Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.
Ülésnapok - 1922-104
'À nemzetgyűlés 1Û4. ülése Î923< évi február hó 28-dn, szerdán. 175 Sándor Pál : Ha ! Kállay Tibor pénzügyminister : Ebben a reményben, ebben a hitben ajánlom a beterjesztett költségvetést, egyelőre még nem elfogadásra, hanem beható és eredményes kritikára. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen, A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Az 1922/23. számadási évre szóló magyar állami költségvetésről szóló törvényjavaslat ki lévén nyomatva, szét fog osztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az osztályok mellőzésével kiadatik a pénzügyi bizottságnak. Mielőtt, az idő előrehaladott voltára tekintettel, az interpellációkra áttérnénk, napirendi javaslatot kivánok tenni. (Halljuk ! Halljuk !) Javaslom, hogy a legközelebbi ülésünket holnap csütörtökön, 1923 március hó 1-én d. e. 10 "órakor tartsuk s annak napirendjére tűzessék ki a mai napirendünkön szereplő négy erdészeti törvényjavaslat tárgyalása. Méltóztatnak e javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen, akkor ily értelemben mondom ki a határozatot. Mielőtt az interpellációkra áttérnénk, az ülést 5 percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Almásy László foglalja eh) ElnÖk : Az ülést újból megnyitom. Következnek az interpellációk. Ki az első interpelláló % Perlaki György jegyző : Kiss Menyhért ! Kiss Menyhért: T. Nemzetgyűlés! A mai maradék Magyarország egyik legfájóbb sebérői, legfájdalmasabb betegségéről, az u. n. lakáshivatalról szándékozom interpellációmat elmondani. Ha a háború előtti Magyarország etimológiájából keresek valamit, amit össze lehet hasonlitani azzal a fogalommal, amely ma lakáshivatal néven él az emberek széles rétegeinek ezreiben és ezreiben, akkor eszembe jut az, hog}>" a háború előtt, amikor valami olyan helyre kivántak valakit küldeni, ahol biztos volt az, hogy a dolga nem jön rendbe, amivel tehát céltalanságot és eredménytelenséget kellett j élezni magával a küldéssel, elküldték a sóhivatalba. (Derültség.) Ha durvább és kellemetlenebb szimbolisztikus kifej ezést akartak használni ugyanezzel a célzattal, elküldöttek az illetőt a vágóhidra. Ha ma a maradék Magyarországon valakinek kellemetlent akarnak mondani, valami keserűt vagy fájdalmasat, azt mondják neki ; menj fel a Lakáshivatalba. Gondolkoztam rajta, hogy milyen felirást kellene tulaj donképen alkalmazni e hivatal fölé ahelyett hogy M. kir. lakáshivatal. A középkorig kellett visszamennem, a középkori Olaszországnak egyik világhirü nagyságához . . , Dénes István : Nem látjuk a kormánypárti képviselő urakat ! Hol a többség ! Éhn Kálmán : Itt vagyunk ! '... Esztergályos János: Szavazni bejönnek'! - % Kiss Menyhért : . . . Dante Alighieri-hez kellett elmennem, akinek hires költeményében, a Pokolban van ez a közkeletűvé vált mondás : Lasciate ogni speranza ! Hagyjatok fel minden reménnyel 1 A lakáshivatalra is ezt a világirodalmi jelentőségű mondást kellene felirni : hagyjatok fel minden reménnyel ! Kissé humorosan kezdődik a dolog, de nagj^on komolyan és szomorúan fog folytatódni, tekintettel arra, hogy konkrét eseteket leszek bátor elmondani. Az igen t. minister urnák csak árnyképe van jelen, remélem azonban, hogy ezt a felszólalást a naplóból annál nagyobb szorgalommal és buzgalommal fogja majd elolvasni, és azokra a szimptomákra. amelyekre leszek bátor rámutatni, figyelmét ki fogja terjeszteni, és igyekezni fog ezt a gordiusi csomót végre szétvágni, a betegséget nieggyógyitani. T. Nemzetgyűlés ! Az én kerületemben, sajnos, a latifundiumok nagy terjeszkedése miatt . . . Dénes István : Egyebütt is vannak. Az egész országban Î Kiss Menyhért : . . . sokaknak kellett kivándorolni Amerikába. Ugy látszik, tehát ez olyan eset lesz, amely általános az egész országra vonatkozólag. Amikor vége volt a világháborúnak és az oroszországi foglyokat haza kellett szállitani, a kormány külön ügynököket küldött ki Amerikába és arra kérte az amerikai magyarokat, hogy részint adjanak dollárokat erre a célra, részint pedig jöjjenek vissza Magyarországra, és Walko minister ur csak nemrégiben is hangsúlyozta, hogy a magyar pénzt tulaj donképen az Amerikából beözönlő dollárok javitották meg. Az én kerületemben is mindjárt az első esztendőben 8—10-en érkeztek vissza. Jöttek a dolláraikkal, és megvették maguknak legelőször is azt, amit a régi Magyarországon nem tudtak maguknak szerezni : házat, ahova nyugodtan le tudják hajtani fejüket. De mi történt? Akkor már fel volt állitva a »Hagyjatok fel minden reménnyel« cimű hivatal. Megvették a házat, nevükre telekkönyvezték, azonban odaállt akkor a lakáshivatal vezetője, a főszolgabiró, lángpallossal és azt mondta : ide pedig be nem teszitek a lábatokat. Nagy Ernő : Ne bántsd a főszolgabírót ! (Helyeslés a jobboldalon. Derültség.) Kiss Menyhért : Nem is bántom ! Nem generalizálok és ha Nagy Ernő t. képviselőtársam ezt magára nézve kellemetlennek találja, ugy semmiesetre sem vonatkoztatom rája, csupán hivatkozom arra az egyre, hogy a lakáshivataloknak a járásokban lévő vezetői, az igen t. főszolgabiró urak hogyan hajtják végre azt a rendeletet, amely szerint azoknak a háztulajdonosoknak, akik most jöttek vissza külföldről, vagy újonnan vásárolnak házakat, jár olyan lakás, amely családi körülményeiknek, gyermekei számát stb. tekintetbe véve megfelel. A lakást csak abban az esetben utalják ki számukra, ha annak részére, akit kitesznek, szükséglakást-tud kiutalni a hivatal.-Ezen a címén, hogy ilyen szükséglakás- n^m • ail* rendÊÎbezésré'elegendő szám&fti 27*
