Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-79

36 A nemzetgyűlés 79. ülése 1923. évi január hó 8-án, hétfőn. karolja, magához ölelje. Nem jutott eszébe, hogy a mraikásasszonyt, ha gyermeket szül, táplálja és ezzel igyekezzék megvetni egy egészséges munkásgeneráció alapját. A kormánynak nem az a kötelessége, hogy csak addig gondoskodjék róla, amigitt van, hanem az, hogy nézzen a jövőbe és igyekezzék a nemzetet előbbre vinni. A gondoskodás hiánya miatt a betegsegélyezésről magának is a munkásságnak kellett gondoskodnia. Az akkori kormánynak eszébe sem jutott volna, hogy hozzon egy törvényt, melyben kötelezővéteszi a betegsegélyezést. A munkások álltak össze és csinálták meg először a betegsegélyző pénztárt, melynek mindenki tagja lehet, aki akart. -Csak 1891-ben, amikor már hatalmas munkásbetegsegélyző pénztár működött, hozták meg a XIV. tcikket, mely kimondja, hogy kötelező a munkásbiztositás. Az akkori kormány azt mondta, hogy mivel itt az egészségük révén elsősorban a munkások vannak érdekelve, ebben az érdekképviseletükben kétharmadrészben vegyenek részt és csak egyharmadrészben a munkaadók. A járu- i iéknak is kétharmadrészét fizették a munkások és egyharmadrészét a munkaadók. Az intézmény szépen fejlődött, aztán jött az 1907 :• XIX. te, mely paritásos alapon rendezte a betegsegélyezés kérdését. A pénztár idők folyamán tovább erősö- . dött, úgyhogy egyike volt azoknak a szociális intézményelvnek, amelyékhez eljöttek a külföldi ha- • son]ó intézmények, ha nem is tanulni, de megnézni j azt. Mindenkor a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak róla. De jött a háború, jött a bolsevizmus, jött az ellenforradalom. A bolsevizmus bukása után a betegsegélyző pénztár önkormányzatát az akkori kormány egyszerűen felfüggesztette az egész országban, kormánybiztost, illetve valami megbízottat állított oda, olyan szürke embereket, akik a betegsegélyezéshez abszolúte nem értettek, kidobálták onnan az alkalmazottak nagy részét — köztük szerény személyemet is — mindazokat, akik értettek a betegsegélyezéshez és odarakták azokat az embereket, akik mindenhez érthettek, csak a betegsegélyezéshez nem. Sütő József : Benárdokat ! Klárik Ferenc : Voltak ott verekedések, botozások és a pénztárt odáig juttatták ezek a nagyszerű szociálpolitikusok, hogy ma már ministeri rendeletet kellett kiadni, melyben felhívják a munkaadókat, hogy jövendő betegpénztári járulékaikra előleget fizessenek. A ministeri rendelet kimondja, hogy ezeket az előlegeket maga a pénztár veti ki a munkaadókra és ha nem fizetnék meg, közadók módjára fogják behajtani. Kivetik tehát reájuk azt, amivel sem a törvény szerint, sem semmiképen nem tartoznak, amit legfeljebb kérni lehetett volna tőlük, azonban hozzáteszik, hogy ha pedig nem fizetnek, akkor végrehajtás utján hajtják be rajtuk. Ide jutott Magyarország betegsegélyző és balesetbiztosító intézménye. Hiszen ha csak ez volna ezen a téren, ez is igen-igen szomorú volna. De neüicsak ez van, hanem amellett, hogy ilyen terhekkel róják meg a munkaadókat, a beteg és szerencsétlenül balesetet szenvedett munkásoktól elvonják azt., ami őket tulaj donképen megilletné. Hogy egy példát mordjak, a gyermekágyi segély és a szoptatási időié járó segély azelőtt naponta 300 korona volt. Ugy gondolom, hogy ez a 300 korona nem valami nagy összeg egy anyának, akinek táplálnia kell a magzatát, a gyermekét. Hiszen ennek táplálékot kel] magához vennie, hogy táplálékot adhasson a másiknak, a gyermekének, 300 korona napi táppénzből pedig ilyen táplálékot nem igen vehetett magához. Ahelyett tehát, hogy ezt a 300 koronát felemélték volna, leszállították 75 koronára és amikor leszállították, akkor azt mondották a munkaadóknak : Ti pedig fizessetek előleget, mert nem tudjuk táplálni a betegeket. Ha ezt a nagy, hatalmas intézményt azok, akik annak élén vannak —• akár ministeii biztosnak, akár kormánybiztosnak, akár igazgatónak, vagy akárminek nevezzük őket, — idezüllesztették, akkor minden törekvésnek oda kellene irányulnia, — mindenkiének, nem az enyémnek, nem a miénknek, hanem mindenkiének, az egész nemzetgyűlésének — hogy ez az intézmény pedig kapja vissza újból autonómiáját, hogy maga igazgathassa önmagát és hozzáértő emberek legyenek igazgatásában. Tessék megengedni, t. Nemzetgyűlés, hogy még néhány percig igénybe vegyem szives türelmüket és rátérjek egy másik dologra. Amint az előbb mondottam, hogy az államnak és az országnak mindig saját jól felfogott érdeke az, hogy erőteljes, testben-szellemben kifejlődött uj generáció nevelődjék, épugy érdeke az államnak az is, hogy a meglévőket, az itt lévőket, azokat, akik itt vannak, akik munkálkodnak és dolgoznak, védelmezze, mert csak ezzel a védelemmel kapcsolatban történhetik meg az, hogy azok a családok, azok a szülők gyermekeiket olyanokká nevelhessék, amilyen gyermekekre és amilyen jövő generációra ennek az országnak feltétlenül igen-igen nagy szüksége van saját jól felfogott érdekében. De mit látunk ? Ennek a kormánynak a politikája, — sajnálom, hogy nincs itt a belügyminister ur, — a munkástömegek üldöztetésében nyilvánul meg. (Mozgás és ellenmondások jobbfelöl.) Ne méltóztassék rám megharagudni, majd be fogom bizonyítani. Nem igen szoktam olyasmit mondani, amit bizonyítani nem tudok. B. Kaas Albert: Csak az analfabéta-számot nem tetszik bebizonyítani tudni, mert az a szám nem áll ! Nyolc százalékot tévedett ! (Zaj.)§ Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Klárik Ferenc; Méltóztassék engem tovább meghallgatni. Azt mondottam, hogy ennek a kormánynak a politikája a munkásság üldözése. (Mozgás.) A szervezeteket rendszeresen oszlatják fel . . . Fekete Lajos : Azt hittük, hogy komoly beszéd, de ugy látszik, hogy nem ! Klárik Ferenc: Bocsánatot kérek, tessék egy kissé türelemmel lenni. Nem tehetek róla, én kó-