Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.
Ülésnapok - 1922-105
210 A nemzetgyűlés 105. ülése 1923. is nagyon bizonytalan fogalom az, hogy melyik terület alkalmas elsősorban erdősítésre, vagy — hogy azoknak is igazat adjak, akik a földjáradékot veszik alapul — melyik terület után oly kevés a földjáradék, az egyik és a másik művelési ág között előálló haszon közötti különbözet, ami a gazdaságilag indokolt használatot megállapítja. Ilyen labilis alapon nyugvó javaslatot én támogatni semmi körülmények között sem tudok, habár elismerem, hogy a javaslat nagyon sok megszívlelendő és jó gondolatot is tartalmaz. Elismerem, hogy nagyon nehéz valamikor is akár egy abszolúte, teljesen, minden részletében rossz, akár minden részletében abszolút jó javaslatot elkészíteni. De amikor nem tudjuk, mire akarjuk ezt a javaslatot alapítani, mindenesetre indokolt volna az, hogy elsősorban az ország mezőgazgasági, pénzügyi, általános közgazdasági és igazságügyi szempontból is vizsgáljuk ezt a kérdést. Mert nagy általánosságban ezt a javaslatot én olyannak tekintem, hogy, miként az utóbbi időben nagyon sok javaslatnál láttuk, ez lépés, vagy talán inkább törtetés, ugrás ama állami omnipotencia felé, mely a gyakorlatban nagyon sokszor állami impotenciává fajult. Gaal Gaston : Termelési impotenciává, az bizonyos! Farkas Tibor: Az kétségtelen, hogy minden bürokratikus közgazdasági tevékenység forszirozása a magántevékenységet károsan befolyásolja, az érdeklődést csökkenti. Mindaz a jó, amit a javaslat el akar érni, el volna érhető azáltal, ha az állam gondoskodnék arról, hogy azoknak a magántulajdonosoknak, akik talán birtokuk kicsisége, vagy egyéb körülmények folytán nem tudnak maguknak egyenként, vagy szövetkezeti alapon megfelelő szakértőket tartani, megfelelő tanácsadással támogatást nyújtani. Gaal Gaston : Erre nem szükséges 550 tagú uj hivatalt szervezni örök időre! Farkas Tibor : A törvényhozó szempontjából ugy láttam volna a kérdést megnyugtatóan megoldhatónak, hogy mielőtt ez a javaslat elkészült volna, szakértők tisztázták volna a gazdasági kérdések komplexumát. Erdészeti szempontból meg kellett volna vizsgálni mindazokat a területeket, amelyeket állami felügyelet alá akarunk vonni, beleértve az erdőket, és mindazokat a komplexumokat, amelyek se nem erdők, se nem kopár területek, hanem esetleg facsoportok, vagy legelők, de amelyek végeredményben olyan területek, amelyeket szigorú értelmezés mellett a javaslat hatálya alá tartozó területeknek kell minősíteni, melyek azonban egy másik gazdálkodási ág, a mezőgazdaság szempontjából most egészen más elbírálás alá esnek. Azután mindenesetre óhajtottam volna szakértői véleményt arra nézve is, hogy ezek, az erdészeti szakemberek szerint momentán erdősítésre alkalmas területek a mezőgazdaság szempontjából milyen területeknek tekintendők, mert a jövő perspekévi március hó 1-én, csütörtökön. tivájával is kell számolni. Ezért a mezőgazdaság szempontjából is meg kell hallgatni a szakértőket. Ily módon azok is, akik sem erdőspecialisták, sem egyoldalúan erdőgazdák, szintén véleményt mondhatnak és dönthetnek, mert ha igazán komolyan veszik törvényhozási hivatásukat, mindenesetre szükséges az, hogy meggondoltan döntsenek, hiszen itt oly kérdésről van szó, amely elsősorban is nagyon fontos közgazdasági érdekeket érint, de érint azonkívül nagyon fontos és az állam által szintén védelemre szoruló magánérdekeket is. Épen ezeket a magánérdekeket kell, hogy figyelembe vegyük a mezőgazdaság szempontjából és az igazságügy szempontjából is. Hiszen a törvényeket nem azért hozzuk, hogy a véletlen, vagy a providencia — most nem egy országról beszélek — azok végrehajtására olyan vezetőférfiakat adott, akikben semmi hiba sincs, akik tökéletesek. A törvénynek számolnia kell azzal, hogy a közigazgatás nem tökéletes, és hogy itt emberekben rejlő, ki nem küszöbölhető hibák vannak és lesznek, s hogy ebből nagy bajok ne szár-"* mázzanak. (Egy hang balfelöl: Jogorvoslat!) Jogorvoslatra is mindenesetre szükség van, az az erdészeti ügyekben intézkedő, a magángazdálkodásba nagyon is belevágó erdészeti egyoldalú intézkedésekből származó bajok kiküszöbölésére, mert hiszen tulajdonképeni bírói védelem itt a magánjogi érdekek számára a közigazgatás túlkapása ellen nem biztosíttatik. Nem tartom helyesnek azt az irányzatot, amely mindent mindenáron a minister, vagy a közigazgatási végrehajtó hatalom kezében akar összpontosítani. Ezt azért tartom veszedelmesnek, . . . Szabó István (nagyatádi) földmivelésiigyi minister: Akkor a kamarák se kellenek! Farkas Tibor: . . , mert ha figyelemmel kisérjük az utóbbi évek parlamenti gyakorlatát, — most nem speciel Magyarországról, hanem az egész világról beszélek — annak a ministernek személye nagyon sokszor változik, sőt olvastam olyan statisztikát, mely szerint egyes szakministerek ministeri élete nem több félévnél, egy évnél, nagyon rendezett államokban is. Hát mi ennek az eredménye ? Az, hogy az a minister, még ha nagyon detailista volna is, minden szakban képtelen maga intézkedni, úgyhogy az intézkedés végeredményben átszáll a ministerium állandó hivatalnoki személyzetére. Vagyis nevelődik egy bürokratizmus, természetesen esetleg a bürokratizmus előnyeivel, mert hiszen annak is vannak előnyei, mint amilyen például a magasabb szakképzettség és tudás; mindenesetre azonban ezzel a legtöbb esetben együtt jár a korlátoltabb, megcsontosodott csökönyösség és egyoldalúság, úgyhogy az erdész nem lát mást, mint erdőt, a lótenyésztő csak lovat, ép ugy a marhatenyósztés intézésére hivatott szakközegek meg a növénytermesztők szintén csak a saját szempontjukból látják az országot.
