Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-103

Î38 'À nemzetgyűlés 103. ülése 192. csodálatos dologhoz jutok el. (HaMjuk ! Halljuk ! half elől) Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Ez a törvény­javaslat, amely öncélját magában hordozza, sta­tuál egy közigazgatási apparátust, nem azért, — és a részleteknél majd leszek bátor ezt bebizonyí­tani — hogy az ország helyzetét ezzel javitsuk, hogy erdőket létesítsünk, ami tisztára lehetetlen, mert akármiféle közigazgatási apparátust állit is oda a t. minister ur, belátható időn belül olyan erdősitést, amely ennek a tisztviselői karnak lét- ; jogosultságot adna, létesíteni nem fog tudni, — mondom, ez a törvényjavaslat statuál egy köz- j igazgatási apparátust, nem ezeknek a céloknak szolgálatára, hanem kizárólag azért, hogy a meg­lévő nem tudom én hány száz tisztviselőt — mért hiszen még nem vagyok benne biztos, hogy a törvényjavaslat 14. §-a hogyan megy keresztül, úgyhogy miattam lehet 950, de lehet annyi is, amennyit az előadó ur mondott, 300 — elhelyezze s ennek az országnak, ahol szopós gyerek nincsen, 306 — fogadjuk el ezt a számot — szoptatós daj­kát állítson az élére, hogy szükség és ok nélkül, az adózó közönség megterhelésével tartsuk el őket. (Zaj jobb felől, ügy van ! a baloldalon.) Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Abba én készsége­sen belemegyek, hogy az erdészeti kar meglevő apparátusát, amely nagy Magyarország erdészeti ügyeit szolgálja, ne tegyük ki az éhenhalásnak. (Felkiáltások jobbfelől : Milyen nagylelkű !) Kész­ségesen belemegyek, hogy ezek az urak holtig vagy amig szolgálati idejük ki nem telik, Magyar­ország erdészeti közigazgatásában részt vegyenek« Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi mi­tl ister : Vagy kellenek vagy nem 1 Nem kegyelem­ből tartjuk őket ! Gaal Gaston : Belemegyek abba is, hogy ahol magántulajdonosok erdőket akarnak létesíteni, ott ezeket a szakképzett erdészeket becsássa az állam díjtalanul a magántulaj donosok rendelkezésére s ők a szakértelmüket vigyék be az ország közgazdasá­gának szolgálatába. Ehhez készséggel hozzájárulok. Ahhoz azonban, hogy 350 uj hivatalt szervezzünk szükség és ok nélkül, hivatalokat, amelyek nem fognak megszűnni a jelenlegi erdészeti személyzet kihalásával vagy kiöregedésével sem, hanem ame­lyek mintegy státus, itt fognak maradni a nemzet nyakán és amint egy hely meg fog üresedni, arra mindjárt kinevezik az uj erdészt : soha, semmi körülmények között a magam részéről nem járulok hozzá, még akkor sem, ha ezt a törvényjavaslatot az én, különben nagyrabecsült es nagyon tisztelt vezérem, Szabó István t, minister ur nyújtja is be. (Éljenzés jobbfelől.) • Rupert ReZSŐ: Pártonkívüli nagyatádi párti ! (Elénk derültség.) Gaal Gaston : Rátérek most annak taglalására, hogy mi van tulaj donképen ezekben a törvény­javaslatokban ? Mert én, aki erről a törvényjavas­latról meglehetősen sok képviselővel beszéltem, azt a benyomást nyertem, hogy ezt a törvényjavaslatot vajmi kevese^ olvasták el. À legtöbb: még gazda­>5. évi február hó 27-én, kedden, ságilag képzett embernek is alig van csak bálvány ideája is róla, hogy mi van ebben a javaslatban 1 Es nemcsak ebben, hanem az ezzel összefüggő többi javaslatban is. Én pedig felelősségem telj es tudatá­ban merem állítani, hogy ez a törvényjavaslat egy ujabb kolosszális megterheltetést és egy, szavakkal ki sem is fejezhető zaklatást fog jelenteni Magyar­ország gazdaközönségére. (Zaj jobbfelől.) Amiket pedig mondtam, bizonyítani is tartozom és vállal­kozom reá. Arra a kérdésre, hogy mi itt a megterheltetés, részben már megfeleltem. Megfeleltem azzal, hogy 350 tisztviselőt akarnak 1 millió kataszteri hold erdőre alkalmazni, ami hogy minő megterhelést jelent, azt egy egyszerű kalkulációval rögtön ki­számíthatják a képviselő urak, ha a holdak számá­val elosztják azt az összeget, amit ennek a 350 erdésznek fizetése felemészt. Megkapják igy azt az összeget, amely mutatja, hogy Magyarország erdé­szeti közigazgatása holdakra átszámítva mekkorát emelkedik a múlthoz képest. Dénes István : Tévedés ! Gaal Gaston : Méltóztassék bebizonyítani, hogy hol tévedek. Dénes István : Magyarország erdőállománya meghaladja a 2 milliót ! Gaal Gaston: Magyarország erdőállománya 2,040.000 katasztrális hold. Én is erről beszélek. A képviselő ur megint nem tudj a, mint ahogy ném szokta tudni, hogy miről beszél. (Zaj.) Dénes István : Dehogy nem ! Gaal Gaston : Ha itt lett volna a képviselő ur, hallhatta volna, hogy én 2,040,000 hold erdő­állományról beszéltem s azt mondtam, hogy ebből olyan, ami állami kezelés alá tartozik, 1,010.000 katasztrális hold. A képviselő ur megint olvasott valamit, hanem aztán lej ebb nem is ment, mint amit épen olvasott. (Zaj.) Barthos Andor : Szegény Dénes ! Egyszer van igaza és akkor is kikap ! (Derültség.) Gaal Gaston : A második érv, amit én már előbb is emiitettem az általánosabb vitánál, hogy nem arról van ebben a javaslatban szó, hogy a meg­lévő erdészeti státus megtartassák holtig vagy ki­öregedésig, panzionálásig, hanem arról, hogy ezek az állások megörökíttessenek, hogy a csonka Magyarországon most meglévő, talán 80, talán 100 erdészeti állás helyett örök időkre kreáljunk 350-et, esetleg 400-at, amely állások valahányszor meg­üresednek, annak rendes módja szerint ujabb kine­vezéssel mindig betöltessenek. Azután méltóztassanak megnézni, hogy mi van a 9. §-ban. Ez a szakasz azt mondja, hogy az erdők, kopárok és a természeti emlékek feletti állami döntő felügyelet eredményesen csak akkor lesz gyakorolható, ha az erre hivatottak bármely tulajdonos birtokát bármikor bejárhatják. Dénes István : Nagyon helyes 1 Gaal Gaston : Majd ha a képviselő ur háló­szobájába akkor megy be bárki, mikor tetszik, nem tudom, azt fogja-e mondani a képviselő ur, hogy ez helyes. (Zaj.) ..:,. ;

Next

/
Thumbnails
Contents