Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-92
A nemzetgyűlés 92. ülése 1923. voltam, sőt ajánlom a belügyminister urnák, érdeklődjék mindazoknál a hatóságoknál, amelyek tudnak arról, hogy én vasárnaponként az épitő munkások szakcsoportjának a gyűlésén meg szoktam jelenni, amikor mindig jelen vannak a helyi hatóságok képviselői, vájjon egyáltalán feltételezhető-e, csak egyetlen elejtett szavamból következtethető-e az, hogy én reám ilyen vádat lehetne bizonyítani, amilyennel a pápai rendőrség megvádolt. Erről a részről nem is kivánok többet megemlékezni. Ezúttal csupán felkérem a belügyminister urat, méltóztassék ebben az ügyben pártatlan, szigorú vizsgálatot indítani, mert ez az ügy ma már nemcsak az én ügyem, hanem országos ügy, ezt a kérdést az ország érdekében feltétlenül tisztázni kell (ügy van ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) és tisztázni kötelessége magának a ministeriumnak is ; ez ugyanis nem elszigetelt jelenség, (ügy van ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) nemcsak Pápán van meg, hogy ilyen mesterkélt bolsevista összeesküvést csinálnak, hanem . . . (Zaj.) Sándor Pál : Kell a rendtörvényhez ! BatiCZ Gyula : . . . amint már több izben itt a nemzetgyűlés házában is szóba került, vidéki hatósági közegek mesterségesen csinálnak — de még Budapestenis megtörténik —ilyen bolsevista összeesküvéseket . . . Urbanics Kálmán : Mint 1919-ben ! BatiCZ Gyula : . . . amely beállítást mindenkor kétségbe vont a belügyminister ur és a ministerelnök ur is. Legfőbb ideje tehát ma már, hogy maga a ministerium szigorú vizsgálatot indítson ebben a kérdésben és végre valahára leplezze le azt a tisztelt társaságot, amely az országban ilyen maffia munkát végez. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ok maguk csinálják !) Még egy felhívásom van a belügyminister úrhoz. Velem a pápai rendőrség nem tehet semmit (Egy hang a szélsőbaloldalon : Egyelőre !) egyelőre, más helyzetben vannak azonban azok a szerencsétlen emberek, akik az ő karmaik között vannak. Rakovszky Iván belügyminister : Szabadlábon vannak ! Rassay Károly : Ilyen hamis tanúvallomások alapján ! Rakovszky Iván belügyminister : Bíróság előtt van a dolog. Rassay Károly : Függessze fel azt a rendőrkapitányt ! Kipofozott tanúvallomásokkal dolgoznak ! (Zaj. Elnök csenget.) Rakovszky Iván belügyminister : Majd kiderül ! Rassay Károly : önnek kényelmes itt kivárni azt ! Gr. Hoyos Miksa: Ki beszél itt tulaj donképen í Rassay Károly : Mi beszélünk valamennyien, akiknek jól esik ! (Zaj.) BatiCZ Gyula : Fájdalmasan érint engem az a körülmény, hogy itten egyes neveket az üg}^ tisztázása érdekében ezzel az üggyel kapcsolatban el kellett árulnom, még pedig azoknak a neveit, akik nekem ezt a hjrt szolgáltatták. Azért érint évi január hó 30~án, kedden. 205 ez fájdalmasan, mert tudom azt, hogy ezek a szerencsétlen emberek ott Pápán a lehető legnagyobb üldözésnek és további meg verésnek lesznek kitéve a detektívek részéről, (ügy van ! ügy van ! a szélsőbaloldahn.) Arra kérem tehát a belügyminister urat, hogy legalább addig, amig ezt azt ügyet ki fogja vizsgáltatni — ha egyáltalában ki akarja vizsgáltatni — adjon védelmet ezeknek a szerencsétlen embereknek. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon.: ; És azután ?) hiszen ezek nem vétettek semmit, mert az, hogy egy szocialista képviselővel szakszervezeti ügyben tanácskoznak, vele érintkeznek . . . Peyer Károly : Akármiről beszélnek ! BatiCZ Gyula: ...szerintem még sem lehet jogcím arra, hogy az államrendőrségre hurcolják őket, náluk házkutatást tartsanak, őket összeverjék, megpofozzák és velük hamis jegyzőkönyvet Írassanak alá. Ezt kívántam ebben az ügyben a t. Nemzetgyűlés tudomására hozni. Remélem, hogy a belügyminister ur is nyilatkozni fog, akivel — mint már emiitettem — erről az ügyről beszéltem. (Taps a széisőbatodaion.) Elnök ." A belügyminister ur kíván szólni. Rakovszky Iván belügyminister; T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék megengedni, hogy röviden nyilatkozzam arról a tárgyról, amely a képviselő ur napirend előtti felszólalásának témája volt. Erről a pápai esetről először a képviselő úrtól hallottam, ha j ól emlékszem, j anuár 20-án vagy egy-két nappal előbb. A képviselő ur olyanféleképen adta elő akkor a tényállást, mint most itt a Házban elmondotta és bemutatta azt a levelet, amelyet szives volt felolvasni. Eire én azonnal intézkedtem és jelentést kértem a pápai rendőrségtől arra vonatkozóan, hogy mi történt voltaképen. A következő jelentést kaptam (Halljuk/ Halljuk! a szélsőbaloldalon. Olvassa) : »A pápai rendőrséghez január 14-én egy feljelentés érkezett, (Mozgás a szélsőbaloldalon. Egy hang : Ki tette a feljelentést ?) amely szerint Baticz Gyula szociáldemokrata képviselő, aki ez évben már harmadízben tartózkodott Pápán, január 14-én egyik építőmunka s lakásán a következő kijelentéseket tette . . .« Peyer Károly: Állambiztonsági megbízott jelenti, ugy-e ? (Zaj. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Peidl Gyula : Még nem hallottak semmit, miért kiabálnak ! Rassay Károly: A bécsi jelentéseket is hallottuk, halljuk ezt is ! Rakovszky Iván belügyminister (továbbolvassa) : »Február 20-án rendszerváltozás lesz. Az entente jóvátételi bizottságának segítségével a katonaságot le fogják fegyverezni és a hatalmat átveszik a szociáldemokraták, illetve a munkásság. (Zaj és derültség a széisóbavOvdavon.) Magyarország szociális állam lesz, a katonaság lefegyverzése forradalomba viheti az országot és pénzünk február 20-án 50%-kal fog devalválódni.« (Derud§ég a szémbatâdaton.)