Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-86

394 A nemzetgyűlés 86. ülése 1923. évi január hó 18-án, csütörtökön. lanságot mindenkivel szemben megóvja, ne avat­kozzék bele privát ügyekbe, különösen akkor, ha arra nincs oka, ha ahhoz semmi köze nincs. Főként pedig ne avatkozzék be ezekbe egy újság­közleményre alapítva, mert egy ujságközlemény­nyel még nem tettek az országnak jó szolgála­tot, különösen akkor, ha ilyen széthúzást, ilyen meg nem értést produkálnak. Klárik Ferenc : A hivatalos hatalommal néha vissza is szoktak élni! (Zaj.) Szabó Imre : A hatóságok tekintélyének lejáratásához tartozik az az eset is, amelyet tegnap Szeder t, képviselőtársam az interpellá­ciója kapcsán szóvá tett. Erről én nem Szeder képviselőtársamnak beszédéből értesültem ; ezt az eseményt már egy újságban is olvastam, ahol névaláírással jelent meg és megdöbbenve látom, hogy ugyanakkor, amikor itt nevek vannak fel­sorolva, akadnak képviselő urak, akik mielőtt még tisztázódnék az ügy, már is Ítéletet tudnak mondani akár jobbra, akár balra. Mert az még érthető, ha az az elkeseredett munkásember már előre levonja a konzekvenciát, de nekünk itt a törvényhozó testületben mégis az volna a kötelességünk, hogy szóvá tegyük az ilyen igazán különös eseteket, hogy ezek orvoslást nyerjenek. Miről van itt szó ? Azt mondják, hogy ezek a közigazgatási tisztviselők azt a cukrot, ame­lyet a sarkadi cukorgyártól kaptak, megfizették. Hát rendben van, koncedálom, bár ehhez is kétség fér, mert hiszen amint itt előttem van Dálnoki-Kováts Közgazdasági Figyelő cimü lap­jának legutóbbi száma, abban van egy táblázat, melyből megállapítható, hogy egy szolgabírónak egész havi illetménye, feltéve hogy a VI. vagy VII. vagy talán VIII. fizetési osztályba tarto­zik, .készpénzben mindössze 25—30 ezer korona — s ha számításba veszem azt, hogy egy méter­mázsa cukornak ára legminimálisabban számítva is 40.000 korona, akkor mégis csak arra a kö­vetkeztetésre kell jutnom, hogy kinek jut eszébe karácsonykor, a legzordabb tél közepén, egy egész havi fizetését vagy pláne másfél havi fize­tését cukorra adni? Horváth Zoltán: A Jézuska hozta! Erdélyi Aladár: Más jövedelmük is van a szolgabiróknak! (Zaj a szélsÖbaloldalon.) Szabó Imre : Koncedálom azt is, hogy meg­fizették, de még akkor is azt mondom, hogy nem szokás a cukorgyáraknál, sőt még a nagy­kereskedőknél sem privát vevőknek eladni, külö­nösen nem szokás az árut a házhoz szállítani. Ami pedig szerintem még fontosabb, ha akadna is egy ember, akinek pont karácsonykor jut eszébe egy métermázsa cukrot venni, hogy van az, hogy ez egyszerre hat embernek jutott eszébe, akik közül kettő 100—100 kilogrammot, a többi pedig 75—75 kilogramm cukrot vásá­rolt ?{Eaj.) A legfontosabb azonban szerintem mégis az, hogy a cukor vásárlása, illetőleg leszállítása december 21-én történt, a sarkadi földmunkás­csoport feloszlatása pedig december 22-én. De mondjuk, hogy mindez csak véletleneknek talál­kozása és én meg is tudnám ezt érteni, talán ki lehetne küszöbölni a lelkemből megfelelő adatokkal és megvilágítással azt, hogy a cukor­vásárlás és a csoport feloszlatása között valami nexus van. Csakhogy ki garantálja azt, hogy ezt a nexust annak az egyszerű földmunkásnak a lelkéből is ki lehet törölni, aki az egész éle­tén keresztül arra fog gondolni, hogy őt most azért üldözték s azért fosztották meg attól a lehetőségtől, hogy egy darabka kenyérrel na­gyobbat tudjon kiverekedni a cukorgyártól, mert a cukorgyár ekkor és ekkor 100, illetőleg 75 kilogramm cukrot adott a szolgabírónak stb.­nek? Valószínűleg meg fogják majd vizsgálni ezt az ügyet . . . Urbanics Kálmán: Melyik szolgabírónak adtak cukrot? (Zaj jobbfelöl.) Szabó Imre: Már tegnap felolvasták, de most ismételhetem, (olvassa) : »Csanády J. fő­szolgabírónak húsz doboz cukrot á 5 kg, vagyis 100 kg: Nagy Zoltán főjegyzőnek húsz doboz cukrot á 5 kg, vagyis 100 kg; Kovács Béla jegyzőnek 15 doboz cukrot á 5 kg, vagyis 75 kg ; Kovács Gábor jegyzőnek 15 doboz cukrot á 5 kg, vagyis 75 kg; Tahajdi jegyzőnek 15 doboz cukrot á 5 kg, vagyis 75 kg; Germán jegyzőnek 15 doboz cukrot á 5 kg, vagyis 75 kg.« Szomjas Gusztáv : Azt akarja mondani talán, hogy ezek meg vannak vesztegetve? Ugron Gábor: Azt nem mondta! (Zaj.) Szomjas Gusztáv : Akkor miért kell ezt itt taglalni? Urbanics Kálmán : Azoknak nem szabad cukrot enni? Ugron Gábor : Azt csak nem lehet letagadni,­hogy gyanús az egész dolog ! Az ilyet nem lehet védelmezni ! (Folytonos zaj. Elnöh csenget.) Szabó Imre : Kijelentem, hogy ugyanakkor, amikor a háznagyi hivatal a képviselők részére cukrot szerzett, mi ezt nem fogadtuk el, de azért mégis ettünk cukrot. Nem kifogásolom, hogy más képviselőtársaim ezt igénybe vették, de ha az ilyen cukorkiosztás, cukorbeszerzés mellett még ilyen nexusok is fellelhetők és a gyanúnak árnyéka is felmerülhet, az ilyent mi egyszerűen a közerkölcsbe ütközőnek tartjuk, különösen akkor, amikor arról a kérdésről van szó, hogy ki járatja le a hatóságok tekintélyét. Előttem különösen súlyosnak tűnik fel az egész eset, ha tudom, hogy a munkások védel­mét itt egyetlen intézkedés sem szolgálja, s amikor arról van szó, hogy a munkás munka nélkül, kereset nélkül marad, akkor senki sem gondoskodik a munkások gyermekeinek eltartá­sáról Ugyanakkor pedig azt olvassuk a lapok­ban, hogy a cukorgyárak együttvéve karácsony táján 100 milliót kaptak az államtól. Nem mondom, hogy ezt ingyen kapták; valószínű, hogy kedvező kölcsön volt, de 100 millió koro-

Next

/
Thumbnails
Contents