Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-108

298 A nemzetgyűlés 10ß. ülése 1923. évi maromé hó 7*ém f szeréáfh Esztergályos János : Angyalok jártak a nyakuk körül ! Rakovszky Iván befügyminister : Angyalokat igazán nem kívánhatnak. Éhn Kálmán : Méltóztassék majd utánam megcáfolni, azt amit mondok. Elnök: Ugy van, a képviselő urnák igaza van ; a képviselő uraknak joguk van azután fel­szólalni. Méltóztassanak tehát a szónokot csend­ben meghallgatni. Éhn Kálmán : Az is baj, ha jót mondok róla? Csak rosszat szabad a zalaegerszegi tábor­ról mondani ? Propper Sándor: Arról jót nem is lehet mondani! Klárik Ferenc: Feloszlatni, erről van szó! Éhn Kálmán : Az ajtók, ablakok jól csuknak, hidegről tehát szó sem lehet, annál kevésbbé, mert minden egyes teremben egy óriási vaskályha van, és minden barakk egy métermázsa szenet kap naponként. Vanczák János : Aki elhiszi, az üdvözül ! (Zaj.) Rakovszky Iván belügymínister: Aki le­tagadja, az demagóg! Barthos Andor: Ezek a komoly vádak! Éhn Kálmán : Megmértem néhány teremben a temperaturát, 17—19. Celsius fok volt. Meg­kérdeztem az internáltakat is, és egy sem panaszkodott, hogy fázik, az a mese tehát, amelyet Esztergályos t. képviselőtársam el­mondott, hogy az emberek ott megfagynak, már csak ezért sem lehet igaz. Klárik Ferenc: Igen melegük van nekik! (Egy hang a jobboldalon: Az meglehet!) Elnök: Csendet, kérek! Klárik képviselő ur. Éhn Kálmán : Időnkint megesett, hogy a szénszállítmány késedelme miatt a szén elmaradt és takarékoskodni kellett, de a szénhiány miatt sokszor az iskolákat sem lehetett fűteni és sok szegény ember didereg fűtőanyag hiányá­ban, ugy hogy ez a kis baleset ott is meg­történhetett. Esztergályos János : De ha nincs szén, akkor viszont bezárták az iskolákat ! Hébelt Ede : Hogy beszélhet egy orvos ilyet ! Szeder Ferenc : Azért, mert szabadkőmű­ves volt! (Zaj.) Elnök : Hébelt képviselő urat kérem, szí­veskedjék csendben maradni ! Éhn Kálmán : A fogolytábor területe cirka 150 katasztrális hold, legnagyobb részben Zala­egerszeg város tulajdona, s jelenleg három részre van felosztva. Vanczák János: Be kell vetni búzával! Barthos Andor: Tessék rendreutasítani! (Mozgás. Felkiáltások a baloldalon : Hány el­nök van!) Éhn Kálmán : A tábor első része áll 10 épületből és mellékhelyiségekből, a második része 35 épületből és mellékhelyiségekből, a har­madik része pedig 12 épületből és mellék­helyiségekből. Esztergályos János: És az egyes! Elnök : Csendet kérek ! (Egy hang a jobb­oldalon : Mellékhelyiség !) Esztergályos János : Szép kis mellékhelyiség ! Éhn Kálmán : Az az internálótáborhoz tar­tozik ! A lakóházak mindegyike egy tipusu, egy széles középfolyosóból és a folyosóból nyilő 3—3 kisebb szobából áll, amlyben egy-két internált, vagy egy internált család lakik, továbbá két egymásba nyiló nagy teremből és egy összekötő zárt folyosó vezet az illemhelyekhez és mosdókhoz. Mindenütt vizvezeték,villany világítás van. Egyiket a víztorony, a másikat az elektromos központ látja el. Az egész épületen az elöregedés jelei mutatkoznak. Egy kisebb, képviselőkből alakult csoport meglátogatta a menekültek táborát is, és az a véleményük róla, hogy ott a lakóházak sokkal rosszabbak, mint az internálótáborban, ott valóban nyomortanya van, holott jóravaló, becsületes munkásbemberek tartózkodnak benne. Esztergályos János: Ez is szégyene az or­szágnak ! Szabóky Jenő : Ki kell cserélni ! A kommu­nistákat kell odatenni ! Vanczák János: Ez nem mentség! Szabóky Jenő: De igazság! Éhn Kálmán: Az internálótáborban ott­létünk alkalmával 794 lélek volt elhelyezve 19 barakkban. A barakkokban sehol zsúfoltság nincs, a berendezés olyan, mint volt a régi fogoly­táborban. A falak mentén a hatalmas nagy teremben ágyak, a terem közepén fehérre meszelt takaréktűzhely, a tűzhely mellett egy óriási Meidinger-kályha. Egyik-másik ágy jobban van felszerelve. A legtöbb ágyon szalmazsák van fej­párnával ós pokróccal, lepedő nincs, de a szalma tiszta és száraz. Peidl Gyula: És friss! Éhn Kálmán: Megjegyzem, hogy a csendőr­legénységnek sincs lepedője, és fekvőhelyük épen olyan mint az internáltaké. A táborban van 633 férfi, 131 nő, 30 17 éven aluli gyermek és 15 családfő, akinek a családja is ott van. Le­szek bátor vallás szerint is megmondani, hogy eszerint hogyan oszlanak meg az internáltak. Saly Endre: Nem érdekel! (Ralijuk! a jobboldalon.) Pikler Emil : Teljesen mellékes ! Szabóky Jenő: Ne szégyeljék a vallásukat! Elnök: Csendet kérek! Esztergályos János : Hány faj magyar van ott ? Éhn Kálmán: Római katholikus van 370, — 47%, református 70, — 9%, ágostai evan­gélikus 22, — 3°/o, görög katholikus 32, — 5°/o, görögkeleti 60, — 8°/o, izraelita 205, — 2o°/o,... (Zaj a jobboldalon.) Reischl Richárd : Hol van a numerus clau­sus? (Derültség) Szeder Ferenc: A nyomorúságon röhögnek

Next

/
Thumbnails
Contents