Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-93
r A nemzetgyűlés 93. ülése 1923. Az egységes párt tegnapi vacsoráján, illetve tegnapi értekezletén is hangzottak el e kérdésben ellenszenvező nyilatkozatok és ugyancsak tegnap báró Lers képviselő ur beszédében az interpellációs tücsökről beszélt, vonatkozásban a ganajturó bogár természetrajzával. En azt hiszem, t. Nemzetgyűlés, hogy Lers báró ur nagyon rossz szolgálatot tett a parlamentarizmus ügyének, hogy mint egy egységespárti szent Scarabeus, a mostani parlamentarizmus hibáinak rengeteg bányájából pont az interpslláeiós tücsköt kaparta Id. Ennél sokkal messzebb kell tekinteni akkor, amikor az interpellációs jogról és az interpellációkról van szó. Mert hiszen ha a közélet nagyon tiszta volna, ha a közéletben nem történnének olyasmik, amik ide kívánkoznak, ha a közigazgatás nem volna olyan rossz és erőszakos, mint amilyen, akkor, azt hiszem, az interpelláció is kevesebb volna. Az, hogy sok az interpelláció, egy közéleti betegségnek a megnyilatkozása . . . Urbanics Kálmán : Rossz a házszabály ! (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Rupert Rezső : Rossz a választási rendszer ! Várnai Dániel : . . . tünete annak, hogy kívülről történik valami, ami meg akar nyilatkozni. Ha pedig báró Lers ur a ganajturó bogár triviális hasonlatával jött ide, én csak azt mondhatom, hogy nem a ganajturó csinálja a piszkot, hanem a piszok termi a ganajturó bogarat . . . (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Dénes István : Nagyon szellemes, tökéletesen igaz ! Várnai Dániel :... és ha nem lesznek panaszok, sérelmek és erőszakosságok künn a közigazgatásban, akkor majd az interpelláló tücsök sem fog cirpelni, hogy megint báró Lers ur terminusával éljek. Nem kell tehát támadni az interpellációkat, mert egy nagyon fontos jog megvédéséről van itt szó. Tekintsük továbbá az interpellációkat ugy, hogy azoknak az az oka, hogy odakünn nagyon sok baj van. Minél több baj van, annál több itt az interpelláció. Ezt igazán nem lehet majd házszabályrevíziókkal elintézni, mert a bajokat ugy egyszerűen megszüntetni nem lehet. Mondom, t. Nemzetgyűlés, csak a sérelem nagysága, a sajtószabadságot ismételten ért sérelem késztet engem, hogy interpellációmat elmondjam és hogy rámutassak arra, hogy mint mindeddig, ugy a sajtószabadságot ma is, ezúttal is mondvacsinált ürügyek alatt érte a sérelem. Arról van szó, bogy a belügyminister ur a saját magának adott különleges hatalmánál fogva rendeleti utón betiltotta a Független Szemle cimü kulturális folyóiratot. Erről a rendeletről itt a nemzetgyűlésen már több esetben volt szó ; követelték ennek a visszavonását. Volt szó róla künn az újságírók testületében is, memorandumoztak, nem lett semmi hatása, ezt a rendeletet mindig vigan alkalmazzák. Pedig mondhatom, hogy az ilyen rendeletnek, amely a hatalom gyakorlása elé nem korlátokat emel, hanem a hatalom gyakorévi január hó 31-én, szerdán. 261 lása előtt a korlátokat lebontja, igen veszedelmes hatásai vannak. Ez igen sok rossz és gonosz tény forrása lehet. Mert az ilyen rendelet módot ad arra, hogy a kormány abban a percben, amelyikben akarja, egyszerűen lefricskázza a közéletről az ellenzéki sajtókritikát, ami az ország kormányzásában és a közigazgatás vezetésében is lényegesen, mindenesetre igen veszedelmes mértékben csökkenti a felelősség érzését. Hiszen ez a rendelét — megállapíthatjuk róla — igen kényelmes spanyolfal és a felelősségre s a kormányzati és közigazgatási korrektségre még ott is destruáló hatással van, ahol a felelősség érzete netán még teljes mértékben meg volna. Arra, hogy ezt a rendeletet alkalmazzák, mindig találnak igen finom ürügyeket, amint hogy ilyen mondvacsinált ürügyek alapján történt a Független Szemle betiltása is, amit most nekem szóvá kell tennem. E kulturális folyóirat betiltása meglehetősen hosszú indokolással történt. Többek között a lap — az indokolás szerint — múlt évi karácsonyi rendkívüli számában »Adatok a mai magyar kultúrához« című közleményében az ország közállapotait valótlanul és célzatosan ismertette és ami a betiltásnak leginkább okául szolgált, az az volt, hogy ugyanabban a számban »A kurzus vallási mérlege« címmel olyan cikk jelent meg, amely a keresztény felekezetek békéjét igen sokszor megzavarja. Nézzünk csak ezeknek a betiltó okoknak, szerintem betiltó ürügyeknek a háta mögé. Én elolvastam a Független Szemlének ezt az inkriminált számát, elolvastam valamennyi cikkét nagyon gondosan s meg kell állapitanom, hogy a betiltás elsőrendű okául szolgáló cikk : »A kurzus vallási mérlege« valóban a kurzus vallási mérlege. Hozzátehetem, hogy igen objektiv mérlege s ez a mérleg épp oly kevéssé lehet a közrendre és az állam érdekeire nézve veszedelmes, mint ahogy egy akármilyen takarékpénztári bilanz sem lehet ezekre az érdekekre nézve veszedelmes. Azonkívül, mint mondottam, ez a cikk csak tárgyilagos megállapításokat tartalmaz s egyik helyén a tényeknek és az igazságnak teljesen megfelelően állapítja meg, hogy most, a kurzus harmadik évében rosszabb a keresztény felekezeteknek egymáshoz való viszonya Magyarországon, mint volt a kurzus előtt. Arra nézve, hogy ez valóban igy van-e, azt kell megállapítanom, hogy valóban igy van és ez a lap ebben a cikkében csak tényekre mutatott reá. A katholikus egyháznak és a katholikus szellemi életnek egyik igen előkelő vezetője, akinek nagy hatása van a katholikus tömegekre, nagy hatása van az egyházban, nagy hatása van annak a szellemnek a kialakulásában amely a katholikus egyházat eltölti, egy könyvet irt, amely mostanában jelent meg »Gondolatok a világnézeti kérdésről« címmel s amelyben a protestantizmussal és a protestánsokkal is foglalkozik. Nevezetesen egyebek között azt írja (olvassa) : »A protestantizmus elfogult, gyűlölködő. Atheista talán tudnék lenni de protestáns az soha,«
