Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-82
176 A nemzetgyűlés 82. ülése 1923. Magyarországon is megmaradtak, mert hiszen ez a lényeg és máskülönben összehasonlítási alap nem kínálkoznék, — ha csak aránylag annyi termett volna átlagban az 1921-—23-ig terjedő három esztendő alatt, mint ugyanazokban a megyékben és ugyanazon a területen Nagy-Magyarorszagon 1911 — 15-ig, ugy kellett volna teremni 19,942.000 métermázsa búzának, termett pedig 1920-ban 10,400 000 q, 1921ben 14,300.000 q, 1922-ben pedig újra kevesebb, 12,600-000 métermázsa. Nem térek most ki a rozsra, kukoricára stb., hogy részletekről ne beszéljek, hanem ha az összeget és ennek a három évnek átlagát összehasonlító m az 1911 — 1915. év átlagtermésével, azt mondhatjuk, hogy ha ez alatt a három év alatt átlagban annyi termett volna, mint amennyi termett ugyanezen a területen az 1911 — 15-ig terjedő öt év alatt. akkor csonka Magyarországon 7 5 millió métermázsa búzával, 3 millió métermázsa rozzsal, 2'5 millió métermázsa árpával, 1 millió métermázsa zabbal és 2 5 millió métermázsa kukoricával több termett és kerülhetett volna feldolgozásra, mint igy. Szomjas Gusztáv: Igen, de kirabolták az országot, elvitték az állatokat! Beck Lajos: De 1921-ben már nem raboltak. (Zaj jobb felöl.) Szomjas Gusztáv: És az időjárás! Peidl Gyula: 1914-ben is volt időjárás! Erdélyi Aladár : Kétévi rendkivüli szárazság ! Létay Ernő : A műtrágya kérdésével van kapcsolatban. Beck Lajos: Hangsúlyozni kívánom, hogy ezek az adatok nem magántudósi adatok, hanem a Földmivelésügyi Ministerium Hivatalos Statisztikája, amely Buday csonka Magyarország című munkája alapján készült és azért használtam fel őket, mert előzőleg már publikálva lettek hivatalosan. A mezőgazdasági cikkek export-törekvéseivel szembehelyezik a fogyasztók érdekét és azt mondják, hogy nem szabad nagy exportra törekedni, mert ahol nem terem elég, ahol horribilis 1 árak vannak, ott nem szabad export utján kívánni a valuta megjavítását. Méltóztassék ezt a kérdést pillanatra közelebbről megvizsgálni. A háborút megelőzőleg az 1913/14. gazdasági évben a kenyérmagvak fogyasztása fejenként 165 kg volt, és — meglepő adatot mondok — ezzel az u. n. békeévvel szemben 192l/22-ben 180'5 kg volt fejenként a kenyér magvak fogyasztása . . . Peidl Gyula : Nem meglepő ! Nem jut egyéb, csak kenyér! Beck Lajos: . . . ami 91%-kal kevesebb fogyasztást jelent. Az 1907—1908. évi rossz terméssel összehasonlítva pedig, a mi 1921—22. évi fogyasztásunkat, azt látjuk, hogy ahhoz képest ez 60°/o-kal volt kevesebb, mint az 1921—22. évi fogyasztás, bár akkor termésünknek még M'4°/o-át exportáltuk. _. vi január hó 11-éá, csütörtökön. Erdélyi Aladár: A tót és román nem evett; annyi kenyeret! Beck Lajos: A kenyérmagvakről van szó, a lisztről, hüvelyesekről Gabonatermésünknek 50 4°/o-át exportáltuk. Az csak természetes, hogy elsősorban a fogyasztók érdekeit kell szem előtt tartanunk, mert hiszen termelés is lehetetlen a fogyasztók nélkül és az erőteljes, egészséges termelésnek alapfeltétele az, hogy a fogyasztók kenyérmagigényeit teljes mértékben kielégítsük. Azonban önámitás azt hinni, hogy az alacsony árakat mesterségesen és tartósan nemcsak lenyomni lehet, de az alacsony bázison lenyomva is lehet tartani, ha az állam gazdasági élete beteg és ha mesterséges eszközökhöz és mindig ujabb csavarokhoz kell folyamodni ezeknek az áraknak a leszorítására. A fogyasztónak és a termelőnek egyaránt, de főleg a fogyasztónak nem az ilyen mesterséges árakra leszorított gazdasági életre van szüksége, hanem elsősorban is kedvező és bőséges munkaalkalomra, azután a kedvező termelési és értékesítési lehetőségek megteremtésére és fentartására. A kérdést a fogyasztás szempontjából nem is igy kell feltenni, hanem ugy, hogy mi kívánatosabb, mi helyesebb és mi kedvezőbb a fogyasztó részére: egy mesterségesen, ideig-óráig leszorított árnivó, amelynek kísérő jelenségei a gazdasági bizonytalanság, a termelés megakadása, szóval az egész gazdasági élet vérkeringésének egészségtelensége, vagy pedig egy pezsdülő, felfelé törekvő, gyarapodó gazdasági élet, amelyben a kereseti viszonyokkal arányban álló árak forognak. Erre a választ, azt hiszem, mindenki nagyon egyszerűen megadhatja. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Méltóztassék megengedni ezek után, hogy megállapítsam azt, hogy pénzügyi politikánknak kardinális fogyatékossága abban rejlett, hogy nem disztingvált egészséges és egészségtelen infláció között és ennélfogva elvesztette annak a lehetőségét, hogy helyes, céltudatos, gyors keringésben újra gyorsan megtérülő, közszükséget képező gazdasági célokra pénzt bocsásson rendelkezésre (Ugy van! bal felöl) és ezáltal egy olyan circulus vitiosus-ba sodort bennünket, amely kipótolhatatlan és nézetem szerint helyrehozhatatlan kárt származtatott reánk. (Élénk helyeslés.) Ennek megállapítása után méltóztassék megengedni, hogy néhány percre az ipari termelés és a vámpolitika kérdésére is rátérjek, (Halljuk ! Halljuk! a középen, a bal- és a sBélsobaloldalon.) Elsősorban konstatálni kivánom, hogy 1921-ben nyersterményeinket olcsón adtuk el, még pedig épen azt, amit idebenn kellett volna termelnünk, és épen azt a nyersanyagot, amely idebenn is megvolt, vittük ki, hogy aztán félgyártmány alakjában vagy teljesen feldolgozva, drága áron hozzuk vissza. Igy 1921-ben — hogy a legfontosabb iparágat, a textilipart vegyem elsősorban — a gyapjuiparban egész termelésünket exportáltuk,
