Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.
Ülésnapok - 1922-76
A nemzetgyűlés 76. ülése 1922. évi december hő 20-án, szerdán. 187 keit ne vásároljuk meg csak azért, mert itt erőltetett módon egynéhány üvegházi növényt akar a kormány nevelni. (Igaz! ügy van !) Egyébként is védeni, t. Nemzetgyűlés, csak a jung-indusztriát lehet, vagyis azt, amely tényleg hézagot tölt be, azt az ipart, amely itt megtalálja a maga létének feltételeit, amely azonban csak most indul el útjára; szóval a fejlődésképes, hézagot pótló jung indusztriát, lehet, szabad és kell is védeni, de ezt is csak a termelési költségek erejéig, mert az ezen túlmenő vámvédelem itt is zsaroló vám lenne. Különben az én meggyőződésem az, t. Nemzetgyűlés, hogy nem a védvám terem ipart, hanem a felfokozott igény, a kultúra emelése, a szükséglet emelése és egy olyan közgazdasági állapot megteremtése, amelyben a kultúrában emelt egyén a maga igényeit képes kielégiteni. (ügy van ! a középen.) Az egyetlen lehetőség, hogy egy ipar organikusan és egészségesen fejlődjék, olyan politikának követése, amely a nemzet legszélesebb rétegeit vagyonban és kultúrában ugy emeli, hogy az iparcikkek számára itt helyben legyen megfelelő számú fogyasztó. Ezt kell tehát csinálnunk, s azért, ha keresztény politikai irányzatot akar a kormány inaugurálni, akkor a hitelszervezet ujraorganizálásával, a vámpolitika által kezébe adott fegyver felhasználásával teremthet itt olyan állapotot, amelyben egyenlő feltételek mellett a keresztény magyar ember váilalkozhatik arra, hogy konkurrenciát fog csinálni becsületes utón, tisztességes módon, tudással és szorgalommal annak az ipari és kereskedelmi poziciókat kezében tartó fajnak, amellyel szemben nem fog tudni konkurrálni, ha ezeket a feltételeket a keresztény magyarság s az össznemzet érdekében meg nem változtatják. T. Nemzetgyűlés ! Lehet még keresztény gazdasági politikát csinálni szociális politikával is. Szerintem ez is egyik olyan fontos feladata a kormányzatnak, ahol a teendők igen-igen nagy sorozata áll előtte. Azokat a szociálpolitikai alkotásokat, amelyeknek segitségével a magyar munkásság — a kétkezi és a szellemi munkás — a maga élet-standardját meg tudná javítani, amellyel magának biztosítani tudna egy nyugodtabb megélhetést, ezeket a szociálpolitikai alkotásokat mi már ismételten sürgettük. Nem akarom felsorolni őket, csak épen reámutatok, mert ha keresztény gazdasági életet akar teremteni a kormány, akkor ezen a területen is meg kell tennie mindazt, amit tőle a modern élet és a modern szociálpolitika követel, T. Nemzetgyűlés! Egy dologra kívánom még felhívni a kereskedelemügyi minister ur figyelmét, t. i. a szénkérdésre. (Halljuk ! Halljuk ! a jobb- és a baloldalon.) A szén, t. Nemzetgyűlés, kétségkivül olyan anyaga az iparnak, amelynek áralakulása maga után rántja az iparcikkek és készítmények árát is, Hogy tehát a szén minő áron kerül forgalomba, ez rendkívüli módon érdekli a fogyasztóközönséget és az ipart. Tudtommal ma az a helyzet áll fenn, hogy a bányák bemutatják az ő kalkulációikat az árvizsgáló-bizottságnak, s az árvizsgáló-bizottság hozzájárulása után lesz megállapítva a szén ár. Engem, t. Nemzetgyűlés, valaki arra figyelmeztetett, hogy nagyon jó volna, ha nemcsak az érdekeltek és nemcsak az árvizsgáló-bizottság vizsgálná meg ezeket a kalkulációkat, hanem ha kerestetnék egy-két olyan hozzáértő szakember, aki kivül állva ezen a két testületen, szintén megvizsgálná, vájjon az a kalkuláció megfelel-e a tényleges viszonyoknak. Nekem felhívták figyelmemet arra, hogy olyan invesztíciók kalkuláltatnak bele az árba, amelyek vagy régen megtörténtek, vagy egyáltalában nem történtek meg, vagy még csak ezután fognak megtörténni, úgyhogy 150—200 K-val is magasabbra van kalkulálva az önköltségi ár, mint aminő tényleg. (Egy hang a jobboldalon: Ez csalás lenne!) Nem állok helyt ezért az értesülésért, t. Nemzetgyűlés, de kötelességemnek tartottam elmondani ezt azért, hogy az illetékes tényezők ne fogadják el minden gyanú, minden felülvizsgálás és minden utánjárás nélkül azt a kalkulációt, amelyet a szénbányák adnak, mert igen közelfekvő az a veszedelem, hogy itt a szénbányák maguknak horribilis, sok százmilliót kitevő indokolatlan hasznot szereznek. T. Nemzetgyűlés! Ettől a tárgytól most már teljesen eltérve, fel akarom hivni a nemzetgyűlés figyelmét egy olyan kérdésre is, amely memorandum alakjában a kormány előtt fekszik. Az állami tanítók memorandumáról van szó. A tanítókat, t. nemzetgyűlés, általában véve ugy szokták beállítani, mint akik örökké elégületlenek, mint akik folytonosan lamentálnak és mindig kérnek. (Felkiáltások a középen : Ugy van, mert nyomorognak!) A látszat valahogyan amellett szól, hogy mindig kérnek. A tanítók tényleg folyton elégületlenek, folytonosan kérnek ; ennek oka azonban az, hogy a kormány mindig mint mostohagyermekeket kezeli őket, s ők az állami tisztviselők státusában mindig valami külön elbánásben részesülnek. S ha a kormányzat a kényszer hatása alatt valamely kívánságukat bizonyos mértékben teljesiti is, abból a kívánságból feltétlenül mindig lealkuszik valamit, s ez a lealkudott rész azután az, amely a tanítókat tovább izgatja, amely további elégületlenségben tartja s arra kényszeríti őket, hogy minduntalan memorandumozzanak, cleputációzzanak és örökké követeljenek. Hogy ez tényleg így van, t. Nemzetgyűlés, azt elárulja mostani memorandumuk is. Ebben t. i. hivatkoznak arra, hogy az állami tanítók az 1907. évi XXVI. tcikk 1. §-a értelmében az állami tisztviselők státusába soroztattak és ugyancsak az 1907. évi XXVII. tcikkben a nem állami tanítókat köztisztviselőknek minősitették. A tanítóságnak nincs más kívánsága, 26*
