Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-93
r  nemzetgyűlés 93. ülése 1923. legyen szabad szakszerűen megmondanom, hogy a trianoni békeszerződés hatályba lépésének dátuma 1921 július 26. Sándor Pál : De Németországgal már 1920ban szerződtünk. B. Lers Vilmos : Igen, de még a régi alapon és a szerződésben értelem szerint bent van, hogy mind a két fél ugy a versaillesi, mint a trianoni szerződésből folyó szabványoknak aláveti magát; kölcsönösen megígértük egymásnak, hogy amenynyíben a békeszerződések megengedik, eo ipso a legtöbb kedvezmény alapján szerződünk mi is egymással, és ami a szerződések tilalmába ütköznék, azt nem adhatjuk meg egymásnak. Hiszen nem is tarifaszerződés a német-magyar szerződés, mert nem is lehetett az. Vannak ugyan benne tarifális szinezetü könnyítések és mellékhatározmányok, de nem adhattunk egymásnak preferenciális kedvezményeket a legtöbb kedvezmény elvén túl, mert nem volt szabad. (Mozgás.) Ha tehát igazságosak akarunk lenni, koncedálnunk kell azt, hogy 1921 július 26-ika előtt nem tudtunk végleges beállítású s értékű határozmányokat hozni, mert csak akkor tudtuk meg, hogy melyik az a végső talaj, amelyen mozognunk szabad. Azt is méltóztassék tudomásul venni, hogy csak 1922 január 27-én, tehát egy évvel ezelőtt lépett életbe az első hathónapi átmeneti idő után az egész trianoni békeszerződés gazdasági és kereskedelempolitikai része, persze egy tovább 30 havi kevésbé fontos tételes tarifális lekötöttséggel (Ugy van! a jobboldalon.) Ezidő óta csak egy esztendő telt el, és van még hátra másfél év, hogy leteljék az a szörnyű három esztendő, amely alatt nem lesz semmiféle jótékony szabad mozgásunk a legtöbb kedvezmény terén. (Ugy van! jobb felöl.) Talán megbántok több képviselő urat, ha köztudomású tényeket is hozok s?óba, de meg kell említenem, hogy a trianoni békeszerződós 200—203. §-ainak határozmányai szerint egyoldalúan kötelesek vagyunk megadni az idegen országoknak a legtöbb kedvezmény címén mindazokat a kedvezményeket, amelyekkel A-tól X-ig minden irányban lekötnők magunkat. Nagyon is meggondolandó tehát, hogy milyen irányban szerződjünk tarifális téren, hacsak nem fontoljuk meg mélységesen megannyiszor azt, hogy mindaz, amit legtöbb kedvezmény címén adunk, tovább terjedhet a maga végeláthatatlan sokaságában. Ha ma a cseh szerződés megkötését sürgetik, — Grörgey t. képviselőtársam is beszélt róla — akkor talán a politikai pikantériák hátteréből is érdemes felderíteni a trianoni szerződés 205. §-át, amelynek értelme az, — értelem szerint hiven fogom citálni, bár nem sző szerint — hogy a szövetséges és társult országok nem fognak igényt emelni azon előnyöknek a legtöbb kedvezményi záradék alapján való reklamálására, amelyeket különleges megállapodásoként Magyarország Ausztriának vagy Csehszlovákiának akár egész a vámmentességig terjedőleg megad a évi január hó 31-én, szerdán. 24l kölcsönösség alapján. Méltóztassék ezt a furcsa pontot politikailag megnézni. Nyakunkba varrták egyfelől azt, hogy bármiféle szerződést kötünk, bármiféle vámtételt adunk bármely országnak, azokat a kedvezményeket, amelyeket ilyenekül adunk bármely más országnak, meg kell adnunk minden ellenszolgáltatás nélkül valamennyi szövetséges és társult országnak, de ugyanakkor azt a nagyon is áttetsző határozatot illeszti bele a békeszerződésbe ez a szakasz, hogy azokra a kedvezményekre, amelyeket Magyarország, Ausztria és Csehszlovákia adnak egymásnak különleges megállapodásukban, — értelem szerint akár egészen a vámmentességig terjedőleg — a szövetséges és társult országok igényt nem fognak támasztani. Ez azt jelenti, hogy bele akarnak minket biztatni egy hármas gazdaságpolitikai szövetkezésbe, amelynek tagjai Csehország, Ausztria és Magyarország. Ugyanakkor, amikor a trianoni szerződést oly szerencsétlenül szerkesztették meg, hogy még a gyermek is megértette, hogy Ausztria ezentúl nem tud kellő szénhez, petróleumhoz, állatokhoz, gyapjúhoz jutni, nekünk nem lesz vasunk, ércünk, sónk, fánk, kőolajunk, szenünk, és akárhogyan bizonyítottuk be Parisban, hogy ez gazdaságilag tűrhetetlen helyzet, ezzel a frivol expediens szakasszal egyszerűen egymásra utalták ezt a három dirib-darab szinezetü országot, azzal a mellékgondolattal, hogy ebben a gazdaságpolitikai közösségben úgyis majd Prága viszi a hegemóniát. Ahol Paris és Prága között annyira megvan az egyetértés, ott csak természetes, hogy ha ez a hármas gazdaságpolitikai egymásrautalás keresztülvitetik, a Parissal egyetértésben lévő Prága fogja vezetni ezt a furcsa trigát. Ez ránk mégis olyan politikai lehetetlenség, hogy nincsen az a tollvonás, amelyet, ha e térre lépnénk, nem kellene kétszer is megfontolni, gondolván arra, hogy hová vezet. Én azt hiszem, vannak itt képviselő urak, akik méltányolják a horribilis nehézségeket. A trianoni szerződés 200—203. §-ai megállapítják azt a kötelezettségünket, hogy a Meistbegüngstigungot a győzők közül mindenkinek ingyen meg kell adnunk. De ez még nem elég : a 215. cikk ugy van megszabva, hogy öt évig ezért egyáltalán nem kérhetünk semmit, illetve csak a negyedik és ötödik esztendőben dukál nekünk, hogy azok az idegen országok, amelyeknek ezt a kedvezményt megadjuk, viszontszolgálatképen reciprocitást nyújtsanak, vagyis az első három esztendőben magyarán megmondva pőrére vagyunk vetkeztetve a kereskedelempolitika requisitumainak terén. És most álljon fel valaki a nemzetgyűlésben és tegyen szemrehányást a mai kormánynak és az előző kormányoknak, még pedig 1918-ra visszamenőleg, hogy nem kötött kereskedelmi szerződéseket, amikor pedig 1920 előtt nem is volt kezében a trianoni békeszerződós szövege! 34*
