Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-76

À nemzetgyűlés 76. ülése 1922. tüdő- és légcsőváladékukkal, amelyekből azután rövidesen egész baktériumrajok szabadulnak ki és különösen a melegebb, porosabb és szárazabb időben a járókelők által belélegzés utján természetesen azon mód be is kebeieztetnek. Hogy azután csaknem minden itt élő embernek légcsövében vannak tuberkulózis-bacillusok, azon ezek után, azt hiszem, nem csodálkozik senki. Ezek a tuberkulózis-bacillusok addig, amig megvan a szervezet ellen állóképessége, ebbe ugyan mélyebben egyelőre behatolni képtelenek, azonban amint a szervezet ellenállóképessége : akár a nyomor okozta rossz táplálkozás, akár az egészségtelen lakásviszonyok, a silány ruházkodás révén akvirált meghűlés, alkoholizmus stb. folytán legkisebb mértékben is megtörik, abban a pillanatban a légcsövek felől betörnek szervezetünkbe a szervezetünket felépítő és alkotó sejtek közé és ott megkezdik, illetőleg hatványozott mértékben folytatják romboló munkájukat. Mindezekből az következik, hogy már preventive kell a baj ellen küzdeni. Legelső feladatunk tehát a nyomornak mindenáron való enyhítésén kivül a tisztaság érdekében a legmesszebbmenő intézkedések megtétele. Ez a tisztaság vonatkozzék ne csak az Emiltett tömeglakásokra és utcákra, hanem egyéb közhelyekre, és különösen az iskolákra is. Főképen az iskolák tisztaságát nem Győzőm eléggé hangsúlyozni, ahol a mai nyomor folytán amúgy is annyira legyengült szervezetű gyermekek a napnak csaknem felét töltik el és igy különösen ki vannak téve mindenféle fertőzésnek, tehát a tuberkulózisfertőzésnek is. Az iskolák tisztaságával azonban azok higiénéjét még korántsem merítettem ki. Egy fontos momentum az iskolák fűtése is. Lépten-nyomon halljuk a panaszt, hogy az iskolák fűtése, különösen vidéken olyan tökéletlen, hogy azokban a gyermekek valósággal dideregnek és megdermednek. Ne felejtsük el azt, hogy a test többszörös ós lassú áthülése különösen kiváló predisponáló momentum mindenféle fertőzésre, igy a gümőkóros tüdőcsucshurutra is. Rendkívül fontos intézkedésnek tartanám azt, ha az utcák tisztaságára nagyobb figyelmet fordítanának. Talán valamiképen rendeletileg lehetne megtiltani a járdák beszennyezését ; nézetem szerint ezáltal rengeteg fertőzésnek lehetne elejét venni, különösen a melegebb, porosabb időszakokban. Én az utcák higiénéjében látom egyik sine qua non-ját a tuberkulózis elleni védekezésünk eredményességének. Egy másik igen fontos és sürgős teendőnk lenne a már legalább kifejezetten tuberkulózisban szenvedő betegek izolálása. Elgondolni is szörnyű, hogy egy és ugyanazon szobát lakja azzal a tuberkulótikus beteggel annak egész családja, sokszor három-négy gyermeke, akik azt a fertőzött levegőt állandóan, de legalább is egész éjjelen át beszívják s ezért szomorú sorét»/ december hó 20-án, szerdán. 191 sukat végeredményben semmi esetre sem kerülhetik el. Yagy a beteget, vagy a gyermekeket kellene otthonról eltávolítani. De hova vigyük őket? Ezen a súlyos kérdésen kell a legjobb szándékunknak, higiénének, egészségügynek, mindennek hajótörést szenvedni. A gyermekek elhelyezésére nincsenek gyermekmenhelyeink, nincsenek gyermekotthonaink, illetőleg olyan csekély számmal vannak, hogy számba sem jöhetnek, a betegek elhelyezésére viszont nincsenek kórházaink, szanatóriumaink. Most bosszulja meg magát az az átkos és maradi szellem, amely a mindenkori béke kormányok mentalitását jellemezte és egész lelkületét áthatotta, mely az egészségügyi és népjóléti intézkedéseknek és intézmények létesítésének mindenkor valósággal kerékkötője volt. Nekünk, orvosoknak különös szerencsénknek kellett tartanunk azt, ha minden ötvenedik vagy századik vagyontalan tuberkulótikus betegünket hónapokig, félévig tartó utánjárás és várakozás után végre elhelyezhettük a budakeszi tüdőbet eg-szanatóriumban. A többi maradt otthon, lassan és biztosan fertőzte családját, egész gyermektömegekbe oltotta be azt a romboló csirát, amely azután azokon, akiket eddig nem tudott elpusztítani, legalább is az elrutitó skrofulózis vagy lupus képében ott díszeleg, ami azután a következő generációkra lett végzetes kihatással. Hogy mindez mit jelent faj védelmi szempontból, azt hiszem, nem szükséges bővebben fejtegetnem. A tuberkulózisban szenvedők gyógykezelésénél még ma is és egyáltalában, mióta Koch tuberkulinja nem vált be, úgyszólván kizárólag a klimatikus kúra játssza a főszerepet. E célból a betegek két csoportra osztatnak. Az egyik csoportnál az egészen alacsonyan fekvő tengerparti klima, a másiknál a magasan fekvő, fenyvesekkel boritott hegyvidék jön tekintetbe. Méltóztassanak már most elképzelni, milyen nagy nemzeti szerencsétlenséget jelent az, hogy a tüdőbetegek százezrei állanak itt minden segítség nélkül, sanyarú anyagi helyzetünkben képtelenek lévén hónapokra vagy félévre átrándulni a szokol vagy lira hazájába. Itt állanak reménytelenül, megfosztva azoktól a kincseket érő, testet-lelket uj életre keltő azilumoktól, a Riviérától és a felejthetetlen Tátránktól, ahol legalább azelőtt néhány hónapon keresztül üdülhettek és kereshettek gyógyulást az anyagilag még kevésbé jól szituált betegeink tízezrei is, ahonnan azután testben-lélekben megerősödve, uj életkedvvel jöttek vissza, hogy hivatásuknak, családjuknak, nemzetüknek tovább élhessenek. A klimatikus kúrától úgyszólván teljesen megfosztva áll itt a hatványozott mértékben fertőzött és pusztuló magyar faj. Es mindezeken kétségbeesve, ökölbeszorított kezekkel fordulunk azok felé, akik ma is önző és alávaló tendenciával űzik kisded játékaikat s azon mesterkednek, hogy kiirtsák az egyedüli mentő gondolatot, a nemzeti eszmét, hogy ezen keresztül és ezáltal valahogy el ne érhessük vágyaink és sínylődő, pusztuló fajunk,