Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-75

A nemzetgyűlés 75. ülése 1922, nagy szükségünk van, mert hiszen jól tudjuk, hogy egy megyei tanfelügyelőre nézve, akit a bürokrácia szintén az irodához köt,fizikai lehetetlenség, hogy összes községeit és azok összes iskoláit sűrűbben meglátogathassa. A járási tanfelügyelő lesz majdan hivatva arra, hogy minél intenzivebben foglalkozva az ő iskoláival, meggyőződhessék arról, hogy az az iskolai nevelés a gyakorlati élet szempontjából tényleg helyes-e, vagy sem. Épen ezért természetesen szükséges, hogy ezek a járási tanfelügyelők megfelelő gazdasági és ipari gyakorlati szakismeretekkel rendelkezzenek. A tanitó- és tanárképzést felette nagyfontosságunak tartom. Erre igazán nagy súlyt kell fektetnünk, mert amilyen a tanitó, olyan a tanuló és amilyen szellemet, lelket, jellemet nevel az a tanitó vagy tanár abba az ifjúba, olyan szellemmel, lélekkel fog azután az az élet porondján megjelenni. Középiskolai tanárképzésünk jelenleg tulajdonképen nincs is, tehát itt alapos változásokra van szükség, mert a jelenlegi helyzet az, hogy valaki beiratkozik az egyetem bölcsészeti fakultására, egy-két pedagógiai előadást hallgat évente és tanulmányait elvégezve, így kerül azután az illető intézethez s egy gyakorlati év után mint rendes tanár megkezdi működését. Nézetem szerint ez pedagógiai és nevelési szempontból hiányos feltétel, mert hiszen alapos pedagógiai ismeretek nélkül lehetetlenség, hogy egy középiskolában, amely az ifjúság nevelése szempontjából magasabb kövefelményeket támaszt, minden egyes ilyen képzettségű középiskolai tanár teljesen megfelelhessen. Általában a középiskolai tanárképzésnél az egyetemi elv az, hogy tudósokat akarnak nevelni. Ehelyett szerintem fontosabb volna, hogy ezek a tanerők a gyakorlati szakismereteknek minél alaposabb tudásával rendelkezzenek. A mezőgazdasági szakoktatás intézéséhez mezőgazdasági szaktanárképzés szükséges. Felhívom a t. kultuszminister ur figyelmét, hogy ezt minél előbb tegye lehetővé, mert hiszen mezőgazdasági szakiskolákat minél előbb és minél nagyobb számban kell felállítani, hogy azután már kellő gazdasági szakismeretekkel rendelkező tanárok, tanerők álljanak rendelkezésre az iskolákban A falusi és gazdasági szakismeretek tanítására szeretném, ha a mezőgazdasági centrumokban állíttatnának fel ilyen tanító- vagy tanárképzők, hogy abban a földműves faluban vagy városban, abban az atmoszférában jusson minden egyes növendék a gazdasági ismeretekhez, amely atmoszférában fogja azután az ő jövő hivatását teljesíteni Ilyen gazdasági szaktanár- vagy tanítóképzőknél a földmivelésügyi ministerium, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és egyéb gazdasági intézményeink segítségével szükséges volna mintagazdaságok felállítása is, hogy a tanár- vagy tanítójelölt már az iskolai nevelés, kiképzés keretén belül a gyakorlati szakismereteket is elsajátítsa^ megismerje a földnek lélekévi december hó 19-én, kedden. 129 tanát és megszeresse már ott a földet, amely szeretetet azután később át kell ültetnie a tanulók lelkébe is. A továbbképzésről röviden csak azt akarom mondani, hogy a tanítóképző nem elegendő ahhoz, hogy olyan ismeretet adjon annak a tanítónak, amely elég legyen az egész életre. Szükséges a továbbképzéssel is foglalkozni ugy a tanároknál, mint a tanítóknál. Fel kell itt említenem azt is, hogy nálunk a tanítónőkben túltengés van ; még a közelmúltban is több volt a tanítónő, mint a tanitó. Jelenleg is az a helyzet, hogy 43% tanítónk és 57% tanítónőnk van. Ezt én a nevelés szempontjából felettébb helytelennek tartom és épen azért bátor volnék ajánlani, hogy a tanitónőképzők egyelőre bezárassanak, hiszen Amerika is rájött arra, hogy a tanítónők túltengése a férfias nevelés szempontjából mindenesetre ártalmas. Különösen lehetetlenségnek tartom azt, hogy a felsőbb osztályokban tanítónők tanítsanak. Foglalkozván ily módon a tanítókkal és tanárokkal, erkölcsi kötelességemnek tartom azt, hogy elismerjem nagyfontosságú nemzetnevelési munkájukat, és épen ezért erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy felhívjam a t. kormány figyelmét arra, hogy gazdasági téren és szociális téren minél jobban segítsen rajtuk. Sajnos, a tanítókat a múltban a legmostohábban fizették (Vgy van! a széls'öbalóldalon.) Ez a ferdeség talán még abból az időből datálódik, amikor kezdetben, hogy a tanítói létszámot kitöltsék, sokszor kevésbé kvalifikált embereket helyeztek el, ugy hogy a köztudatban a tanítóságot nem is értékelték oly módon, mint ahogyan értékelni kellett volna a hivatása folytán. A magam részéről teljesen a Magyarországi Tanítóegyesületek Országos Szövetségének kérelmét teszem magamévá és bátor vagyok azt a határozati javaslatot beterjeszteni, hogy »utasítsa a nemzetgyűlés a vallás- és közoktatásügyi ministert, hogy a tanítóknak, tanítónőknek, óvónőknek a velük egyenlő képzettségű állami tisztviselőkéhez hasonló fizetésjavitásra terjesszen elő törvényjavaslatot«. T. Nemzetgyűlés! Ez jogos kérelme á tanítóságnak és ha pénzügyi szempontból vizsgáljuk a dolgot, azt találjuk, hogy erre tulajdonképen meg is van a kellő anyagi fedezet. Évi összegben a fizetésjavitás mindössze 14,871.000 koronát tesz ki, amelynek nagy része megtérül már azzal, hogy — mint tudjuk — a kormány a községi és felekezeti iskoláktól megvonta az államsegélyt ott, ahol megvolt az anyagi Önállóság ahhoz, hogy fentarthassák az iskolát. Ez jelentékeny megtakarítást tesz ki és nézetem szerint ebből fedezhető volna a mostani fizetésjavitás. Bátor vagyok most röviden megtenni az egyes iskolákra vonatkozó megjegyzéseimet, főleg azért, mert ha általában történtek is a nemzetgyűlésen kultúrpolitikai felszólalások, de nem