Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-74

A nemzetgyűlés 74. ülése 1922. évi december hó 18-án, hétfőn. 79 nyugdíjat fizetni és helyettük mást alkalmazni, de szólni akarok különösen azokról a vén csataménekről, azokról a fogatlan múmiákról, (Derültség.) akik talán hatvanhatban jöttek az állam szolgálatába és a B) listára helyezik a fiatalokat. Én nem azt mondom, hogy mindegyiknek mennie kell, hanem eltetszik-e tudni képzelni azt, hogy az ilyen 40—50 év óta szolgáló tisztviselőben van valami hajlam és hajlandóság arra, hogy továbbfejlődjék? Azonkívül az ilyen inficiálva van a liberalizmus által és alig várja, hogy megint a liberális korszak foglalja el a helyét. (Zaj.) Azt hallom folytonosan, hogy többet termeljünk, többet dolgozzunk. A többtermelésről hallunk perorációkat, felolvasásokat per longum et latum, s ezzel szemben állandó sztrájkok teszik lehetetlenné kulturális és gazdasági fellendülésünket. Az augusztusi szénsztrájk most érezteti hatását, amikor gyermekeink nem tudnak iskolába menni, vagy ha elmennek, ott dideregnek és különféle bajokat szereznek. Az augusztusi szénsztrájk következménye volt, hogy azt a felemelt áru szenet a szegény ember nem tudja megfizetni, nem tud a szobájában fűteni és didereg; ennek következménye volt, hogy nekünk a drága áron vásárolt szón után magas tarifát kellett megállapítanunk ; ennek következménye volt, hogy restringálnunk kellett a személy- és áruforgalmat is. Hol van az a nagyon sokat hánytorgatott intenzivitása a népoktatásnak, amikor gyermekeink épen a sztrájk miatt nem járhatnak iskolába? Hol van az a régóta várt békebeli kereskedelmi és áruforgalom, amikor restringálnunk kell a drágán termelt szén miatt áru- és kereskedelmi forgalmunkat ? Bennünket fenyegetnek meg azzal, hogy villanyvilágításunkat restringálni fogják, ha nem takarékoskodunk. Hát kinek jutott eszébe az országban vagy ebben a teremben szóvátenni az orfeumokat, a lebujokat, bárokat, kávéházakat, színházakat, azokat az orfeumokat, bárokat, lebujokat és kétes értékű örömtanyákat, (ügy van! a baloldalon.) amelyekben orgiákat ül a jómódú, bizonyos társadalmi osztály, pazarfényü világítás mellett, minden tisztességes, becsületes magyar munkás megbotránkozására és vérének felkorbácsolására ? Pikler Emil: Mit szól ehhez Kuna P.? Schandl Károly: Kunát ne bántsa! Huszár Károly: Egészen igy gondolkozik! Kuna P. András: Nyugodt lelkiismerettel vagyok. (Zaj.) Egy hang: Az utcai tüntetés után hol voltak az urak ? Láng János: Ök az utcai tüntetés alatt a kávéházból nézik a testvérharcot. Ez valóságos merénylet a nemzet kulturális és gazdasági törekvéseivel szemben. A szegénységet és földnélkülisóget egy csapásra meg lehet oldani, ha nem vagyunk annyira elnézők és kíméletesek, Mert újból csak a népé lesz az. ami a népé voit, ha mi a háborús vagyont erősen megadóztatjuk, — abba is belemegyek, hogy elvegyük — ha nem leszünk kíméletesek a háborús vagyonnal szemben és ha nem fogjuk tűrni azt, hogy egy-egy nagy latifundium háromnégy ügyvéddel védekezzék a nemzet által előirt nemzeti és emberi kötelesség teljesítésében és nem fog huzavonáskodní abban, hogy természetben adja le a vagyon váltságot. Kormányrendelettel kellene és fog kelleni szabályozni, ha ez igy tovább megy, hogy a birtokokat ne komócióból azoknak kezébe adják, akik az eke szarvát sohasem tartották kezükben, hanem azoknak, akik egy életet szentelnek ennek az élethivatásnak, akik szeretik és túrják a földet, (ügy van ! a középen.) Nagy kötelesség vár erre a nemzetgyűlésre az ifjúsággal való törődést illetőleg. Ha mi a mi fajunkat valóban szeretjük, akkor nekünk arról az ifjúságról, amely valamikor itt követni fog minket ezeken a padokon, intézményesen kell gondoskodnunk . . . Cserti József: Más választójoggal! Láng János: ... és nem kell elnéznünk, hogy lépcsőházak alatt aludjanak, amire példát tudok, és nem szabad megtűrnünk, hogy éjjelt nappallá téve, vagy a Dunaparton zsákhordással keresse meg keserű kenyerét és sötét gondolatokkal készüljön fel az életre. Intézményesen kell gondoskodni arról az ifjúságról, amelyben még van hit és szeretet és erkölcsi érzék, és amely minket követ ezeken a padokon, ahol a keresztény Magyarország alapjait rakjuk le. Cserti József: De más választójoggal! (Zaj bálfélöl). Láng János: Ha szükség volt valamikor, ma van a legnagyobb szükség arra, hogy a liberalizmus jelszavait, azokat a népboldogító jelszavakat; szólásszabadság, sajtószabadság, türelmesség, radikalizmus, demokratizmus, szocializmus és a sok mindenféle boldogító » izmust» -t revízió alá vegyük. Igenis, mi akarjuk a szólásszabadságot, de csak azt a szólásszabadságot, amely oktat és tanit, nemes értelemben, nem azt a szólásszabadságot, amely ebben a nemzetgyűlésben is azt az alpári, azt a kocsmai hangot hozta be, (ügy van! a középen). Kuna P. András: Igaz! Láng János : . . . és amely a tömegeket féktelenül izgatja. Akarjuk a sajtószabadságot, de csak azt a sajtószabadságot, amely nemesit erkölcsi értelemben, amely nem destruál erkölcsi értelemben és amely tekintélyeket nem járat le. Akarjuk a türelmességet is, igen, az egyéni hibákkal, az egyéni fogyatékosságokkal szemben a türelmességet is. De nem azt a türelmességet, amely pipogya az ő erkölcsi világnézetének és hazaszeretetének megvédelmezésében. Badikalizmust akarunk és leszünk is radikálisak ott, ahol merényletet látunk a jó erkölcs, jó iziés, és a magyar faj, a magyar haza ellen. Hogy akarjuk-e a demokráciát ? Igenis, akarjuk