Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-86
A'nèfrbzètgijïâés 86. üUse 19Ê3Ï évi janu/ir hó 18-án, csütörtökön. 307lakásépítésre abból az egyszerű feltevésből nem indul el a tőke, mert hiszen ott nem kereshet. Farkas István : Annyira ! Szabó Imre: Pedig megkereshetné a Tisztességes kamatját.. . Szomjas GusztáV. Hol van a tóke ? Szabó Imre : Hol van a tőice ? Amikor azt látom, hogy emberek milliókat forgatnak meg a tőzsdén anélkül, hogy annak produktiv haszna volna ; amikor azt látom., hegy soha nem látott, soha nem hallott bankok, intézmények és hasonló, e célra alakitott intézetek olyan dolgokkal foglalkoznak, amikhez semmi közük nincs, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon és a jobbfelől.) mint például árüzletekkel, élelmiszerkereskedelemmel és hasonlókkal, amikor azt látjuk, hogy más célra van elvonva a tőke eredeti rendeltetésétől (Ugy van ! a szélsőbaloldalon és jobbfelől.) — akker nem kérdem, hol van a pénz. A pénz közkincs, az államnak joga, sőt kötelessége szabályozni. Halász Móric ; Ez már kommunista felfogás ! Szabó Imre : Lehet, hogy kommunista felfogás, de bátran vallom azért, mert én nem tudok arra az álláspontra helyezkedni, hogy ez a berendezés itt a másé, én csak arra az álláspontra tudok helyezkedni, hogy mindazt, ami az emberi munka eredménye, kötelességünk becsületesen megőrizni és becsületesen kezelni, ugy, hogy abból mindenki számára, amennyire csak lehetséges, a legtöbb jöjjön ki és nem a legkevesebb. Halász Móric : Szóval, minden a mienk ! Farkas István: Dehogy! Anglia mennyire belenyúl a szabályozásába ! Rothenstein Mór : Lásd a mozi-rekvirálást ! Szabó Imre : Ilyen körülmények között tehát, ha a kormány nem tudja a magántőkét arra szorítani, hogy építkezzék, még sem marad más választás, mint az, hogy az építkezést állami feladattá tegyük. A délelőtt folyamán Emiltettem, hogyha az állam a maga bürokratikus berendezkedésével fc gna hozzá az építkezéshez, attól ugyan sajnos, nem sok jót várok. Nem várok azért, mert hiszen a vállalkozások ma a mindennapi pclgári életben sem rentabilisek egy bizonyos fokig a pénzérték egy bizonyos hullámzása folytán. Ami pedig a magántőke gyors, preciz foglalatoskodása mellett is sokszor veszéllyel jár : az állam bürokratikus magatartása mellett egészen biztos, hogy sok veszélyt rejtene magában. Miután azonban más megoldás nincs, mint azt mondani, hogy az állam fogjon hozzá bármilyen utón is az építkezésekhez, azért kell találni egy módot, amellyel mind a két igényt kielégíthetjük. Ez a mód szerintem nem lehet más, hogy amennyire az állam elmehet a maga hatalmi szavával és hatalmi súlyával, annyira menjen el az irányitás terén és amennyire megengedhető, a tisztesség fogalmával összeférhető haszon biztosítása mellett a magántőkét is csábithatja az épitkezesre : ezt minden körülmények között meg kell tennie. Szerintem tehát nem marad más választás, mint az építkezést állami feladatként kezelni s erre vonatkozólag a t. Nemzetgyűlésnek egy határozati javaslatot is vagyok bátor előterjeszteni, amely igy szól (olvassa) : »Utasítja a nemzetgyűlés a kormányt, hogy sürgősen terjesszen elő megfelelő törvényjavaslatot a lakáskérdés megoldása tárgyában. A törvény alapelve legyen, hogy a lakáskérdés csak építkezésekkel, megfelelő mennyiségű uj lakás teremtésével oldható meg s minthogy a mai értékviszonyok folytán a magántőke nem épit, az építkezés állami feladatként kezelendő.« Körülbelül megjelöltem halvány kontúrokban azokat a szempontokat, amelyeket én a lakáskérdés megcldására alkalmasnak tartok. Erről a témáról áttérek most már egyik legsúlycsabb problémánkra, amelyről itt a nemzetgyűlésben, különösen az utóbbi időben, legkevesebb szó esett : a szociálpolitikára és ezzel kapcsolatban a háborús rokkantak kérdésére. A kormány a legutóbbi három, esztendő alatt bebizonyította azt a hihetetlen érzéketlenséget, amelyet a szociálpolitikával szemben tanusit. Különösen tapasztalható az az érzéketlenség a munkásokkal szemben. Amig azonban a munkásoknak legalább egy nagy része, annyi-amennyi, egészséges ember lévén, valahogyan tud magán segiteni, addig különösen a rokkantak, a háború rokkantjai azok, akik ezt az érzéketlenséget leginkább megsínylik. A munkások, mint az előbb volt szerencsém vázolni a t. Nemzetgyűlés előtt, ahol csak tudják, a maguk szakszervezeteivel igyekeznek magukat biztositani különféle bajok és csapások ellen. Annak idején ott veit a munkásbiztcsitó pénztáruk, amely ma is teljesiti ugyan kötelességét anynyira,, amennyire, de szerintem nem egészen ugy, ahogy kellene. Klárik Ferenc : De mennyire nem ! Szabó Imre : A kormány azonban semmitsem törődik azzal, hegy ez az egyetlenintézmény visszakerüljön a munkásoknak az igazán saját tulajdonába, azoknak a tulajdonába, akik ezt mégis alkották. Hiába mondják nekem azt, hogy a munkásbiztositó pénztár ma törvényen alapuló intézmény, tehát az államnak a tulajdona ; én mégis szembevetem ezzel azt, hegy tudom, hogy mi volt a ro.unkásbiztcsitás Magyarországon, tudom, hogy mit küzdöttünk addig, amig azzá tettük, ami lett a háború kezdetéig, sőt végéig s tudom, hogy mennyi verejtékünkbe került, amig ebből a munkasbiztositó pénztárból tényleg egy teljesítőké pesintézményt varázscihattunk elő. Nem tudunk tehát megszűnni ismételten és ismételten hangoztatni azt, hogy azzal a vezetéssel, amely ma ott divik, nem tudunk megbékülni. Szabó József igen t. képviselőtársam a napokban azt mondta, hogy miért nem. hozunk ide konkrét adatokat. Nem kell ahhoz konkrét adat, hogy megállapítsuk, hogy ma ott nem olyan a vezetés, amilyent a munkásság — igazán a a munkásság, amely ezt a pénztárt létrehozta — elvárhat. Nem kell ahhoz konkrét adat, hiszen, ha egy esetet
