Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-81
'À ''nemzetgyűlés' 8Í. ülése 1923. állapítanom itt nyomban, bogy a törvényes fel- ; hatalmazáson tetemesen túlmegy. Törvényes j felhatalmazást mindig strikte kell értelmezni. Ha at. pénzügyminister ur felhatalmazást kap a kötelező könyvvezetés rendeleti utón vald el-; rendelésére és a könyvvezetés módjának rende- : lettel való szabályozására, ebben egyáltalában: nem foglaltatik benne az, amit a végrehajtási; utasítás kimond, hogy egyúttal kötelezi az adózókat arra, hogy számlákat, leveleket megőrizzenek. Ebben egyáltalában nem foglaltatik benne, hogy joga van a kivetési eljárás során kívül, amire a jövedelmi adótörvény szerint is megvan à felhatalmazása, időközönként könyvvizsgálatokat tartani, sőt u. n. helyszíni szemléket, amelyeknek alkalmával nemcsak a könyveket tekintheti meg, hanem amint az utasítás kimondja, mindent, ami az adatok teljes megállapításához és a könyvvezetés gondosságának megállapításához szükséges, kinyomozhat, tehát leveleket is megtekinthet, szóval elmehet egészen a házkutatásszerü eljárásig. A végrehajtási utasítás itt kimondja azt, hogy nem köteles senki sem felmutatni azokat a leveleket vagy adatokat, amelyek nem pénzügyi jelentőségűek. Azonban ki hiszi el azt neki, ha megtagadja ennek felmutatását, hogy ez nem pénzügyi jelentőségű? Itt bármilyen levél vagy adat megtagadása azt jelenti, hogy épen azt a levelet vagy adatot kívánja. És mikor meggyőződnek róla, — és az bármely privát titkot tartalmazhat — hogy nem hasznosítható pénzügyileg, használat után visszaküldik a levelet, — de csak használat után — de már azt a magántitkot vagy egyéb, akár politikai jellegű titkot is, amely nem tartozik a pénzügyre, megvizsgálták. Itt elsősorban meg kívánom állapítani azt a tényt, hogy az időközi könyvvizsgálatra nem kapott felhatalmazást a pénzügyminister ur, som pedig azon helyszíni szemlére, amely teljesen a házkutatásnak a jellegével bir már, sem nem kapott felhatalmazást arra, hogy elrendelje, hogy tartoznak az adózók levelezéseiket, számiáikat megőrizni és azokat csoportokban rendelkezésre bocsátani. A felhatalmazás szólt a könyvvezetés elrendelésére, a könyvvezetés módjának megállapítására, de hogy ezt a könyvet fel lehessen használni máshol is, mint a kivetési eljárás során, ezt az értelmezést azért sem engedi meg a kereseti adótörvény, — amely kifejezetten hivatkozik arra, hogy a pénzügyigazgatóságnak, Budapesten az adófelügyelőnek, mindazon joga megvan, amelyet a jövedelmi adó kimunkálásánál törvényes rendelkezések különben a pénzügyigazgatóságnak megadnak, ezek a felhatalmazások pedig a jövedelmi adónál a kivetési eljárásra vonatkoznak és igen jelentékenyek, amelyekkel a pénzügyi kormány valóban beérhette volna, — mert a jövedelmi adónak a kimunkálásánál is a pénzügyigazgatóságnak joga van NAPLÓ VIII. évi január hó 10-éii, szerdán. ' 139 először is személyesen megidézni a felet, továbbá joga' van tanukat eskü alatt is kihallgatni, joga van szakértőket kihallgatni, joga van könyveket lefoglalni; tehát csupa olyan messzemenő jogosítvány, amely tökéletesen és teljesen elegendő lett volna. Ezen azonban a végrehajtási utasítás túlment. Mielőtt már most rátérnék arra, hogy amennyiben a végrehajtási utasítás teljesen törvényes keretek között mozog, annyiban sem helyes és célra\ ezető, előre kell bocsátanom egy tényt Ez a tény az, hogy az ipar és a kereskedelem az ujabb adótörvény szerint uj és igen jelenték ny terheket visel, amelyek adókban nem jutnak egyáltalában kifejezésre. Ez az uj és je• lentékeny teher az, hogy az ipar és kereskedelem emberei mint önkéntes adószedők állíttatnak be a pénzügyi kormányzat által. így az iparos és kereskedő, aki a forgalmi adónak behajtásánál tényleg közreműködést kifejt és ott már bizonyos könyvvezetést is teljesít, ezen a téren mint ingyenes adminisztratív közege működik a pénzügyi . kormányzatnak, A kereseti adó már most ezt a terhet fokozza, mert az alkalmazottaknak es cselédeknek — és ez nem vonatkozik az iparra és kereskedelemre, hanem mindenkire — adóira vonatkozólag kimondja, hogy mindezeket szavatosság terhe mellett úgyszólván kivetni és-behajtani és átszolgáltatni az iparos és kereskedő tartozik és amennyiben tévedne — pl. abban, hogy a skálát helytelenül állapítja meg — vagy tévedne valami természetbeni ellátás értékelésénél, akkor a bírságolási eljárás alá esik, vagy pedig felemelt adót fizet, ami igen jelentékeny mértékben fenyegeti •az iparost és kereskedőt. - • ;•' ' Most ehhez járul egy ujabb teher, olyan könyveknek az alkalmazása, bejegyzett kereskedőnél is, ami nem az ő dolga, ami rendes kereskedelmi vagy ipari üzletvezetéshez nem tartozik és ezenkívül egy uj teher a kisemberek egész sokaságára vonatkozólag, a kisiparosok és kiskereskedők egész tömegére vonatkozólag, akik bejegyezve nincsenek, nem bejegyzett kereskedők, és akikre vonatkozólag a végrehajtási utasítás elrendeli a kötelező könyvvezetést. Csupán azt a kisiparost menti fel ez alól, akinek egyetlenegy segédje sincs, és azt a kiskereskedőt, akinek nincs segédje először, és másodszor, akinek emellett nincsen állandó . üzlethelyisége. Gondoljunk olyan utcai vagy vándorló árusra, akinek állandó üzlethelyisége nincs, de ennek sem szabad segéderővel dolgoznia. Már most Jássuk, hogy ezektől a kisemberektől, ezektől a kisiparosoktól és kereskedőktől micsoda könyvek vezetését :kivánja meg a végrehajtási utasítás? A végrehajtási utasítás megkívánja példának okáért a kisiparostói, ha más anyagát dolgozza fel, hogy vezessen egy megrendelési könyvet, vezessen egy feljegyzési könyvet ; ..attól a -kisiparostól, aka saját anyagát dolgozza fel, meg19