Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-90
Ä nemzetgyűlés 90. ülése 1923. évi január hó 25-én, csütörtökön. r 157 a forradalmat. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsobàloldàlon.) Hibázhattak azok is, akik 1918 októberében, de nem rosszhiszeműen, a vesztett ügy élére állottak és megkísérelték az emberileg lehetetlent, hogy az országot vagy abból annyit, amennyit lehet, a történtek után megmentsenek; hibásak lehettek, mert gyengék voltak, mert vállalkoztak olyan munkára, amelyhez nem bizonyultak elég erőseknek. Hibás volt tehát mindenki, és az igazi platform az, hogy ebben a belső jóvátételi kérdésben kell elismerni azt a megtagadhatatlan, megingathatatlan igazságot : mindannyian hibáztunk, próbáljuk tehát a jövőt jobb, helyesebb felfogásokon, helyesebb alapokon felépíteni. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Tankovics János : A stockholmi konferencia Î Peidl Gyula : A stockholmi konferencián mi már követeltük a népek önrendelkezési jogát. Propper Sándor : Maguk addig aludtak ! Most is alusznak! Tankovics János : Legyen nyugodt, hogy nem alszunk ! (Halljuk ! Halljuk ! a szélsobàloldàlon.) Peidl Gyula : A külső jóvátétel szempontjából — hiszen ez bebizonyosodott a múlt napokban — fontos egy igazi, de nem mesterséges és erőltetett belső egységes front megteremtése. Ezt azonban csak bizonyos intézkedésekkel, bizonyos cselekedetekkel lehet megteremteni ós én azt hiszem, hogyha a kormány és a többség vállalkozik erre, meg lehet teremteni, mert rajtunk nem múlik a dolog. De ezenkívül is van még a külső jóvátétel kérdése kedvező elintézhetésének vagy enyhithetésének egy bizonyos feltétele, t. i. az, hogy ne akarjunk a világ előtt minden áron többnek látszani, mint amennyik vagyunk. Ez borzasztó nagy hiba, Ne vegyék rossz néven, de Kun Bélára kell hivatkoznom, akinek — azt gondolom — az az őrület diktálta a cselekedeteit, hogy ez a kis Magyarország élére állhat az egész kulturvilágnak és a fejlődés rohanó tempóját ő diktálhatja; mert enélkül nem juthatott volna épeszű embernek eszébe, hogy Magyarországon kezdeményezzen egy tanácsköztársaságot, egy proletárdiktatúrát vagy nem tudom micsodát. De ugyanez a helyzet az ellenkező póluson is. Ne méltóztassanak egy pillanatig sem abban a hitben élni, hogy a magyar reakció maga után vonhatja a külföldet (Úgy van! ügy van! a szélsobàloldàlon.) és ott bennünket fognak utánozni, a mi példánk után fognak a reakció berkeibe térni. Ez nem lehetséges, mert Magyarország az ón véleményem szerint kell hogy alkalmazkodjék és nem adhat nagy dolgokban példát. Ezzel megint le kell számolni. -,-.;-- De hogy ne akarjunk többnek látszani, ahhoz szükséges az is, hogyha külföldiek jönnek ide T amint ez az interparlamentáris unió tagjai-ü^ak budapesti kirándulása alkalmával is történt, akkor ne méltóztassanak nekik Potemkinfalvakat bemutatni. Talán a magyar büszkeséggel ellenkezik, hogy a rongyainkat, a nyomorúságunkat mutassuk be a külföldnek, amint azt Ausztria megtette, de legalább ne essünk a másik túlzásba se és ne akarjunk többet mutatni, mint amennyit jogosan mutathatunk. Az interparlamentáris konferencia kapcsán két nyilatkozatot olvastam, amelyeket kész veszélynek tartok épen a jóvátétel szempontjából. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik igy szól (olvassa): »Paris ma dicsekszik azzal, hogy milyen szegény, London fitogtatja a maga szegénységét és New-York azt bizonyítja, hogy semmivel sem gazdagabb Parisnál. Budapest az egyetlen város, amely gazdagnak meri vallani magát a háború után is.« Gr. Bethlen István minísterelnök : Dehogy ! Ki vallja gazdagnak? Peidl Gyula: Egy másik nyilatkozat igy szól (olvassa) : » A magyar vendégszeretet csodákat művel és alig tudom megérteni azt a sok pompát, azt a nagy luxust, mely bennünket körülvesz. Sehol nincsen nyoma annak, hogy egy háboruvesztes és elszegényedett ország fővárosában vagyunk. A sok fény és ragyogás egészen eltakarja előttünk azt a gyászt és azt a levertséget, amely nyilván ott rejlik a szivek mélyében.« Meskó Zoltán : Az a nagy marhakíállitás is nagy marhaság volt! (Derültség.) Peidl Gyula : Lehetetlennek és minden józan logikával ellentétben állónak tartom azt, hogy azok az urak, akik elmentek innen a világ minden tája felé hazájukba, meg tudják érteni a magyarok tiltakozását a jóvátétel ellen. Én azt hiszem, hogy ez nem az a helyes ut, amelyen ezen a téren is elérhetjük a kívánt célt. Egészen röviden kívánok még foglalkozni a rendtörvénnyel, aztán befejezem beszédemet. (Halljuk! Halljuk! bal/elől.) Nagy Emil : De igazán röviden ! Peidl Gyula : Egészen röviden. Hangsúlyozom újra, hogy rövidebben végeztem volna beszédemmel, — ez volt a célom és szándékom, — ha több nyugalommal hallgattak volna meg. Nagy Emil : Egész nyugodtan hallgatjuk ! Peidl Gyula : Csak most, az utolsó félórában! (Halljuk!) Mindenekelőtt az érdekel, hogy a belügyminister ur és a kormány félhivatalos sajtója mivel indokolja a rendtörvényjavaslatot. Ezre nézve a belügyminister ur a Budapesti Hírlap január 6-iki számában, ahol 3 csoportra osztja azokat, akik a rendtörvényt ellenzik, a harmadik csoportot a következőképen jellemzi (olvassa) : »Ez a csoport tárgyilagos kívánna ugyan maradni, azonban nagyon is egyoldalúan itéli meg a javaslatot, mert csak azt a veszedelmet látja és mérlegeli, amely abból származhatnék az alkotmányra és a közszabadságra, ha a kormány a kapott kivételes hatalommal esetleg visszaél. Elfelejti azonban azt, hogy míg az
