Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-93

238 Á nemzetgyűlés 93. ülése 1923. évi január hó 31-én, szerdán. Sándor Pál : Ma már nem lehet azt mondani a külfüldön sem, hogy nálunk nincs jogbiztonság, a szó teljes értelmében, ugy ahogy ez a hit azelőtt el volt terjedve a külföldön. Nem jöttek be ide az emberek az előbbi időben és nem akarták nekünk elhinni, hogy itt jogbiztonság van, mert féltették a pénzüket és az életüket. Ma nyugodtan idejöhetnek. Azalatt azonban a pódiumot elveszítettük. Elveszítettük teljesen. Azalatt ismét Bécs volt okos, és megcsinálta magának azt az internacionális közbenső kereskedelmet, amelyet Budapestnek kellett volna kapnia. Előbb például a lekapcsolt területek kereskedői idejöttek vásárolni Budapestre. Ezt megszokták, s a szokás mindig egy hatalom, amelyre támaszkodtak az emberek. Mondom, előbb Budapestre jöttek. Miért jöjjön ma az a román ember Budapestre, ha neki, ha vesz, akkor először kell kiviteli engedély, másodszor ha vesz és akar fizetni, akkor előbb a valutaközponthoz kell mennie és ott sokkal olcsóbban eladnia az ő lei-jét, mint azt Bécsben eszközölheti, — amikor öt napig kell futkosnia, mig azt a kis áruját el tudja küldeni arra a lekapcsolt területre, mig Bécsben ez megvan egy félóra alatt ? Miért jöjjön ide tovább az a román? így akarunk mi kereskedelmet csinálni? Nincs-e igazam, mikor azt mondom, hogy az egész vonalon azokat a barikádokat el kell távolitanunk, amelyeket mesterségesen, oktalanul, az országra semmi haszon nélkül emeltek ? Olyan kérdés ez, amelyet nekem nem szabad itt a nemzetgyűlés előtt hangoztatnom ? Mi hasznunk nekünk annak a kereskedelmi szerződésnek megkötéséből, ha itt gátakat emelnek azért, hogy az idegenek ide ne jöhessenek? Előbb nem volt jogbiztonság, ma pedig a valutaközpont s a kiviteli és beviteli engedélyek csinálják a galibát. Meskó Zoltán : Eddig voltak a keresztényeknek házi zsidaik, most lesznek a zsidóknak házi keresztényeik. Sándor Pál : Ilyen körülmények között lehetetlen, hogy az idegen ideforduljon és itt kereskedelmet folytasson. Ez az, amit önöknek a szemük elé kell tárnom. Meg vagyok győződve arról, hogy ebben a tekintetben közöttünk nem lehet pártkülönbség, mert hiszen mi mindnyájan Magyarország gazdagságát, meggazdagodását akarjuk, mi mindnyájan azt akarjuk, hogy épen Magyarország gazdagsága alapján ismét felépítsük politikai presztízsünket és befolyásunkat. Ez csak azáltal lehetséges elsősorban, hogy gazdagnak kell lennie a nemzetnek, s azután ezen gazdagság alapján kell kivívni mindazt, ami szivünket heviti, és nem beszélni arról, ami a szivünket heviti, hanem, amint a franciák az öklüket a zsebükben tartották évtizedeken keresztül, ugy a magyar nemzet is tudja az öklét a zsebében tartani, s azalatt arra törekedni, hogy meggazdagodjék. Akkor meglehet neki az a lehetősége, hogy az ő nyers erői és a gazdagsága révén kivívhatja azt, ami a szivét heviti. (Helyeslés a bal- és a ssélsöbaloldalon.) Ehhez azonban az szükséges, hogy azt a bürokratizmust, amely ész nélkül dolgozik és dühöng, eltávolítsuk az egész vonalon, minden pártkülönbség nélkül. Meskó Zoltán; Ugy van! Sándor Pál : Mert ez nem lehet és nem lesz pártkérdés soha! Meskó Zoltán: Helyes! Sándor Pál: Van még egy téma, amelyről ezzel kapcsolatban beszélnem kell, s ez épen a vámkérdés, t. képviselőtársam. Nem tudom, hogy t. képviselőtársam be van-e avatva azokba a vámtételekbe, amelyek most jönni fognak. Nekem nincs módom, azaz nincs felhatalmazásom arra, — indiszkrét sohasem voltam — hogy ezekről ex asse beszéljek. Ezek a vámtételek oly magasak . . . B. Lers Vilmos: Tévedés! Sándor Pál : ... részben oly magasak, hogy általában bevitelről szó sem lehet. Bazirozzák pedig ezeket a magas vámokat arra, hogy nekünk iparpolitikát kell folytatnunk és hogy azokat az iparokat meg kell valósitanunk, amelyek Magyarországban eddig még nem voltak, hogy lehetőleg importra minél kevesebb készáru kerüljön. Magában az alaptétel, hogy mi olyan gyárakat létesítsünk, amelyek a mi konzumunkat, azt, amit használunk, fedezzék, egy igen egészséges alapgondolat. Hogy azonban olyan magas vámtételeket alkalmazunk, vagy pedig viszont a prohibitiv listára tegyünk árukat, amelyeket nem szabad behozni, mert itt akarjuk azokat előállítani, az lehetetlenné teszi egy egészséges kereskedelmi szerződésnek megkötését. Máskülönben, ha kereskedelmi szerződés lehetséges is, elősegítjük azt, hogy Magyarországon a trösztök és kartellek alapján mono< póliumokat csináljanak állami fenhatóság alatt, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ami drágaságot idéz elő. Ez nagyon természetes, hiszen eddig is megvoltak ezek a kartellek, eddig is megvoltak ezek a trösztök, ha nem is voltak nyilvánosságra hozva, de mi konzumensek éreztük. Vannak kartellek, trösztök, amelyek egészségesek lehetnek, én ugyan azokat is perhorreszkálom, de tény az, hogy ezek a magas vámok mindig alkalmasak arra, hogy elsősorban magában az országban fokozzák a drágaságot, másodsorban pedig, hogy ezek következtében teljesen önkényesen szabassanak meg olyan árak, amelyek nem felelnek meg a valóságnak és amelyek csak nyereségre irányulnak. Igen szomorú az, hogy én, a kapitalizmus képviselője, vagyok kénytelen ezt itt ebben a Házban megmondani. Es nem is először mondom, többször mondtam már, hogy a köz rovására ilyen dolgokat csinálni nem szabad. A vámtarifáról lesz alkalmunk beszélni, és az a t. képviselőtársunk, aki azt mondta, hogy a vámtarifa tételei nem magasak és nem pro-