Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-84

A nemzetgyűlés 84. ülése 1923. évi január hó 16-án, kedden. 267 dióhéjban, hogy az általam mondottak valószínűségét és azoknak a konklúzióját bizonyítsam. (Halljuk ! Halljuk !) Jogossá tennék az októberi forradalomra való kitérést azok a támadások is, amelyek az igen t. túloldal legutóbbi szónokai részéről elhangzottak, de ezeket nem kell tragikusan és nem kell komolyan venni, és pedig azért nem, mert egy igen érdekes megfigyelést tettem a legutóbbi nemzetgyűlésen. Azok a t. képviselő urak a túloldalon, akik a helyes tárgyilagossággal, igazán a nemzet érdekét becsülettel fejtegetve, valami módositást, valami szellőztető, valami uj, valami éltető nóvumot akarnak a kormányrendszer hibái mellé bepótolni, ezek csak ugy válthatják meg maguknak a belépőjegyet a pártterror ellen, ha azzal kezdik a beszédjüket, ami most már az egész vonalon kialakult, hogy októberben kezdődött minden nyomorúság, ez okozta a magyar nemzet minden szerencsétlenségét. (Zaj. Elnök csenget.) Nagy tévedés a hibák, bajok és nyavalyáink forrását októberben keresni. Nagyon jól keli tudni mindenkinek, aki nem hipokrizissel, nem nagyképűséggel bírálja meg a történelmi időket, hogy a békevágy már 1916-ban a legáltalánosabb, mindenki által, ha nem is kifejezett, de benső óhaj volt. 1917 nyarán az ugyancsak pacifista érzelmű és épen ezért általam emlékében is nagyon tisztelt IV. Károly koronás királyunk által kinevezett Esterházy-kormány uj választójogos, sajnos, csak remélt parlamentjével a vérgőztől kábult szövetséges érdekköréből való kijutásnak legitim lehetőségét Ígérte. Talán épen ezért kellett buknia a humánus és nemes ideáktól telitett Esterházy Móricnak. Peidl Gyula : Akkor még meg lehetett volna menteni Magyarországot ! Rainprecht Antal : A parlament egybehivása ' mellőztetett, annak a parlamentnek összehívása, amely kétségkívül az általános választói jog alapján gyűlve egybe, az ország békevágyát fejezve ki, különbékéhez és mindenesetre jobb békéhez vezetett volna. De a formai becsület volt akkor a fontos, az uri kaszinói ildomszabályok voltak a döntők azzal szemben, amelynek a dolog lényegében a mi véreink javára, a magyar népnek megmentésében, a magyar embernek a megpróbáltatások poklából, még hozzá nekünk semmi, de semmi előnyt sem nyújtó, ilyent nem is kivánó helyzetből való kivezetésében kellett volna megnyilvánulnia. Eőri-Szabó Dezső: Már 1916 decemberében felajánlottuk a békejobbot! (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Rassay Károly : Hogyan ! Mindig győztünk ! Azt mondtuk, ágyúink fogják megadni a feleletet! Rainprecht Antal : ... amely vágyának azután később... Horváth Zoltán: 1917-ben Holló Lajost hazaárulónak nevezték! Elnök: Csendet kérek! Rainprecht Antal : ... amikor az pozitív formát nyert, különben is mindenki, csaknem minden magyar, kivétel nélkül behódolt, még a kényes uri kaszinók is. Rassay Károly: Sietett! Rainprecht Antal : Nem a behódolásban volt a főbaj, hanem abban, — és ebben hasonlít az akkori helyzet a maihoz — hogy nem fogott kezet a békét kivánó demokratikus párttal, világnézettel, a konzervatív politika és a forradalomnak már csak kész gyümölcsét fogadta el, azt is természetesen csak olyan időben, amikor a forradalmi győzelem joggal volt már kételkedő nemcsak — ami egészen természetes — a konzervatívokkal szemben, de kételkedő volt azokkal az egyébként igen értékes, demokratikus, úgynevezett történelmi ellenzékkel szemben is, amely ezt a békét vágyó demokráciát legnehezebb alapvető munkájában, a különbéke követelésében nem pártolta. Elnök : Minthogy három óra van, kénytelen vagyok a képviselő urat beszédében félbeszakítani és az ülést délután négy óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja él.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Rainprecht Antal képviselő urat illeti folytatólagosan a szó. Rainprecht Antal : T. Nemzetgyűlés ! A délelőtti ülés végén azzal szakítottam félbe beszédemet, hogy minő végzetességgel járhat a magyar nemzetre nézve, ha a konzervatív politika adott pillanatban, akkor, amikor a magasabb nemzeti érdekek ezt javallják, nem fog kezet a demokratikus politikával, nem karolja fel az ellenzék által nyújtott lehetőségeket és ezáltal annak teszi ki az ellenzéket, ami talán különben is célja a kormányrendszernek, hogy az úgynevezett forradalmi hangulat kitörése felé sodorja az ország közvéleményét. Kitértem ennek folyamán azon támadások nyomán, amelyek a túloldalról érték ezt a pártot, mint példára, az októberi forradalomra. Most néhány esetet akarok felemlíteni arra nézve, hogy mily mértékben hasonlítanak az akkori körülmények a maiakhoz. Nagyon jól emlékszem az Esterházy ministerelnöksége alatt vállalt főispáni szerepkörömre, és bocsássanak meg, hogy itt nag} on rövid vonatkozásban magamról is szólok, amit talán azért is szívesen meg fognak engedni, mert néhány hónappal ezelőtt a kurzus sajtója engem is ugy állított be, mint valami vad, izgató, felforgató, forradalmár vezért. Esterházy kormánya alatt vármegyém képviselőit, akik akkor csaknem kivétel nélkül munkapártiak voltak, intenzive és nagyon gyakran felkértem, hogy az egész nemzetet uraló és a magyar kedélyeket már egészen uralmába vett pacifista, különbékét 36*