Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.
Ülésnapok - 1922-75
A nemzetgyűlés 75. ülése 1922. a külföldi diplomácia a XVIII. század ceremonies mestereit mutatja be, akik kizárólag szuverénjüket, nem pedig népüket képviselték, holott manapság a külpolitika már jobban a népnek a néphez való vonatkozásainak szabályozása, mint volt a múltban : kizárólag az államfőnek az államfőhöz. Magyar külügyi képviseleteinknek e téren emberfeletti munkát kell végezniök, hogy a mulasztottakat pótolják. De ehhez a munkához kell csatlakoznia minden magyar kulturális, gazdasági és társadalmi intézménynek egyaránt, hogy minél előbb megismertessük külföldön azokat a magyar faji kiválóságokat, amelyek hivatottá tesznek bennünket, hogy az integer Magyarország keretén belül újra erősek és halalmasak legyünk. (Élénk helyeslés.) T. Nemzetgyűlés ! Az elmondottakban bátor voltam azokat a kérdéseket megvilágítani, melyek megoldása nézetem szerint, kultúrpolitikai szempontból szükséges ahhoz, hogy nemzeti erősödésünket előmozditsák. Széchenyi szavait idézem ismét, aki azt mondja : »Csak ugy remélhetünk ránk és utódainkra nézve üdvöt, ha szellemi alapon nyugszik jelenünk és jövendőnk, ha szellemi alapon nyugszik anyagi jövendőnk.« Én azt hiszem, hogy kultúrpolitikai téren nincsen pártpolitikai differencia, kultúrpolitikai téren minden magyarnak egyesült erővel kell közreműködnie abban, hogy a gazdasági erősödéssel kapcsolatosan mentül előbb elérhessük a szükséges kulturális erősödést, hogy ezek segélyével együttesen az integer Magyarország keretén belül itt egy gazdag, nagy és boldog nemzet élhessen. (Elénk helyeslés. Éljenzés és taps jobb felöl és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? (Felkiáltások : Nincs jegyző!) Fábián Béla képviselő ur következik ! Fábián Béla : T.. Nemzetgyűlés ! Nem a parlamenti illem, hanem tényleg az előttem szólott képviselő ur beszédének tartalmassága késztet engem arra, hogy a képviselő ur felszólalásával foglalkozzam. A képviselő ur a magyar kultúrpolitika feladatairól beszélt, beszélt a jelenlegi kultúrpolitika hibáiról, és beszédét abba a szemszögbe állította be, amely szerintem egyedüli irányító motívuma lehet minden magyar beszédnek, minden magyar képviselő beszédjének: a magyar integritás szemszögébe. T. Nemzetgyűlés ! Megvallom egész őszintén, nekem sok alkalommal, amikor figyelem a magyar parlament tanácskozásait és figyelem mindazt, ami itt a parlamentben történik, kénytelenkelletlen el kell kalandoznom innen nagyon messzire, Oroszországnak egyik keleti zugába, Vladivosztoktól északra, a kamcsatkai határra Krasznajajecskára, ahol német, magyar, bulgár és török hadifoglyok voltak elhelyezve, olyanok, akik előzőleg az orosz hatóságokkal valami évi december hó 19-én, hedden. 135 miatt, valami szabálytalanság miatt összeütközésbe jöttek. Itt ebben a hadifogolytáborban nem voltak meg az embereknek azok az ambíciói, mint megvannak a normális, közönséges életben a tülekedő embernek ambíciói, mert itt nem lehetett többet keresni annál, amit a másik keres, mindenki be volt csukva, és nem lehetett karriereket csinálni, mondom, itt minden egyes embernek csak egyetlenegy ambíciója volt elsősorban : hazakerülni és azután másodsorban : a boldog Magyarországba hazakerülni. Abban a krasznajajecskai táborban pedig volt nekünk egy napilapunk, amely természetesen nem litografálva, avagy nyomtatásban jelent meg, hanem írásban egyetlenegy példányban. Ezt a lapot minden este felolvasták a hadifogolytáborban. Abban közöltük a francia, angol, orosz újságoknak a külpolitikára és a háborúra vonatkozó híreit, azonkívül a pétervári és pekingi ügynökségek napi jelentéseit. Ebben a lapban vezércikkek is jelentek meg néha-néha, és ezeknek csak az volt a feladatuk, hogy bizonyos irányító befolyással legyenek a hadifoglyok lelkére, és törekedjenek a hadifoglyokat megnyugtatni egyrészt hazájuk sorsáról, másrészt pedig abban az irányban, hogy mégis egyszer el fog következni, ütni fog az óra, amikor hazakerülünk. Ebben a hadifogolyujságban rendszerint egy barátom irt vezércikket és csodálatosképen olyan vezércikkeket, amelyeknek mindig Nyilt levél formát adott. Az volt az egyes vezércikkek címe: »Kérdem én Briand-t«, »Kérdem én Clemenceau-t« vagy »Kérdem én Wilson-t« — és egy hang sem érkezett el e kérdésekből azokhoz, akikhez intéztettek, és csak szegény becsukott magyar hadifoglyok füléhez jutott el. E cikkekből jut eszembe egy, amelyet ő a magyar parlamenthez intézett abban az időben, amikor az oroszok 1916-ban Lucknál keresztültörték a magyar frontot, amikor mi odakünn láttuk az Amerikából szállított és a magyar határ felé haladó óriási vonatokat, hatalmas mozdonyok húztak óriási vasvagonokat, és a vasvagonokban benne voltak a hadiszerek óriási tömegei, és mi tudtuk azt, hogy viszik a testvéreink ellen, s az újságokban állandóan olvastuk, hogy akkor, amikor Magyarországon a véres napokban minden embernek össze kellene fognia azért, hogy Magyarország megmentessék, tovább tart a széthúzás. Mert mi tudtuk odakünn, hogy mi készül, hiszen minden könyvkereskedés kirakatában már 1915-ben egy hatalmas nagy propagandaplakát jelent meg, s a plakáton a volt osztrák-magyar monarchia területének közepén egy óriási nagy fekete kereszt volt, ami azt jelentette, hogy elveszett, a másik plakáton pedig mellette volt Magyarország területéből ez a mai kis Magyarország, ami megmaradt, körülötte pedig azok a
