Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-92

212 A nemzetgyűlés 92. ülése 1923. évi január hó 36-án, kedden. azt kelkne tenni I) Nekünk folytatnunk kell ezt, mert ez a nemzetköziség nem oltja ki a nemzet életét, a nemzet továbbfejlesztésének lehetőségét, sőt erősiti a nemzetet. (Igaz! ügy van! a szélsőbahldalon.) Lord Robert Cecil szavaira hivatkozom, aki egy nagy népgyűlésen az Albert Hall-ban azt mondotta, hogy ennek a borzalmas háborúnak kellett közbejönnie, hogy a népek megértsék, hogy a nemzetek épugy nem képesek a többiektől, izolálva, elszigetelten megélni, mint ahogy nem képesek erre az egyének. (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Európa utóbbi epochajának az volt a hibája, hogy a nemzetek nem tartották szem előtt a szolidaritás szükségességét, egymagukban akartak élni, csak a maguk jogait, a maguk érdekeit nézték s ime, egy nagy nemzetnek kiváló képviselője máris kénytelen elismerni, hogy még egy olyan nagy nemzet is, mint amilyen Anglia, nem képes egymagában elszigetelten fennállani, hanem jogoknak, törvényeknek kell lenniök, amelyek mintegy nemzetek fölött állanak, és a nemzetek közötti viszonylatokat, igazgatják, elintézik. Ez az, amit nemzetközi jognak nevezünk. Droit internacionálé, mondja a francia, Intern

acional law, mondja az angol, amit mi bátran nemzetközi jognak nevezhetünk s azt hiszem, manapság már nem is fordulna elő az, ami velem két-három évvel ezelőtt megtörtént, hogy amikor a nemzetközi jogról egy dolgozatot irtani, ezt a szót, hogy : nemzetközi, a cenzor mindig törölte. (Élénk derültség a szélsőbaloldalon.) Azon csodálkozom leginkább, hogy olyanok, akik mindig nagyon dicsekszenek azzal, hogy ők keresztények és keresztény nemzetiek, minden nemzetközi vonatkozástól szinte megijednek. Pedig mi keresztények büszkeséggel mondhatjuk, hogy a nemzetköziséget éppen a kereszténység hozta be az európai kultúrába és ezt a szót : hogy jus inter gentes, amit manapság nemzetközi jognak neveznek, egy középkori barát használta először, a nagynevű Victori spanyolországi franciskánus, akinek érdemeit később a nemzetközi jog igazi megalapítója, a hollandi Hugo örotius, annak ellenére, hogy protestáns volt, teljes készséggel elismerte. Azt mondják, hogy nem érünk el semmit sem a nemzetközi jog iránt való törekvésekkel. Hugo Grotius megjelölte azt az utat, amelyet e téren követnünk kell, és amelyet eddig eltévesztettek. ö azt az alapelvet állapítja meg, hogy valamint az egyes polgárnak javára szolgál az, ha a többiekkel állami közösségbe lép és ennek kedvéért jogaiban bizonyos korlátozásokat tür meg, — mert hiszen minden törvény az egyéni akció korlátozását jelenti — ép ugy az államoknak is javukra válik, ha állami közösségbe lépnek és ennek kedvéért bizonyos jogokról, bizonyos függetlenségekről szintén lemondanak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez az, amit Robert Cecil imént idézett szavai is kifejezésre juttatnak. A macehiavellizmus hozta magával ezt a gondolatot, de a macehiavellizmus nem keresztény, hanem pogány gondolat ; a macehiavellizmus az államot állította oda és az állami érdeket, illetőleg a fejedelemnek érdekeit, a kormányzóhatalomnak érdekeit, amit a gouvernement szóval fejezünk ki, állította oda mint egyedüli formáját a törvénynek, a törvényhozásnak és ami e hatalom megerősitésére szolgál, akár helyes, akár nem, az a macehiavellizmus szerint megengedett dolog. Pikler Emil : Ezt csináljuk ma Magyarországon. Giesswein Sándor : Es a nemzetek közötti megértés megköveteli azt, hogy az egyes nemzetek kormányzóhatalmai necsak önmagukat nézzék. Hiszen a nemzetek között az egyetértés manapság is meg van, a népek miihói, akár franciák, akár németek, vagy angolok, oroszok legyenek, szeretik egymást, embertársaikat, testvérüket látják egymásban. (Igaz ! Ugy van ! Taps a szélsőbaloldalon.) A kormányzóhatalmak azok, amelyek csak az ő hatalmi köreik megerősitésére néznek. Ez az a macehiavellizmus, amely meg van Angliában, meg van Franciaországban, meg van Németországban és talán nálunk is. (Derültség és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Talán ? Bizonyosan !) Ezt a megértést, ezt a közös akaratot, egy a nemzet felett álló közös törvénynek megerősödését látom én abban, hogy a népek szövetségébe belépünk. Tesszük ezt azzal a szándékkal, akarattal, sőt azzal a kijelentéssel, hogy együtt akarunk dolgozni Európa kulturnépeivel abban az irányban, hogy ezt az intézményt tökéletesítsük. Láttuk a hiányokat. S miután nem akarok két törvényjavaslatnál is felszólalni, méltóztassanak megengedni, hogy mindjárt előre jelezzem, hogy ime a legközelebb tárgyalás alá kerülő törvényjavaslatban vannak olyanok, amelyek engem bizonyos tekintetben megnyugtatnak, bár nem telj esen. Az bizonyos, hogyha nézem ezt a törvényjavaslatot és a népek szövetségének jelenlegi formáját, akkor azt kell mondanom, hogy a feudalizmus, a jobbágyság korában vagyunk. Valamint a jobbágyság korában a nemes ember privilégiuma volt, hogy kardot hordjon, és a jobbágynak nem volt szabad kardot hordania, ugy van most is, vannak Európában nemes nemzetek, a háború győztesei, amelyek nyakig fegyverkeznek, és vannak az európai népközösségnek jobbágyai, amilyenek mi is vagyunk, akiknek le kellett tenniök a fegyvert. (Taps a baloldalon.) E feudalisztikus gondolkozás ellen tiltakozunk ; mi ez ellen akarunk küzdeni, mi a lefegyverzést általánosan akarjuk, mindenki számára akarjuk, ezt minden becsületes és tisztességes demokratikus embernek akarnia kell. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Valamilyen javulást mutat a 23. § amendement-] e, de nem teljesen, mert magában foglalja ezt az intézkedést, hogy a konstituciónak, a paktumnak megváltoztatására kétharmad többség kell, amelyben azonban a conseil tagjai szavazatának egyhangúnak kell lennie. Ez a »nye pozvolim« rendszerét idézi az emlékembe, mert ha a tanács egyetlen tagja azt mondja, hogy nye pozvolim, akkor az a javítás nem vihető keresztül,