Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-79
A nemzetgyűlés 79. ülése Í9i ez után a hatalma«?, nagy, vérrel és verejtékkel történt teljesítmény után beviszik az alkotmány sáncai közé és ezt a népet felruházzák politikai jogokkal, ez a nép majd beküldi ebbe a törvényhozó testületbe azokat a képviselőket, akiket beküldeni akar. Mi történt ? Ennek ellenére egy választójogi rendeletet hoztak, nem törvényt, a régi törvényt megcsorbitották és egy rossz választójogi rendelettel mentünk bele ebbe a választásba, amelynek az eredménye ez a törvényhozó testület. De nemcsak a rendelet volt rossz, hanem annak a rendeletnek a végrehajtásánál olyan atrocitások, a közigazgatási hatóságok részérói olyan óriási törvénytelenségek, minden kritikán aluli törvényellenességek és törvénytelenségek történtek, amelyekről, ha itt én beszélni akarnék, akkor ki kellene nyújtanom a beszédemet még másfél óra hosszáig és akkor is csak egytized részét tudnám annak elmondani. Hát igen t. népgyűlés, azaz Nemzetgyűlés .. . (Derültség jobbfelől.) Rassay Károly : Sokszor a színvonala mivel sem magasabb ! A néphez ennek semmi köze ! (Zaj jobbfelől.) Klárik Ferenc : Mikor ilyen választójogi rendelet alapján a parlament itt törvényt akar hozni, és törvényeket hoz és alkot, és mikor ennek kormánya éntőlem kéri azt. . . Nagy Emil : Dehogy kéri 1 Isten mentsen ! (Zaj.) Klárik Ferenc : . . . hogy én az indemnitást szavazzam meg, akkor nekem elsőrendű erkölcsi kötelességem az, hogy nemet mondjak (Zaj a balközépen.) akkor is, ha ez önöknek nem tetszik. T. Nemzet gyűlés ! Ezt hozta ez a kormány a konszolidáció és demokrácia helyett. De azt gondoltuk, mikor bejöttünk, hogy majd hoz későbben mást, hiszen mikor beléptünk a Házba, akkor a mi kiáltványunkban, amelyet intéztünk a nemzethez és az egész világhoz innen e piedesztálról, az nyilvánult meg, hogy csak kölcsönös megértés, becsületes konszolidáció, becsületes munka . . . Kováts-Nagy Sándor: És piros szegfű! Klárik Ferenc : A piros szegfűt azután eltettük Somogyi sirjára, a Bacsóéra is jutott belőle 2—3 szál ! (Ugy van/ a szélsőbaloldalon. Mozgás a középen.) Nagy Emil : A Hollánokéra is kellene ! Klárik Ferenc: Azt mondtuk, hogy konszolidáció, azt mondtuk, hogy becsületes megértés, azt mondtuk, hogy becsületes munka, azt mondtuk, hogy becsületes haladás a demokrácia felé, összeköttetés a nagy kultur nyugati államokkal. Igaz, hogy aztán azt mondta az egyik túloldali képviselő ur, hogy fütyülünk rá, de mi mégis azt mondtuk és azt mondjuk és ezt álljuk ma is, mert mi teljes mértékben tudatában vagyunk annak, hogy ez a mi szerencsétlen hazánk, ez a mi szerencsétlen országunk ebből a nagy nemzeti vagy nemzetközi szerencsétlenségből, amelybe belesülyedt, csak olyképen emelkedhetik ki, ha segitik azok, akik kultu'. évi január hó 8-án, hétfőn. 39 rában és anyagiakban is erősebbek, mint mi vagyunk. Héjj Imre: Kiraboltak bennünket, nem segítenek bennünket ! (Zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni, a szónok urat pedig, hogy sziveskedjék beszédét folytatni. Klárik Ferenc: T. Nemzetgyűlés! Nem tudom, hogyan Ítélik meg mások azokat az erőket, amelyek bennünket körülvesznek. En a magam véges eszével ugy it élem meg, hogy azok az erők, amelyek bennünket körülvesznek, mind-mind hatalmasak, nemcsak anyagiakban, hanem kultúrában is. (Felkiáltások a jobboldalon : A csehek és románok ?) Nem a csehekről és románokról beszélek. Mondom, hatalmasak abban a nagy kultúrában, amely őket vezeti és abban a hatalmas eszmében, amely mind jobban és jobban viszi őket a fokozatos fejlődés utján a demokrácia felé. Kováts Nagy Sándor: A mi rovásunkra! MeskÓ Zoltán : Szép szines franciák ! Klárik Ferenc : Es ugyanekkor Magyarország belügyministere, nem tudom, a ministertanács hozzájárulása val-e vagy anélkül, idehozza ezt a rendtörvényjavaslatot. Nemcsak nekünk, de önöknek is és mindenkinek, aki azt a rendtörvényjavaslatot elolvasta, látnia kell, . .. HajÓS Kálmán : Majd rákerül a sor ! Rassay Károly : Sose kerül rá a sor ! Nagyon meggondollak, hogv próbálják-e tárgyaltatni ! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Klárik Ferenc : . . . hogy mindaz, ami a rendtörvényjavaslatban le van fektetve, a sajtószabadság megfojtása, az egyéni szabadság meggyilkolása, az egyesülési és gyülekezési jognak egyszerűen elkobzása, nem lehet egyéb, mint ok arra, hogy meggyülölje ezt az országot, . . . Kállay Tamás: Menjen ki, aki nem szeret itt lenni. Klárik Ferenc : Maga itt maradhat, a többi majd kimegy ! ... meggyülölje ezt az országot minden kultúrállam, amely ad valamit a demokráciára, a szabadéivüségre. (Zaj a jobboldalon.) En ezzel a kérdéssel most foglalkozni nem akarok, az idő is előrehaladt és talán lesz még alkalmam vele bővebben foglalkozni, de igenigen kérem a t. Nemzetgyűlést, ha van rá mód, méltóztassék arra az álláspontra helyezkedni, hogy ezt a törvényjavaslatot pedig ne is hozzák a nemzetgyűlés elé, hanem vonja vissza a kormány a törvényjavaslatot, mert ha nem vonja vissza, ez örök szégyene és igen hosszú ideig szerencsétlensége lesz ennek az országnak. Az indemnitást nem fogadom el. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző': Haller József! Haller József : T. Nemzetgyűlés ! Az idő előrehaladottságára való tekintettel kérem a t. Nemzetgyűlés szives beleegyezését, hogy a holnapi napon mondhassam el beszédemet. (Helyeslés.)