Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-85
A nemzetgyűlés 85. ülése 19.23. Reisinger Ferenc: Akkor meglehetősen simán menekült a képviselő ur ezzel a kiszőlásával. Gaal Gaston : Még maga elől nem menekülök. Különb legény kell oda! Reisinger Ferenc : Akkor arról volt szó, hogy az őrlési adót nemcsak maga a gazdaközönség fizesse meg, hanem a fogyasztó és a munkás is. A képviselő ur erre azt felelte, hogy ehhez érteni kell, és elvégre, ha valamihez hozzászólok, tudjak is a kérdéshez hozzászólni. Halász Móric: Már pedig Gaal^Gastonnak van igaza! Reisinger Ferenc : Tény az, hogy nem vagyok gazda, de egészen bizonyos, hogy a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az őrlési adót megfizetjük mi is, akik nem gazdálkodunk és feltétlenül megfizetjük minden esetben. Nem volt mindenki ellátta tlan ebben az országban és méltóztassék megengedni, én sem voltam elláttatlan, tehát igenis, én is megfizettem az őrlési adót és ezért joggal mondtam, amit mondtam. Ilyenek pedig vagyunk még többen. Ha például Gaal Gaston képviselő úrtól vettem abban az időben két métermázsa búzát és elvittem a malomba megőröltetni, akkor nem tudom, hogy az én búzámból vették-e el az 5%-os őrlési adót, vagy pedig Gaal Gaston képviselő ur búzájából? Halász Móric : Aki őröltetett, attól vették el ! Reisinger Ferenc : Aki őröltetett ! Ha tehát én őröltettem, mint ellátatlan, akkor az enyémből vették el, nem Gaal Gaston képviselő úréból. Gaal Gaston : A különbség az, hogy a földmives őröltettett, ön pedig ha őröltetett ! Reisinger Ferenc : Én feltétlenül őröltettem, képviselő ur, mert nem voltam ellátatlan és a levegőből én sem éltem és ezután sem fogok élni remélhetőleg. A tájékozatlanság vádja tehát — hogy ne mondjam azt a kifejezést, amelyet Gaal képviselő ur akkor és most is használt velem szemben : a tudatlanság vádja — mindenesetre visszaszáll a képviselő ur fejére. m Gaal Gaston : Elviselem az ön szájából ! Reisinger Ferenc : A személyeskedést nem én kezdtem ! Gaal Gaston: Mondom elviselem! Reisinger Ferenc: Ha Gaal Gaston képviselő ur az osztálya érdekét képviseli, ez nagyon tiszteletreméltó cselekedet, mert azt tartom, hogy erre joga van. De ugyanezen az alapon nekem is jogom van védeni a magam és osztályom érdekét. Gaal Gaston : Egész, helyes ! Reisinger Ferenc: Én azon az állásponton vagyok, hogyha az országban van is, akkor kevés olyan földvizsgáló állomás van és nincs eléggé kifejlesztve . . . Szomjas Gusztáv: Gyönyörűen működnek! Reisinger Ferenc :... és ezekkel szemben a földmivelő nép bizalmatlansággal viselkedik. Ezt a célt gyakorlatilag kell szolgálni, olyan tanfolyamokat kell az országban létesíteni, amelyek évi január hó 17-én, szerdán. 323 alkalmasak arra, hogy azokból a gazdák a gyakorlatban, a valóságban lássák, hogy mit lehet komoly tudományos gazdálkodással elérni, mert ha egyoldalulag csak elméleti oktatást adunk a földmivelő osztálynak, az által nem fogjuk bevinni a parasztság, a földmivelő nép köztudatába azt a meggyőződést, hogy a földmivelést máskép is lehet csinálni, mint ahogy öregapáink csinálták. Halász Móric : Ez a dolog már 30 éve el van intézve! Reisinger Ferenc : Épen az mutatja a rosszaságát. Harminc éve megvan már és mégsem vettük semmi gyakorlati hasznát, mert mégis áll az eset, hogy az egyik gazdaságban, ahol szakszerűen gazdálkodtak, az idén is elérték a 7—8—10 métermázsa termést holdankint, mi ugyanazon a vidéken, ugyanabban a községben, ahol régi nagyapánk-módszer szerint gazdálkodtak, csak 3—4 métermázsát értek el. Halász Móric : Két egymás után következő évben ugyanazon uradalomban 2—24 métermázsa között váltakozott a termés ! Reisinger Ferenc : A differencia mindig az volt, hogy ugyanazon a földön, ugyanabban a községben, ahol szakszerű, jó gazdálkodás volt, majdnem a dupláját érték el a termés hozadékának, mint ott, ahol régi módon piszkálták a földet. Ez az igazság. T. Nemzetgyűlés ! Van még egy másik végtelenül fájó kérdés ma Magyarországon, amely mellett csak ugy egyszerűen elmenni nem lehet. Hovatovább oly állapotba jutunk, hogy a tömegek megélhetése, a kisexisztenciák megélhetése, — nem. veszem abba bele egyoldalulag csak az ipari munkásosztályt, avagy a földmives munkásosztályt — de a lakosság minden olyan kategóriájának a megélhetése, amely fix fizetésből él s amelynek igen megszámláltak a garasai, maholnap katasztrófa elé állíttatik. Ez a rettenetesen fájó kérdés a drágaság kérdése. Amint méltóztatnak emlékezni, azon az ülésen, amelyet a drágaság ügyében az ellenzék összehívott, a ministerelnök ur beszédében körülbelül azt a kifejezést használta, hogy a drágaság az ő nézete szerint a kulminációs pontját augusztus hónapban érte el. Akkor az erre következő néhány hét körülbelül igazat látszott adni a ministerelnök urnák, már-már ugy volt, hogy a drágaság tényleg elérte a tetőpontját, és azután, ha nem is fog visszafelé fejlődni, de legalább is meg fog állapodni egy bizonyos ponton ugy, hogy azután ehhez lassan, szépen, fokozatosan hozzáigazodnak a fixfizetéses és a tisztán munkájukból élő emberek kereseti viszonyai s talán elviselhetővé fog válni a drágaság Magyarországon. Ezek után azonban, mintha csak maga az állam azt akarta volna, hogy a drágaság égig való növekedése valahogy meg ne állapodjék, maga beállott azok sorába, akik a drágaságot fejlesztették. Megdrágította a vasúti 43*
