Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-88
2 A nemzetgyűlés 88. ülése 1923, tartom, figyelmeztetni a t. Házat arra a nagy veszedelemre, amely a szólásszabadság túlságos kihasználásából a nemzetre h áramolhat. Nem tehetek róla, de ma is elkeseredéssel gondolok vissza arra a múltra, a világháború kitörését megelőzött évtizedre, amidőn hónapok és évek hosszú során munkaképtelen volt a magyar parlament. Meskó Zoltán: Az osztrákok tni#tt, Bées miatt ! Lukács György: Munkaképtelen volt azért, mert az obstrukció bálványának áldozott. Én senkinek nem imputálom, eszembe se jut, hogy egyetlen képviselőnek, vagy egyetlen pártnak imputáljam azt, hogy ebben a Házban obstruálni kivannak, az obstrukciók azonban rendszerint nem ugy szoktak létrejönni, hogy előre elhatá- : rozzák, hanem véletlenül az események hozzák meg azokat. Ha a szólásszabadságot túlságosan kihasználjuk, csak igen vékony határvonal van ezen túlságos kihasználás és a beszédes obstrukció között, és ha egyszer az a határvonal át van lépve, nincs tovább megállás és nagyon könnyen elfajul az ilyen beszédes obstrukció technikai obstrukcióvá. Emiékezzünk vissza, akkoriban heteken, hónapokon, mondhatnám éveken keresztül a képviselőház egyszerű szavazógéppé volt lesülyesztve . . . Meskó Zoltán : Bécs nem engedett, csakis azért történt! Lukács György: . . . amely nap-nap után arról szavazott, hogy a »de« szó helyett »hanem« szót tegyenek, hogy a vessző helyébe pontosvesszőt tegyenek, vagy hogy a »szeptember« szó helyett nem lenne-e helyesebb »mindszent havát« illeszteni. Történt ez akkor hónapokon és éveken keresztül, amikor forrott körülöttünk a világ és midőn azt az időt, amit elvesztettünk, ellenségeink a maguk javára dúsan kihasználták, mert megindították ellenünk a gonoszságnak és a hazugságnak azt a hatalmas propagandáját, amely odajuttatott minket, ahol ma vagyunk. Én azt hiszem, a kultúrának egyik legszebb gyümölcse az önfegyelmezés. A mi parlamentünknek is dicsőségére válnék az, ha önmagát fegyelmezné meg, ha önmaga állitana korlátokat annak a lehetőségnek, hogy itt valaha obstrukció kifejlődhessék. Hiszen ma már nem is lehet érvelni olyan lax-házszabályok mellett, amilyenek ma nálunk vannak. Eógebben még lehetett egyes tetszetős érveket felhozni a korlátlan szólásszabadság mellett Ausztriával való közjogi viszonyunk, a nemzetiségi kérdés és a választójog szűk volta szemszögéből. Amikor a Tiszaféle házszabályszigoritás történt, alig 600.000 választó volt széles nagy Magyarországon, ma két és félmillió választó van a csonka kis országban. Pikler Imre: Papíron! Lukács György: Ausztriával való közjogi viszonyunk már rég a múlté, soha többé felévi jomiár hó 23-án, kedden. éledni nem fog, nemzetiségek pedig, sajnos, nem maradtak ebben a szegény országban, ma tehát még csak tetszetős érvet sem lehet keresve sem találni e szertelen házszabályok igazolására. Én azt hiszem, önmagából a Házból kellene kiindulnia az ebben a kérdésben való józan reformnak, önmagának a Háznak pártközi megállapodás gyanánt kellene egy okos házszabályreform útjára áttérnie, amely lehetetlenné tenné a szólásszabadsággal való visszaélést. (Ugy van ! jobbfelöl.) Propper Sándor : Hogy hamarább meglehessen a rendtörvény! Lukács György: En ugy hiszem,a t. kormány is azért nem tett semmi iniciativ lépést ebben a tekintetben, mert szintén azon a felfogáson van, hogy a Háznak egy belügyéről van szó, a Háznak magának kellene önmagának korlátokat szabnia avégből, hogy itt valaha az obstrukció helyet ne foglalhasson. A mai atmoszférában, amidőn a külügyi fenyegető felhők bizonyos pszichikai közeledést hoztak létre köztünk, akik ebben a teremben vagyunk, a mai atmoszférában fel merem emelni szavamat, ós merem kérni t. képviselőtársaimat és a Ház különböző pártjait, hogy félretéve minden szélsőséget, kizárólag csak a nemzet érdekét tekintve, s annak előrebocsátása mellett, hogy senki a szólásszabadságot ujjal érinteni nem akarja, pártközileg beszéljük meg ezt a kérdést, és pártközileg igyekezzünk olyan plattformot találni, amelynek alapján a Háznak olyan szabályokat alkothatunk, amelyek tanácskozási képességét mindenkorra biztosítják. (Helyeslés jobbfelol.) Mielőtt áttérnék felszólalásom voltaképeni tárgyára, egész röviden akarom kijelenteni, hogy magát a javaslatot elfogadom, nemcsak pártállásomnál fogva, hanem azért is, mert hiszen, amint ezt már gyakran emiitették, az indemnitás kérdése nem pártkérdés, az indemnitást nem a kormánynak, hanem a nemzetnek szavazzuk meg. De amidőn ezt teszem, nem tanácsképen mondom a t. kormánynak, ugy hiszem azonban, a t. kormány helyesebben cselekednék, ha most, amikor már igen rövidesen költségvetési javaslatot nyújt be, nem az 1922/23. budget-évre, hanem az 1923/24. költségvetési évre nyújtana be költségvetési törvényjavaslatot, mert hiszen a felhatalmazás június végéig fog tartani és július 1-éig két költségvetést kellene megalkotnunk. Minthogy pedig ez szinte lehetetlen, újra az indemnitási javaslatok hosszú taglalásába kellene belefognunk, mig ha csupán egy költségvetést tárgyalunk, akkor képesek vagyunk ezt július l-re tető alá hozni, s akkor beállhat az országgyűlés tanácskozásának normális rendje, és nem fog ismétlődni az, ami eddig történt ezen a nemzetgyűlésen, amely 8 hónap óta van együtt, de ennek az időnek szinte a felét indemnitási tárgyalásokra fordította, a másik felének nagy részét pedig személyeskedések foglalták le.
