Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.
Ülésnapok - 1922-70
A nemzetgyűlés 70. ülése 1922. a szabályozást immár halaszthatatlanná teszik, ezért tehát intézkedünk arra nézve, hogy ez a szabályozás, illetőleg ennek lehetősége biztosittassék. Észrevétel tárgyává tétetett az egyes felszólalt képviselő urak részéről az, hogy ez a szabályozás és ennek a felügyeletnek biztosítása egy kerettörvény alakjában történik, tehát nem fektethetnek le a javaslatban, illetőleg a törvényben mindazok a rendelkezések, amelyek a biztosítási ügy egész komplexumának szabályozására szükségesek. Egyebekben a felszólalt képviselő urak is mind elismerték a javaslat szükségességét, illetőleg a biztosítási ügy rendezésének elkerülhetetlenségét. Ami már most azt a kérdést illeti, hogy kerettörvény-e ez vagy sem, tisztelettel megjegyzem, hogy ez elsősorban célszerűségi kérdés. Az emlitsttem körülmények, amelyek szükségessé teszik a biztosítási ügy állami felügyelet alá vételét, már magukban véve is megindokolják azt, hogy ne jöjjünk a részletekig kidolgozott rendelkezésekkel, hanem állapítsunk meg bizonyos felhatalmazást és abban lehetőséget oly szabályozásra, amely azokhoz a viszonyokhoz igazodik, amelyeket tulajdonképen csak a felügyelő hatóságnak egy bizonyos ideig való működése után fogunk teljesen tisztán látni. Ezek a rendkívüli viszonyok, amelyek között élünk és amelyek állandóan befolyásolják és változtatják gazdasági életünket, magukban véve is óvatosságra intenek abban a tekintetben, hogy merev szabályozást csináljunk ilyen kérdésekben, amelyeknek — mondom — alapjai sincsenek még kellőképen kidolgozva annyiban, hogy nem látjuk még gyakorlatilag a hivatal működésében mindazokat a nehézségeket, mindazokat a megoldandó kérdéseket, amelyek a praxisban felmerülhetnek. Hiszen jogilag és a rendelkezések elvi oldalát illetőleg ki van dolgozva a kérdés, amint arra Beck Lajos t. képviselő ur is rámutatott, s mi a magunk részéről le is tárgyaltuk azt, mint Haller István t. képviselő ur mondta és ismertettük is — az újságokban is megjelent — azt a javaslatot, amely szerint majd ezt a kérdéskomplexumot kormányrendelet formájában szabályozni óhajtjuk, de ezen a kiadandó rendeleten, amely természetesen még letárgyalandó és megvitatandó lesz, nagyon könnyen állhat elő változtatások szüksége, és én óvakodnám ezeket a rendelkezéseket ma minden detailban fixirozni azért, mert hiszen abban az esetben újra elő kellene állni novelláris javaslatokkal, amelyeknek letárgyalása azután a parlamentben igen kérdéses dolog volna. Külön javaslattal ebben a tekintetben előállni alig volna lehetséges ; ez alig volna beilleszthető a parlament munkarendjébe, az indemnitási törvényt pedig lehetőleg mentesíteni kívánjuk minden olyan rendelkezéstől, amely nem tartozik szorosan ahhoz. Ennélfogva évi december hó 13-án, szerdán. 299 nagyon nehézkessé válnék a törvényhozási intézkedés. De ettől eltekintve megjegyzem, hogy hi* szén a kormány a maga kiadott rendeleteivel és azoknak változtatásával állandó parlamenti ellenőrzés alatt áll, s különben is oly terrénumról van szó, ahol az érdekeltségek meghallgatása és szakvéleményüknek kikérése nélkül alig lehet intézkedéseket foganatosítani. Ennélfogva mindig mód és lehetőség van arra, hogy ezt a kérdést megvitassuk s én ezt a lehetőséget fokozottabb mérvben is meg akarnám adni azáltal, hogy — amint a t. előadó úrral meg is beszéltük — egy rendelkezést vennénk fel a törvényjavaslatba arra nézve, hogy a kiadandó kormányrendelet és természetszerűleg annak minden változtatása is itt a parlamentben bejelentessék. Ezen merőben célszerűségi kérdésnek ilyen megoldása mellett is biztosítva van a törvényjavaslatban az, hogy bizonyos határokon tűi nem mehetünk. Hiszen az általános keretek még is meg vannak adva. És biztosítva van másrészt a törvényjavaslatban a bírói intézkedés, a birói decizió lehetősége is, mindazokban a kérdésekben, amelyek nagyobb megnyugvással bízhatók a birói, mint a közigazgatási fórumokra. Észrevétel tárgyává tétetett az egyes felszólalt képviselő urak részéről másrészt az a körülmény is — és különösen Propper Sándor képviselő ur járt ebben elől —, hogy a biztosítottak, azok a kisemberek, annak idején aranykoronákban fizették be az egyes intézetekhez a maguk díjait s most mégis csak papirkoronákban kapják vissza a biztosítási összeget. A képviselő ur tehát kívánta egy olyan rendelkezés felvételét, amely megóvja ezeknek a kisembereknek érdekeit azáltal, hogy őket befizetéseikkel arányos biztosítási összegekhez juttatja. Erre nézve megjegyzem, hogy a kérdés nem állitható be a kisembereknek, vagy ahogyan ő nevezte, a mosónőknek, a munkásoknak, az elesetteknek s az ő viszonyaiknak ós körülményeiknek hangoztatása mellett ugy, hogy itt tulajdonképen egy karitativ akcióról, vagy mondjuk egy igazságszolgáltatási akcióról van szó, hatalmas bankokkal és hatalmas intézményekkel szemben. Mert ez a kérdés egészen másképen áll, sokkal szélesebb körre terjed ki és sokkal nagyobb komplexumokat ölel fel, semhogy azt a mosónőknek a nagybankokkal való ilyen egyszerű szembeállításával elintézni lehetne. (Ugy van! jobb felöl és a középen.) A helyzet ebben a tekintetben az, hogy a pénz elértéktelenedése valamely, adott helyzetünkből szükségképen folyó, illetőleg szükségképen bekövetkezett körülmény. Azok az államok, melyek résztvettek a háborúban, amelyek keresztülszenvedték a háború után bekövetkezett nehéz idők terhét, másképen ezekből a nehéz viszonyokból kikerülni nem tudnak, mint valutájuk teljes leromlásának árán. 42*
