Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-75

168 A nemzetgyűlés 75. ülése 1922. Hébeit Ede jegyző : Karafiáth Jenő ! (Halljuk ! Halljuk !) Karafiáth Jenő : T. Nemzetgyűlés ! A mikor a Házban felszólalni szerencsém volt, igyekeztem mindig olyan tárgyakkal, olyan témákkal foglalkozni, amelyek egy nevezőre hozzák e csonka parlamentnek mindazon tagjait, akik minden pártérdeken felülállónak tartják csonka Magyarországnak azt a természetes, magától értetődő törekvését, amely okkal-móddal, öntudatosan az úgynevezett trianoni békeszerződés Hatályon kivül helyezésére törekszik. Engem a parlamenti szócsaták, ezek az apró, kisebb-nagyobb tűszurások, az úgynevezett személyes kérdések, szenvedélyes fellángolások, amelyek Nagy-Magyarország feltámadását csak késleltethetik, sohasem érdekeltek, sohasem vonzottak. (Helyeslés jobb felől.) Mert kétségtelen, hogy inkább az szolgálna az ország javára, ha a nagy kérdések egy táborba tömörítenék ennek a szomorú országnak reményüket nem vesztett, magabizó és dacos fiait, (ügy van ! jobb felől.) Ezúttal is azokkal a kérdésekkel óhajtok foglalkozni, t. Nemzetgyűlés, amely kérdések kedvező megoldásából egy nagy Magyarország perspektívája bontakozik ki, mert amikor fellángol e teremben a gyűlölet, én akkor is, talán bensőmben ugyan elkeseredve, de lelki szemeim előtt mindig a nagy Magyarorszá got látom, (Felkiáltások : Nincs itt gyűlölet !) Nagy-Magyarorszá got gazdag, boldog kulturnéppel, hatalmas if jusággal, a mi jövendő seregünkkel, amelynek egyfelől muni ci ója a tudá s, má sfelől a nemzeti szellem. (Igaz! ügy vonj jobb felől.) lázért foglalkoztam mindenkor, t. Nemzetgyűlés, az alappillérek tervszerű kiépítésével, mert viharálló alappillérek nélküS, nézetem szerint, minden nemzet összedől. Ezért foglalkoztam, még pedig tervszerűen, elsősorban az anya- és gyermekvédelem kérdésével ; ezért foglalkoztam folytatólagosan az ifjúság nevelésének kérdésével ; ezért mutattam rá már számos izben a mi elhanyagolt, nyomorúságos közegészségügyi viszonyainkra ; ezért mutattam rá a tüdő vész, a lues és más népbei egségek romboló hatásaira; ezért mutattam rá a néphalandósá

g szomorú perspektívájára és ezért foglalkoztam, t. Nemzetgyűlés, — a statisztikai adatok tárházát hozva annak idején a nemzetgyűlés elé — azzal, hogy a depopuláció, az elnéptelenedés réme, Franciaországot nem tekintve, hovatovább már speciális magjrar problémává válik. Amikor Lloyd George az ő Social Insurance Bill-jét, szociális biztosítási javaslatát annakidején beterjesztette, ezeket a szavakat mondta : Segíteni akarunk, de gyermeken, s a gyermeken át magán az államon is. En teljes egészében alá iram ezt a tételt, mert amikor a gyermeken, amikor az anya kon, a magyar ifjúságon segitüik, akkor tulaj donképen a legfőbb, a legszentebb államérdeket is szóigáljuk, sőt kiváltképen csak azt szolgáljuk. (Igaz ! Ügy van ! jobbfelől) évi december hó 19-én, kedden. Amikor legutóbb az egyetemi ifjúság kérdésével foglalkoztam, amikor — tálán méltóztatnak még emlékezni rá — az ifjúság az u. n. 4es számú tartalékkórházban volt Kispest közelében elhelyezve — olyan helyen, hogy a Gorkij Maximféle menedékhelyeket sem lehet hozzá hasonlítani — amikor még á mesterutcai Nádasdy-laktanyában volt összeszorítva a magyar ifjúság — azt hiszem a ministerelnök ur, aki személyesen meggyőződött az ottani tarthatatlan állapotokról, bővebben tudna erről beszélni, — akkor igazán nem gondoltam arra, hogy aránylag rövid időn belül mégis kedvező és megnyugtató hirekkel tudunk e tekintetben szolgálni. Én, t. Nemzetgyűlés, aki évek hosszú sora óta meleg ügyszeretettel és kitartással foglalkozom a nemzet jövőjének, az ifjúságnak ügyeivel, a legteljesebb tárgyilagossággal óhajtom ebből az alkalomból meghajtani az elismerés lobogóját a kultuszkormány előtt, mert megállapítottam, hogy azóta olyan változások történtek, amelyek pártkülönbség nélkül a nemzetgyűlés minden oldalán feltétlenül csak elismerést igényelhetnek. (Igaz ! Ugy van !) Én személyesen győződtem meg a helyzetről ; bejártam a sasadi-uti laktanyát és örvendve állapítottam meg, hogy egészséges vidéken, egészséges elhelyezésben talál- végre otthont a sokat nélkülöző ifjúság. Közel ezer ifjú talál ott elhelyezést bagatell összegért, mert lakásért évi 2000 koronát kell fizetniök s a szegényebbek ennek az összegnek is csak a felét fizetik, a teljesen Vagyontalanok pedig teljesen ingyen laknak ott. Ha ezt összehasonlitom a régi állapotokkal, akkor nem hallgathatom el, hogy a kultuszkormányt e téren az őszinte megértés és a haza jövője iránti igaz szeretet vezette. (Helyeslés.) örömömnek adok tehát ismételten kifejezést, hogy a mai szomorú viszonyok közepette is lehetővé tette a pénzügyi kormány, hogy e célra 33 millió koronát tudjunk fordítani, és hogy lehetségessé vált azon a diáktelepen egy diáktankönyvtár létesítése. Erre is tízmilliót tudott a pénzügyi kormány áldozni. Hogy ez milyen nagyfontosságú lépés, arra nézve talán elég, ha annyit mondok, hogy érdeklődtem pl. a mai tankönyvek ára iránt, és megtudtam, hogy egy műegyetemi hallgatónak a Rejtő Sándor professzornak »Mechanikai technológia« című tankönyve 6000 koronájába kerül, egy-egy orvostanhallgatónak pedig 8—9 ezer koronájába kerül egy tankönyv. Ezzel a tankönyvtárral eléri a kultuszkormány azt, — és azt óhajtanám, hogy erre még sokkal többet áldozzanak — hogy hozzájuthat egy-egy garnitúrához minden diák s ingyen kap azokból a könyvekből, amelyekből a tudás fegyvereit szerezheti meg. En azonban ebből az alkalomból itt a nemzetgyűlés szine előtt arra kérem a kultusz- és pénzügyi kormányt, hogy ne álljon meg ennél a lépésénél. Az a sasadi-uti laktanya arra lett teremtve, amit én ehelyütt is sürgettem, hogy egy college-rendszerű diáktelep létesüljön, legyen rajta tehát a kultuszkormány, hogy ez a legteljesebb egészében ennek a nagy és szent cél-