Mike Lajos adta át a nyomdának, aki kijelentette, hogy a levél nyil­vánosságra hozatalával járó felelősséget vállalja. Ezekből a tényekből arra következtetni, hogy a levél felbontása és tartalmának nyilvánosságra hozatala körül Mátéfíy Viktor képviselő urnák semmiféle szerepe nem lehet, mert maga az a körülmény, hogy az ő választási pártjához tar­tozó egyének kezébe került ismeretlen módon e levél, Mátéffy Viktornak sem tettes, sem bűnrészes vagy bűnsegédi minőségét nem való­színűsíti. Mindezek alapján a bizottság az okozati összefüggést a cselekmény és a nevezett kép­viselő ur személye között nem látván, megálla­pította azt, hogy jelen esetben zaklatás forog fenn és ennélfogva javasolja a t. Nemzetgyűlés­nek, hogy Mátéffy Viklor képviselő ur mentelmi jogát ezen ügyből kifolyólag ne függessze fel. (Helyeslés.) Elnök : Kíván valaki szólni ? (Nem !) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Követ­kezik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzet­gyűlést : méltóztatik-e; elfogadni a mentelmi bizottság javaslatát, igen vagy nem? (Igen!) A nemzetgyűlés a mentelmi bizottság javaslatát elfogadta és Mátéfíy Viktor képviselő ur men­telmi jogát ezen ügyből kifolyólag nem függesz­tette fel. Következik a napirend 10. pontja : a men­telmi bizottság jelentése hatósági engedély nél­kül tartott népgyűlés által elkövetett kihágás miatt feljelentett Csik József nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Mikovínyi Jenő előadó: T. Nemzetgyűlés! Sopron vármegye tiszti főügyésze Csik József képviselő ur mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert nevezett 1922 március hó 5-ikén az egymással összeépült Agyagos és Fertőszer­gény községekben a templomtéren hatósági en­gedély kikérése nélkül népgyűlést tartott. Szilágyi Lajos: Megcsinálta Nagyatádi is! (Mozgás a jobboldalon.) Meskó Zoltán : A kormány tagjai nem kér­nek engedélyt! Okosan tette! Kállay Tamás: Ki kell adni azokat! . - Mikovínyi Jenő előadó: A bizottság meg­hallgatta Csik József képviselő urat, aki kije­lentette, hogy ő a jelzett helyen és időben nép­gyűlést nem tartott, hanem mint a keresztény­szocialista párt főtitkára kiment a mondott na­pon a megnevezett községekbe, és ott csak tag­gyűlést kívánt tartani ; mivel azonban odajöve­KáPLÓ x. telének hírére a; keresztényszocialista párt tag* jai sokan összejöttek, nem zárt helyiségben érint­kezett velük, hanem a szabadban, a templom­téren. Kijelentette továbbá azt is, hogy az ő párt­főtitkári minőségéről és arról, hogy ő mint ilyen járt künn a mondott községekben, ugy a főszolgabírónak, mint Horváth Kálmán jegyző­nek tudomása volt. A jelentések betekintése és a nevezett képviselő ur meghallgatása után a mentelmi bizottság megállapította, hogy a pa­nasz tárgyává tett bűncselekmény tényálladékai jelen esetben nem forognak fenn, mert a nép­gyűlések megtartása tárgyában kiadott rendelet a pártszervezetek vezetőségének a tagokkal való érintkezésére még abban az esetben sem vonat­kozik, ha az ilyen tagösszejövetelek • különös körülmények következtében a szokásos mérete­ket túlhaladják. A feljelentéshez csatolt községi előljárosági jelentésből megállapítható, hogy bár az állítólagos népgyűlés 1922 március 5-ikén történt, az eset hivatalos feljelentés tárgyává csak 1922 július 13-ikán, tehát Csik József képviselő ur megválasztása után tétetett meg a kapuvári főszolgabíró által. Meskó Zoltán: Sokáig gondolkoztak. Szilágyi Lajos : Vártak, míg a kormány­pártba bevonul. Mikovínyi Jenő előadó : Ezek után a bizott­ság zaklatás esetét látván fenforogni, javasolja a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Csik József képvi­selő ur mentelmi jogát ne függessze fel. (He­lyeslés.) Elnök : Kivan valaki szólni ? (Nem !) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Követ­kezik a határozathozatal. Kérdem a tisztelt Nemzetgyűlést, méltőz­tatik-e a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni t igen vagy nem? (Igen!) A- nemzetgyűlés a mentelmi bizottság javaslatát-elfogadja és Csik József képviselő ur mentelmi jogát ez ügyből kifolyólag nem függeszti fel. Tárgysorozatunk ezzel ki van merítve és mielőtt napirendi javaslatot tennék s áttérnénk az interpellációk meghallgatására, az ülést öt percre felfüggesztem. : ­(Szünet után.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. A gazda­sági bizottság előadója kivan jelentést tenni. Usetty Ferenc, a gazdasági bizottság elő­adója : T. Nemzetgyűlés ! Tisztelettel bemutatóm a nemzetgyűlés gazdasági bizottságának jelen­tését a nemzetgyűlés 1922/23. évi költségvetési­előirányzatában megállapított hitelekkél szemben* mutatkozó túlkiadásokról és előirányzatnélküli kiadásokról, valamint ezen költségvetési év vegéig előreláthatólag bekövetkező- szükségleti többié-í 67

Next

/
Thumbnails
Contents