Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-77

282 A nemzetgyűlés 77. ülése 1922. évi december hó 21-én, csütörtökön. sam volt és a szocialisták milanói központi lapját, az Avantit szerkesztette, és a legszélsőbb eszméknek volt a hive, ugy, bogy a józan szocialisták, akik Turatti vezetése alatt állottak, többször ki akarták zárni a pártból, mert ő kommunista eszméknek hódolt. (Zaj.) Tessék csak végighallgatni. Amikor arra kelült a sor, hogy Olaszország dönteni készült abban a tekintetben, hogy részt vegyen-e az entente háborújában a központi hatalmak ellen, az olaszországi szociáldemokrata párt arra az álláspontra helyezkedett, hogy a iegaggresszivebben ellenzi a központi hatalmak elleni h. borút, még pedig két okból. Először is azért, mert mint szoc,áldemokraták elvi ellensége minden szervezett tömegmészárlásnak, há borúnak, másodszor pedig azért, mert becstelenségnek tartottá k, hogy szövetségesek ellen hadba vonuljanak. Ezt az olasz szociáldemokrata párt vezére, Turatti, a milanói munkásotthonban tartott ülésen előadta és beszédének szószerinti szövegével, ha kivánják, szolgálhatok képviselőtársaimnak. Mit tett erre Mussolini ? azt mondta, a nemzet érdeke ma mást kivan, és ha a szociáldemokrata párt ellenzi a háborút a központi hatalmak ellen, ő kilép a pártból. Ekkor indította meg a fascista mozgalmat, — ez akkor még intervencionista mozgalom volt, — é3 ennek lehet köszönni azt, hogy a magyar nemzetnek oly sok értékes fia ott halt meg a doberdói és a tiroli hegyeken. Ö az egyik íő'iényezője annak, hogy Olaszország a szövetségesi hűség megszegésével és kijátszásával derék magyar embereket lövetett rakásra és derék magyar testekbe röpitette az áruló golyót. Mussolininek főrésze van ebben. Es hogy milyen barátja a magyar nemzetnek, azt megmutatta legutóbb is, amikor azt mondotta, hogy Magyarországnak jóvátételt igenis fizetnie kell és Olaszország erről nem mond le. Ezt a Mussolinit az Ébredő Magyarok Egyesülete a faj védelem nagyobb dicsőségére táviratilag üdvözölte. Szóval, akárhogy forgassuk a kérdést, a fajvédelemből Magyarországra nézve semmi jó nem fakad. Tessék elhinni, hogy felszólalásomnak semmiféle felekezeti vagy faji mentalitásból kiinduló motivuma nincs. Mi szocialisták nagyon objektivek tudunk lenni. En objektive igy látom a helyzetet és igy állitom ,azt be. Ezek után foglalkozni kivánok a mai idők legaktuálisabb kérdésével, ami, ha tényleg felszinen fog maradni, nagyon súlyos következményeket fog maga után vonni : a rendtörvénnyel. Amikor először átolvastam a rendtörvényt, eszembe jutott egy francia legenda, amely arról az erdőről szól, amelynek volt egy gonosz tündére. Ez a gonosz tündér a tavasz kezdete előtt, a tél vége felé, elhitette a fákkal, hogy amely fa a tavasz ébredésekor legelőször fog rügyezni és legelőször kezd zöldülni, az fog leghamarább elsorvadni, elpusztulni. Ugyanezt állítja elénk a kormány, amely a rendjavaslattal el akarja hitetni velünk, hogy amely politikai tényező Magyarországon legelőször fogja a reakcióból a hajnalhasadást kivarrni, amely leghamarább fog rügyezni, zöldülni, az leghamarább fog elpusztulni. És hogy senkinek ilyen kívánsága ne legyen, gondosz tündér módjára mindjárt idetette a Ház asztalára a rendtörvényről szóló javaslatot. Szomjas GuSZtáv : Hol itt a legenda ? (Mozgás a jobboldalon.) Pikler Emil : Azzal indokolja, hogy rendkívüli viszonyok rendkívüli eszközöket tesznek szükségessé. És arra is alludái, hogy forradalmi idők után erre szükség van. Ez az a forradalom, ami 1918-ban volt. Hiszen akik akkor ellenezték a forradalmat és minden lehetőt elkövettek, hogy ne legyen forradalom, azok joggal verhetik a mellüket és mondhatják, hogy bűnös mindenki, aki abban résztvett. De a rendtörvénnyel kapcsolatosan semmi esetre sem fontos az, hogy itt ilyen helyzet volt. Nem akarok személyeskedni és senkit pellengérre állítani, csupán a Katholikus Szemlének 1919 januári füzetéből leszek bátor felolvasni azt, amit Székesfehérvár nagytudásu püspöke, Prohászka Ottokár akkor az októberi forradalomról irt (olvassa) : »A forradalomnak nagy érdeme van. Feltétlenül elismerem, hogy a forradalom letörte azt, ami avult és korhadt volt alkotmányos világunkban s hogy ujat hozott, aminél jobbat, dicsőségesebbet nem hozhatott, meghozta a szabadságot és függetlenséget. Pusztító viharként vonult el fejünk felett, mely elseperte a királyi trónt, romba döntötte az alkotmányt, a képviseletet, a törvényhozást, hogy helyet teremtsen az uj rendnek, — ezt a Katholikus Szemle szerint mondta, — a magyar demokrácia kiépítésének. Ez a puszt it ó orkán ránehezedett ólomszárnyaival az államépületre és az leroskadt alatta. A világháború rettenetes szenvedései, a népek végleges elkeseredettsége és végkimerülése teljesen meglazított ák Ausztria-Magyarország eresztékeit, kapcsait, s hogy felszabaduljunk, ahhoz már nem is kellett olyan 48-as szabadságharc, hanem szinte magától adódott, hogy kiváltunk az elemeire szétbontott monarchiából, kiváltunk mint olyanok, akik kezdet óta sem tartoztunk oda, hova szerencsétlenség s kényszer űzött, megtaláltuk végre magunkat a független, szabad hazában. De nemcsak ez történt, hanem a forradalom gyökeres nagy elváltozást is hozott reánk. Ami 900 éve, hogy fennállt, a magyar királyság, most mintegy villámcsapásra gyökeresen kifordult s a felszabadult nép most már maga döntött az államforma felett s maga választja meg a népköztársaság elnökét. Továbbá azt mondja (olvassa) : »Mindezeket a politikai vívmányokat készséggel elismerjük, a ki vívójuktól nem tagadjuk meg tiszteletünket. Mi is azt mondjuk : dicsőség az árkászoknak, akik megfúrták az aknákat a letűnt világrend mohos várkövei s falai alá. Dicsőség nekik, akik lángralobbantották a lőporos kamrák gyújtózsinórját, dicsőség nekik, kik belénkmarkoltak, felkavarták elkeseredett lelkünket, hogy szét pattantsuk bilincseinket s fellázadj unk a t ürhetetlen igazságt alánság s a tarthatatlan társadalmi rend ellen. Azt is elhisszük, hogy a forradalmi pártok dolgozni akar-