Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-108

A nemzetgyűlés 108. ülése 1923. évi, március hő 7-én, szerdán. 289 termékei megromlanak, mikorára a hosszú ut után piacra viszi; az őszi, tavaszi és téli esőzések beálltával a jó alföldi vendégmarasztaló sár miatt még üres kocsiját sem képes pár kilométerrel továbbhuzatni. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelöl.) így tehát hiába áldott meg bennünket a mindenható Isten jó talajjal, mely mint kiaknázhatatlan kincsesbánya kinálja magát kihasználásra, arra vagyunk kényszerítve, hogy ősapáink rendszerével, a folytonos búza-, tengeri-, árpaés igen kis terjedelemben zabtermelésre szorítkozzunk, de kereskedelmi, ipari növénytermelés, mely jó erőben lévő földünkön a legnagyobb haszonnal járna, lehetetlen, mert ezeknek elszállítása a mostani állapotok mellett akadályokba ütközik. Az utóbbi években konyhakertészetünk igen nagy lépéssel haladt előre, de haszonnal csak azokon a birtokokon, amely birtokok a négy müutunk mellett feküsznek.« Ennél lesújtóbb kritikát a jövőre és a jelenre vonatkozólag kevés ember mondott és azért nagyon üdvözölném a mélyen t. kormányt, ha a földmivelésügyi minister ur példáját követve, a legközelebbi javaslat, amellyel foglalkozhatnánk, az alföldi kisvasutakról szólna. (Elénk helyeslés jobb fel Ól.) Halász Móric : Leszavazták a községek ! Czettler Jenő: Ugyancsak kapcsolatos ezzel a gazdasági reformmal, az Alföld gazdasági reorganizációjával, a közigazgatás és az iskolaügy reformja is. A közigazgatás reformjával nem kívánok bővebben foglalkozni, mert ugyanerről a dologról Zsitvay Tibor igen t. képviselőtársam már előterjesztéssel élt; ő ugyanakkor Magyar Kázmér volt képviselőtársunknak ezen a tanyai kongresszuson a tanyai iskolák rendbehozatalára vonatkozó javaslatait is ismertette, ami kapcsolatban a vallási élet rendezésére vonatkozó egyéb intézkedésekkel, csak kicsit is tűrhető társadalmi és kulturális életet teremtene a NagyAlföldön. Hogy az iskolákra minő szükségünk van, erre vonatkozólag Csizmadia András t. képviselőtársunk annak idején felemiitette, hogy minő hiba, hogy a földmivesek gyermekei 15 éven felül már nem kapnak semmiféle iskoláztatást és ván dor tanárokat kivánt, akik kitanítanák a 15 éven felüli ifjakat a mezőgazdálkodásra. Ha a tanyákon megnézzük az egész kulturhelyzetet, leszámítva gróf Apponyi Albertnak és Tóth Jánosnak a tanyai iskoláit, alig találunk valamit, s amit találunk, azok az iskolák is düledezőfélben és felszerelések nélkül vannak. Az innen kikerült emberek nem fogják sem az erdősítést, sem pedig más gazdasági reformokat keresztülhajtani, mert az érzéket az iskolában kell beoltani a haladás, a tanulás és az előretörekvés iránt. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nemrégen Giesswein Sándor t. képviselőtársunk Pániána.k a példáját hozta fel; elmondotta hogyan kezdődött Dániában a nagy gazdasági reform, épen a népfőiskolák létesítésével. Tökéletesen igy van nálunk is. Dánia ugyanabban a helyzetben volt a sehleswig-holsteini háború után, mint mi most. Legjobb területeit levágták, s megmaradt neki a mocsaras, lápos Jüttland félsziget. Ezt ők kulturrá tették még pedig nemcsak gazdasági eszközökkel, hanem azzal is, hogy lelket vittek bele a népfőiskolák által nevelt földmivesen keresztül s ma Dánia Európának első mezőgazdasági országa és olyan ország, amelyre minden birtokreformnak, minden kis üzemnek a hive hivatkozhat. Nekünk a nagy gazdasági problémánk az, hogy a házi gazdálkodásra termelő kisüzemeket átalakítsuk a piac számára termelő üzemekké, hogy minél többet tudjanak azok a kisgazdaságok a városi fogyasztásra és a külföldre való kivitelre, pénzünk igazi alapjára, devizaközpontnál is erősebb alapjára szolgáltatni. Ehhez pedig kultúra kell, céltudatos tanítása a kisgazdának, egyszersmind az a szövetkezeti szervezés, amely őket egyesíti nagyobb feladatokra, nagyobb dolgok megoldására, mint ahogyan például az imént említettem a beerdősitési szövetkezeteket. Csak az igy nevelt kisgazda tudja megérteni azt, hogy a gazdálkodás, a mezőgazdaság tulajdonképen vízgazdálkodás ; az tudja megérteni, hogy az elültetett fa mit jelent neki a mezőgazdasági üzeme szempontjából is ; (Általános helyeslés.) sőt akkor tudja megérteni, hogy mi azt a Kelet- és Eszaktengeri-klimát, amelyet a Kárpátok elzárnak, az erdő segítségével tudjuk lehozni az Alföldre, hogy páradusabbá tudjuk tenni a földet és jobban tudjunk ennek folytán mindenféle kvalifikáltabb dolgokat termeszteni. Mert én elismerem, hogy a vetőmag-nemesítésnek, kísérleti telepek felállításának óriás jelentősége volna és nagyon sok termés-eredményt tudna biztosítani nekünk ; de ha klímánk és szakértelmünk nincs a nemesitett vetőmaghoz, ez is mind papíron fog maradni, keresztülvinni képtelenek leszünk. Pedig nekünk nemcsak arra van szükségünk, hogy egy-két kilogramm gabonával többet tudjunk termelni egy-egy kisgazdaság holdján, hanem arra is, hogy azok a gazdák más üzemterv szerint gazdálkodjanak. Hiszen már annak idején Cserháti, Forster és a többiek megállapították, hogy az alföldi gazdálkodásnak az a legnagyobb baja, hogy búza— kukorica, búza—kukorica (Ugy van! jobbfelöl.) talajkizsaroló növényekkel dolgozik; nekünk tehát a gazdát arra kell reávinnünk, hogy változtasson a vetés forgóján, intenzivebb vetésforgót állítson be, hogy a kertészkedésnek, a gyümölcstermesztésnek, s ott, ahol abszolút szőlőtalaj van, a szőlőtelepítésnek legyen előharcosa. Itt közbevetőleg vagyok bátor megjegyezni, hogy én a szőlőmivelés krízisét nagyon jól látom, (Ugy van! jobb felől.) és annak ellenére, hogy a magántulajdonba nagyon erősen belenyúlna ilyen intézkedés, nagy örömmel megszavaznám, ha §