Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.
Ülésnapok - 1922-73
A nemzetgyűlés 73. ülése 1922. évi deczemher hó 16-án, szombaton. 73 azt a szociális igazság érdekében meg kellett volna oldani, ez az oka annak, hogy ma a lakáskérdés annyira rossz, mint amennyire rossz. Meggyőződésem ugyanis az, hogy abban az esetben, na az albérlők és ágyrajárók lakásbérének megállapítását kormányrendeletben becsületesen megoldanák, akkor az emberek ezrei — olyanok, akik ma feltétlenül főbérletért és olyan lakásért küzdenek, amelybe őket jelöli ki a lakáshivatal főbérlőnek — szívesen mennének albérlőnek, mert azáltal, hogy albérlők lesznek, megtakarítják a berendezés költségeit, ami ma egy szegény ember háztartásában rendkívül súlyos. Akkor azonban, amikor azt látjuk, hogy egy főbérlő a maga két vagy háromszobás lakásáért egész évre nem fizet annyit, mint amennyit az albérlőtől egy havi bér fejében követel, érthető az, hogy mindenki ostromolja a lakáshivatalt, hogy főbérleti lakást kapjon. Ez az oka annak az anarchiának, amely a lakásügy terén van. Ezért, amikor egész röviden felhívom a nemzetgyűlésnek és a népjóléti ministernek figyelmét erre a kérdésre, amidőn kérem, hogy kormányrendelettel a bérek megállapítására vonatkozólag a lakásrendelet illető intézkedéseit módosítsa, egyúttal arra is kérem, találjon módot arra, hogy a teljesen kiuzsorázott albérlők és ágyrajárók érdekét megvédelmezze. Interpellációmat a következőkben terjesztem elő (olvassa) : »Hajlandó-e a minister ur a lakásrendelet rendelkezésein olyan változtatást eszközölni, amely az albérlők és ágyrajárók érdekeit meg védi a főbérlőkkel szemben.« Elnök: Az interpelláció kiadatik a népjóléti minister urnák. Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : G-aál Endre ! Gaál Endre : T. Nemzetgyűlés ! Teljesen tudatában vagyok annak, hogy egy leGyőzőtt, gazdaságilag lerongyolódott ország vagyunk. Ma nem engedhetünk meg magunknak semmiféle gazdasági befektetést. Ennek ellenére én mégis ilynemű kéréssel fordulok a kereskedelemügyi és pénzügyminister urakhoz és méltóztassanak megengedni, hogy ezt a kérelmet pár szóval indokoljam. (Halljuk I Halljuk !) Csonka Szatmár vármegyének északkeleti része, az úgynevezett Tisza-Szamos köze, Magyarországnak ma a legelhanyagoltabb része. Nagy Ernő : Ez igaz ! Bereggel együtt ! Gaál Endre : Lehetnek a t. nemzetgyűlési képviselő urak között olyanok, akik azt fogják rá mondani, hogy az én vidékemen is vannak ilyen elhanyagolt részek, én azonban ezzel szemben is fentartom azt, hogy az egész csonka Magyarországban ilyen szerencsétlen, elhanyagolt vidék, mint a Tisza-Szamos köze, nincs. Ennek a Tisza-Szamos közötti résznek kereskedelmi, vasúti és közlekedési gócpontjai Szatmár, Tiszaujlak, Nagykároly és Beregszász voltak. Most ezeknek elrablásával ez a rész a határszélre került és minden vasút ját, minden útját teljesen elvesztette. Most ez a szerencsétlen, igazán megNAPLÓ VII. nyomorított országrész a két utódállam, Csehszlovákia és Románia közé kerülve, útjainak és vasútjainak teljes elvesztésével jóformán minden kultúrától el van zárva. Hihetetlen, hogy Magyarországon megtörténhetik az, hogy két-háromhetenkint kapnak postát. Nagy Ernő : Nálunk is ugy van ! Gaál Endre : Olyan dolgokat fogok mondani, t. Nemzetgyűlés, amelyek szinte hihetetlenül fognak hangzani. Csak egy példát hozok fel illusztrálásul. Ha valaki múlhatatlan ügyben utazni akart és be kellett mennie a legközelebbi állomásig, egy egyszerű úgynevezett parasztszekérért 50.000 korona fuvardíjat kellett fizetnie és az illető utasnak ezenkívül még vállalnia kellett a felelősséget azért is, ha a lovak esetleg megdöglenének. Es hozzá ez még egy fontos stratégiai vonal is, mert a határszélt a legközelebbi vasúti állomással ez köti össze. Nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ha ma valaki Parisba akar utazni, sokkal kényelmesebben, gyorsabban és hamarább elmehet oda, mint erre a vidékre. Hogy ez nem elfogult beszéd, hivatkozhatom egy teljesen elfogulatlan képviselőtársamra, Kaas Albert báróra, aki a múlt hetekben ott utazott, ö beszélt el nekem egyes részleteket, amelyek minden ázsiai állapotot megszégyenitenek. Például megtörtént az, hogy egyik polgárember jószága, ökre vagy tehene, az ut kellő közepén a sárba beledőlt, ásóval, kapával kellett kiásni és kötéllel kellett kihúzni, úgyhogy mikorra kihúzták, a szerencsétlen állat megdöglött. Aki ezeket a dolgokat nem látta, el sem tudja képzelni, mi van ott. Ezeket a dolgokat én már a kormánynak tudomására hoztam, sőt direkt felkértem rá a honvédelmi minister urat, legyen kegyes, küldjön ki valakit és nézéssé meg. Megigérte, hogy megteszi, és ugy tudom, meg is tette. De a pénzügyminister ur is belátta ennek a helyzetnek tarthatatlanságát és a múlt évben adott az utakra három millió koronát. Közbejött azonban pénzünk értékének lecsúszása és akkor ez a három millió olyan kevés összegnek bizonyult, hogy ezzel az összeggel bele sem lehetett kezdeni az utak megcsinál ás áb a. A kereskedelemügyi minister ur is leküldötte megbízottját, megnézette azt a vidéket. Amikor a megbízott lent volt, összehívtunk egy értekezletet. Azt mondotta, hogy ilyet ő még az országban nem látott, hogy ott egy szárnyvonal kiépítése haladéktalanul szükséges és a vidék legyen nyugodt, mert három hónapon belül a munkát meg fogják kezdeni. Szuhányi Ferenc: A csöngedi kerületben még furcsábbat láthat ! Gaál Endre : Az eredmény az, hogy összehívtak a kereskedelemügyi ministeriumban egy ankétot és ott kimondták, hogy erre a szárnyvonalra tényleg okvetlenül szükség van. A vége mégis csak az lett, hogy az államvasutak azt mondották, hogy nekik pénzük nincs, nagyohb részét azoknak a költségeknek fizesse meg a környék, akkor esetleg bele fognak kezdem a vasút építésébe. Nagy Ernő: A multak bűnei mind ! Gaál Endre: Mondom, teljesen átérzem azt a 10
