Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-75

Í4á A nemzetgyűlés 75. ülése 1922. Fábián Béla: Nekem nem a G-oldberger fontos, hiszen Gold berger azóta főtanácsos is lett. Beck Lajos: El van intézve a lovagiasság szabályai szerint. (Derültség és zaj balfelölj Fábián Béla : A kormány megadta neki a flastromot ! A kormány által szubvencionált lapban Goldbergerről megállapítják, hogy hazaáruló; megállapítják pedig egy nem létező levél alapján, amelyet mindig ígértek 8 amelyről kiderült, hogy sohasem létezett, mert én tudom, hogy ennek az állítólagos keresztény újságnak tény­legesen keresztény laptársai azt kérdezték, hogy megvan-e az a levél, mire kijelentették, hogy a levél megvan. Később azután kiderült, hogy nem volt meg semmi, csak egypár ártatlan gyereket megpofoztak az egyetemen, megpofoztak vitéz­ségi érmes embereket olyanok, akik sohasem voltak a harctéren, azért, mert egy újságnak kedve volt lázítani. Amikor azután kiderült az, hogy a Goldberger-féle levélből egy betű sem igaz, akkor a következő napon továbbfolyik a hajsza, most már olyan helyen, ahol a heccet meg lehet csinálni, és »Ki kell telepíteni a Goldberger-gyárat« cím alatt közli, hogy a mű­egyetemi mozgalomból hátrányosan ismert Gold­berger-gyár környékén a levegő teljesen meg van fertőzve és ez az oka annak, hogy ezen a környéken rengeteg golyvás beteg van. (Zaj és felkiáltások half elöl : Hallatlan !) Ez is egy kor­mánypárti újságban jelent meg. Drozdy Győző: Ugyanabban az újságban. Fábián Béla : Ugyancsak a kormánypárti újságban jelentek meg a »Függöny mögül« című cikkek, (Zaj. Halljuk! Halíjuk!) amelyekben egy magyar nagyiparosról szóltak, aki a magyar kormánynak tudomásával és kívánságára kötött bizonyos üzleteket a bolseviki Oroszországgal, illetőleg ugy volt, hogy kötni fog azért, hogy a magyar kormány rekompenzációképen kívánt olajért ne legyen kénytelen pénzt fizetni. Ezt a nagyiparost megtámadták azért, hogy a háború alatt bolsevikokat szállított, most pedig bol­sevikokkal köt üzleteket. Nem beszélek arról, hogy Amerikának legnagyobb bankcégét, amellyel a magyar kormány bizonyos pénzügyi össze­köttetésbe akart lépni, s amely nagyobb, mint a Rotschild-cég, amelytől egy magyar pénzember pénzt akart Magyarországba hozni, megtámadták azzal, hogy ez a pénzintézet, amelynek milliárdokra menő vagyona van dollárokban — bolsi-pénz­intózet. Hát még odáig nem jutottunk el, hogy annyira számithatnának az emberek tudatlan­ságára és műveletlenségére, hogy a nagytőkéről el tudják hitetni, hogy bolseviki, hogy a nagy­tőkének az az érdeke, hogy bolseviznmst csinál­jon. (Zaj.) Most még egy másik dolgot akarok meg­említeni. Azt méltóztatott mondani, hogy a •hazafiság is más és az üzlet is más. I évi december hó 19-én,, kedden. Drozdy Győző: Hát Benárd szerkesztő ur miért veszi fel ezért a főszerkesztésért a pénzt az államtól? Kiss Menyhért: Dehogy az államtól. Drozdy Győző : Az államtól kapja a pausá­lét. Majd bizonyítjuk. (Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Fábián Béla: Vannak itt még bizonyos pénzügyi dolgok. Egyéb dolgokról nem akarok beszélni, mert az előző indemnitás alkalmával tartott beszédemben már elmondottam, hogy ennek a lapnak egyik munkatársa, aki külpoli­tikai cikkeket ir, le volt tartóztatva azért, mert a románoknak kémkedett és amikor azt mon­dották, hogy adatokat szolgáltassak, a vonat­kozó adatokat átadtam Huszár Károly képviselő­társamnak, aki azután a még mindig hitetlen­kedő Wolff Károly képviselő urnák ezeket az adatokat megmutatta. Aki még tovább is kí­váncsi rá, annak megmutathatom. Ma még nem akarok beszelni ennek a lapnak munkatársairól, ezekről az apostolokról, majd eljön még ennek is az ideje. Drozdy Győző : Az Ember-nek, Göndör lap­jának munkatársa volt hires Lendvai is. (Zaj.) Fábián Béla: Méltóztassanak tudomásul venni, hogy nagyon is megfigyelik az emberek előéletét és azt, hogy kiknek van az ember ki­szolgáltatva. Tessék tudomásul venni, hogy az az ember, aki által minket piszkoltattak és aki azt mondta, hogy mi román orientációt keresünk, (Félkiáltások balfelöl: Ki az?) — megmondtam már, Ácsnak hivják — ugyanaz az ember a »Vörös Hajnal!« szerkesztője volt. (Zaj balfelöl.) Hát így figyelik meg az urak, hogy kinek milyen az előélete, és ezekkel irat­nak politikai cikkeket? Pikler Emil: Tiszta bolsevista lap volt. Fábián Béla : így azután ne csodálkozzunk, ha bizonyos tekintetekben a bolseviki menta­litás és ezen mentalitás között teljes hason­latosság van, s hogy ugyanazt irják, ugyanúgy írják, ugyanúgy piszkolódnak, ugyanúgy le akar­ják járatni a polgárság vezetőit. Szabó József : A keresztény irányzatot járatják le. (ügy van! a szélsöbaloldalon.) Fábián Béla : Igaza van Szabó t. képviselő­társamnak, hogy a keresztény irányzatot járat­ják le ezekkel a hangokkal. (Ugy van ! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) KISS Menyhért : Ez nem komoly keresztény irányzat. (Zaj.) Fábián Béla : A pénzügyi részre visszatérve, még valamit akarok elmondani. Ebben az újság­ban az egyik napon megjelenik egy cikk, — amint hogy állandóan jelennek meg ilyen cikkek — melyben többek között a Nagy Endre kabaréval kapcsolatosan megírták, hogy nemcsak a Nagy Endre kabarét kell bezáratni, hanem a pince­helyiségben működő más ilyen intézményeket is. Utá na pedig következik egy hirdetmény, amelyben

Next

/
Thumbnails
Contents