Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-104

A nemzetgyűlés 104. ülése 1923. évi február hó 28-án, szerdán. 177 valaki megrokkant és ellátásáról az államnak kell gondoskodni, akkor ne nézzék, hogy az illető hová, milyen szervezethez tartozik, milyen szokásai vannak, milyen a felfogása, (Egy hang a szélsőbaloldalon : Zsidó-e I Derültség a szélsobaloldalon.) 6 meghozta a maga áldozatát a magyar nemzetért és a magyar hazáért s egyformán el kell ismerni a jogát ahhoz, hogy megérdemli a rokkantjárulékot. Nagy Ernő : Még, hogyha zsidó is ! (Derültség a szélsőbaloldalon.) Kiss Menyhért : Ezt a szempontot kell a lakáskérdés elintézésébe bevinni és mindenféle politikai szempontot a lakáshivataloknak, a közigazgatási tisztviselőknek ki kell itt kapcsolniok és a lakásügyek elintézését birói funkcionáriusok kezébe átadni. Nem fogadom el a t. minister ur felfogását, azt t. i., hogy csak lakásépítéssel lehet segiteni a dolgon. Ezt a szállóigét, ezt a bon mot-t, hogy lakást kell épiteni, halljuk mi már másfél esztendeje, ellenben nagyon vékonyan csörgedezik utána a cselekedet, nagyon vékonyan épülnek a lakások, holott egészen közönséges, polgári, jámbor ésszel el lehet mondani és azt a megjegyzést kell tenni, hogy ha annak idején kötelezték volna a nagy iparvállalatokat, a nagy bankvállalatokat, továbbá azokat az embereket, akiknek a vagyona legalább száz milliónál nagyobb — és ilyen Budapesten nem száz, hanem több száz van, — hogy épitsenek Budapesten családi házakat, aztán maga az állam is megkezdte volna a lakásépitkezést : akkor már nem volna lakáskérdés, lakásnyomoruság és mindenkit el lehetne helyezni. De ilyen teddide-teddoda módon arra várni, hogy a sült galamb berepüljön az emberek szájába, várni, hogy magától oldódjék meg a lakáskérdés, igy nem lehet ezen a nyomorúságon segiteni. Hallottuk a minister ur kijelentését a rokkant-kérdésnél, hogy »ha a csontok ropognak is, a testrészek töredeznek is, de három hét alatt minden hadiözvegy, hadirokkant és hadiárva megkapja a maga jutalékát.« r (Felkiáltások a szélsobaloldalon : Hol van ?) En felkérem képviselőtársaimat, mondják meg hányan vaimak azok, akik még nem kapták meg! (felkiáltások a bal- és a szélsobaloldalon : Sokan vannak !) A túlsó oldalon is ülnek olyan képviselőtársaim, akik tudják, hogy még sokan nem kapták meg járulékukat. Meg is mondom: Alföldy képviselőtársam panaszkodott nekem, hogy még az ő kerületében sem kapták meg. Dénes István : Ne nevezd meg, mert még kidobják a kormánypártból ! Kiss Menyhért: Én tehát azt szeretném, hogy ha nem ilyen fennenhangzó, gyönyörűen csendülő beszédek hangoznának itt el, hanem inkább nagy némaság honolna a bársonyszékekben és annál meggyőzőbben jelentkeznének a tettek. (Zaj balfelöl.) Itt előttem egy egész paksaméta irás van, számtalan szegény, nyomorult ember kilakoltatása

? szenvedése és kálvária/járása azon az utón, amit ugy hívnak: »Hagyjatok fel minden reménységgel!«-hivatal. Nem untatom a t. Nemzetgyűlést azzal, hogy ezeket az eseteket külön-külön feltálaljam itt, csak rámutatok arra, hogy az egyik politikai napilap, az Uj Nemzedék, állandó rovatot nyitott a lakásmizériák tárgyalására és naponta egész garmadával szállítják az adatokat a szerkesztőségnek, hogy hozza azokat nyilvánosságra, hogy igy bekopogtassanak talán a minister ur és a lakáshivatal szivébe. Mégis meg kell említenem egyetlen egy esetet, amely nagy kavarodást váltott ki és egészen egy nagy csata körrajzát festette az emberek szeme elé. Ez a Hamburg-szálló kilakoltatása volt. Nagyon jól tudjuk, hogy a Hamburgszállóba, egy ilyen névtelen és kevésbé ismert szállodába nem a hadimilliomosok, nem a valutaspekulánsok, nem a háborús gazdagok, hanem a társadalom legszegényebb, legnyomorultabb emberei szoktak szállani. (Ugy van! a balés szélsobaloldalon.) Ebben a szállóban rokkant katonák, Erdélyből, Felsőmagyarországból, Délvidékről kiűzött állami tisztviselők, tisztek, iparosok, szóval olyan szegény emberek kaptak lakást és elhelyezkedést, akik már nem tudtak másutt fészket rakni, tehát elmentek az odiózus nevű szállodába. Ezek egy reggel arra ébredtek fel, hogy megjelent ott egy hivatalos apparátus, rendőrséggel spékelve és felszólítja a lakókat, hogy azonnal hagyják el szobáikat. Voltak a lakók közt asszonyok, akik 39 fokos lázban feküdtek, beteg rokkant katonák, akik egy szobában laktak családjukkal és többen olyanok, akik különböző nagy betegségekben szenvednek. Ezek egyike kért fel engem épen, hogy tegyem az esetet szóvá, igen magas állású erdélyi tisztviselő családjáról van szó, aki a legáldásosabb működést fejtette ki az állategészségügy és a közegészségügy terén Erdélyben, s akinek most a felesége betegen feküdt, három fia a harctéren küzdött. Ennek a tisztviselőnek is kilakoltatták a családját, könyörtelenül kocsira tették cókmókjukat és elhelyezték őket egy olyan helyre, egy garni-szállóba, ahol már csak azért sem lakhatnak, mert 18 éves leányuk van és nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen garni-szállókat máskép minek lehet nevezni. Nem tudom, hogy ezt a Hamburg-szállodát miért ürítette ki a lakáshivatal. Az egyik újság azt irta, hogy azért, mert más címen egy másik szállodát akarnak ott fentartani, egy másik újság pedig azt közölte, hogy a Hamburg-szállót mulatóhellyé akarják átalakítani. Dénes István : Talán AYrangel-tisztek számára ! Kiss Menyhért: Ugy látszik, Budapesten kevés mulatóhely van még és egy Ids átfestéssel ilyet akarnak itt is létesíteni. (Mozgás.) Dénes István : Kevés a Wrangel-tisztünk^ azok számára! \ Óv