Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-82

Ä nemzetgyűlés 82. ülése 1923. oldalon.) Ne méltóztassanak engem közbeszólásokkal zavarni, mert ha azt mondom, hogy nagy optimizmus él bennem, ez talán abból is fakad, hogy egy testi hibában szenvedek, t. i. kicsit nehezen hallok, s igy nem hallom a közbeszólásokat sem az egyik, sem a másik oldalon. (Felkiáltások jobbfelől : Ez csak szerencse ! Zaj. Elnök csenget.) Az indemnitási vitában tág teret foglalt el azon kivánság hangoztatása, hogy a történelmi osztályok orientálják magukat azon gazdasági ágak, ipar és kereskedelem, hitelintézmények felé, amelyeket az utolsó félszázadban ezen ágak nagybani fejlődése idején úgyszólván teljesen elhanyagoltak. A viszonyok • kényszere alatti természetes irányzatnak tartom ezt ; csak attól félek, hogy az a mód, ahogyan ezt a processzust gyorsítani kívánják, nem a legcélszerűbb, nem a legalkalmasabb. Nagy-Magyarország történelmi osztályai közül hiányzott a magyar városi polgárság. Csekélyszámú városaink kézirû'páros ai és kereskedői nagyrészt idegenajkuak voltak, tehát hiányzott az az osztály, amely a tizenkilencedik században a világgazdasági fejlődéssel karöltve, a tőlünk nyugatra fekvő országokban ezen mindinkább nagyobb jelentőséget nyert gazdasági ágaknak természetes és nemzeti szellemű művelője lett. A magyar mentalitás— a fő- és köznemeseké, parasztságé egyaránt — talán azért is, mert Ausztriával való kapcsolatunknál fogva a gyáripari termelés hátramaradottsága mellett valami alacsonyszerüséget érzett az üzleti foglalkozásban, melyet nálunk a falusi szatócsok személyesítettek meg, ha a földtől kénytelen volt elszakadni, inkább a bonorácior pályák felé húzódott, kiváltképen pedig útját állta az egészséges irányba való terelődésnek az állami és közhivatalnoki foglalkozás felsőbbrendűségének érzete. S mert Nagy-Magyarország modern állami berendezkedése a hatvan hetes kiegyezés óta rohamosan növelte az állami hivatalnoki létszámot, a történelmi osztályok fiai ebben természetes elhelyezkedést nyertek. A csonka ország megmaradt középosztály fiainak az állam már nem adhat kenyeret, hiszen mindannyian érezzük, hogy a mai állapotok szerint is a lakosság túlnagy százalékát tartja el az állam. Érezzük azt is, hogy e téren a csökkentés, a tisztviselői hypsrtrophia visszafejlesztése milyen nehéz, milyen lassú fokozatossággal, talán egy generáció alatt fog megtörténhetni. A dolgok természete hozza magával, hogy a középosztálynak a kereső pályák felé kell tódulnia. De nem ugy, mint ma gyakran történik, pillanatnyi s a pénzrothadással együtt járó szégyenkonjukturák amatőrjei gyanánt, ( Úgy van ! jobbfelől.) hanem megfelelő elméleti és gyakorlati iskolázottság alapján kell, hogy feldolgozzák magukat életpályájukon, fokról-fokra emelkedve arra a magaslatra, hogy saját maguk gazdáivá, önálló és célt udatos gazdasági egyedekké válhassanak. Ez pedig a helyes kultúrpolitikának kérdése. A kivételes hatalom megszüntetésével kapcsolatban a nemzetgyűlés elé terjesztett javaslatok között látok egyet a kultuszminister úrtól, amely a évi január hó 11-én, csütörtökön. 207 közgazdasági ismeretek taratásának a középiskolában való fent art ásat célozza. Annak indokolásában ki van fejtve, hogy az iskolát közelebbb akarja hozni az élethez. Majd akkor, ha ezt a törvényjavaslatot fogjuk tárgyaim, leszek bátor kifejteni, hogy ez a szép gondolat, nézetem szerint, a gyakorlatban mennyire fogyatékosan van megvalósítva. Ezt most csak azért emlitem meg, mert a középiskola reformját elengedhetetlen előfeltételnek tartom ahhoz, aminek elérését mindannyian kívánjuk: középosztályunknak a közgazdasági életben való jobb elhelyezkedéséhez. A kultuszminister urat pedig arra szeretném kérni, hogyha a középiskolai és a szakoktatási reformot, amellyel ugy tudom, behatóan foglalkozik, csakugyan meg fogja valósítani, akkor ne feledkezzék meg arról, hogy a tanférfiakon és a filológusokon kivül meghallgassa a gyakorlati élet embereit is. (Helyeslés jobbfelől.) Én szimpatikus dolognak tartom, hegy a mostani vitában egy katonaember, Bodó János t. képviselő ur foglalkozott legbehatóbban oktatásügyi kérdésekkel és ne méltózt assék illet éktelenségnek venni, ha én üzletemberi mivoHom mellett is hozzászólok ehhez. (Halljuk/ Halljuk/ jobbfelől.) Ne méltóztassék tőlünk az idealizmust félteni. Ezt semmilyen foglalkoztatási ág magának ki nem sajátíthassa és nem materialist ább gondolkodású az üzletember, sem a másfoglalkozásu ágbelieknél, aminthogy szerintem idealista mindenki, aki saját maga és szűkebb családja boldogulása mellett köznapi munkáját a nemzeti érdekekkel magát azonosítva teljesiti. (Igaz/ Ugy van! Helyeslés jobbfelől és a középen.) A jövő generáció mentalitásának helyes irányba való terelése szempontjából igen sajnálatosaknak tartom azokat a tőkeellenes hangokat, amelyek a nemzetgyűlésen a különböző polgári pártok részéről elhangzanak. Mert értem ezt a szociáldemokrata párt részérő], amely elméletileg az osztályharc alapján áll, bár a gyakorlatban nagyon is jól tudja, hogy csak nagy, egészséges és erős tőkeszervezetek képesek munkástársaik nagy tömegeinek a munkaalkalmat és a megélhetést biztosítani. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Ámde hogyan fogjuk felkelteni gyermekeink becsvágyát az ipari, kereskedelmi és pénzügyi tevékenység iránt, ha folyton csak az illetéktelen nyerészkedéssel összefüggésben hallanak ezekről a dolgokról, ha nem vagyunk képesek mezőgazdasági kérdéseken kivül közgazdasági kérdésekről is beszélni anélkül, hogy mindjárt fel ne üsse fejét a gyanusitás, (Ugy van! jobbfelől.) vagy ha például a vámpolitika legfontosabb kérdésévé az tétetik, hogy ki ül, vagy kik ülnek egyik vagy másik vállalat igazgatóságában. Azt hiszem, t. Nemzetgyűlés, hogy akkor, amidőn a kereskedelmi és ipari pályákra akarjuk a nemzet fiatalságát terelni, lehetetlenség ezen foglalkoztatási ágak folytonos becsmérlése és politikai lebecsülése is, és midőn először emelek szót e teremben, saját magammal és osztályommal szemben tartozó erkölcsi kötelességemnek isme-