Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-70

Á nemzetgyűlés 70. ülése 1922. évi december hó 13-án, szerdán. 295 is nemcsak ellenőrizni, hanem abba útmutatással beleszólni is kötelessége az állami biztosítási hivatalnak, hogy ne maradjon és ne maradhasson előtte semmi elrejtve, hogy ő ne csak az év végén, hanem bármely pillanatban az év folyamán is betekinthessen annak a biztosítótársaságnak könyveibe és üzletmenetébe, azt ellenőrizhesse, attól változtatásokat követelhessen és a biztosítótársaság további üzletmenetét attól tehesse függővé, ha már a koncesszionális rendszer alapján állunk, hogy vájjon ő helyesli-e azt az üzletvitelt, amelyet a biztosítótársaság követ és vájjon az a biztosítótársaság az ő követelményeinek és kívánságainak eleget tesz-e ? T. Nemzetgyűlés Î Nagy kérdés az, hogy vájjon szerencsés-e a biztosítási javaslatnak az az intézkedése, hogy bírói funkciókkal ruház fel egy közigazgatási szervet ? Mert hiszen az állami biztosítási hivatal, amelyet a törvény itt létesít, de körül nem ír és hatáskörét nem szabályozza, tulajdonképen közigazgatási faktor, közigazgatási szerv, amelynek ez a törvény bár appellatórius bírósági fórumot helyez fölébe, de mégis első instanciaként birói funkciót ad. Sokkal szerencsésebbnek tartanám, ha az előző javaslatok és a külföldi törvények mintájára is ennek a közigazgatási szervnek csupán a véleményező jelentéstétel jogát adná meg és arra kötelezné, hogy ezt a véleményező jelentését mindig egy birói fórum elé legyen köteles, nem mint appellatórius fórum, hanem mint alapfórum elé terjeszteni. Hiszen itt nem a biztosítótársaságok és az állam közötti jogviszonyról van szó, hanem harmadik személyeknek olyan magánjogáról, amelyek felett illetékesen és jogérvényesen csupán birói fórum dönthet. Befejezésül is csak újra ismétlem, amit elöljáróképen voltam szerencsés mondani, hogy nagyon örülnék, ha az igen t. pénzügyminister ur az utolsó órában meggondolná magát és kijelentené, hogy a kardinális alapelveknek törvénybe való foglalása végett az erre vonatkozó törvénytervezetet átdolgozza és a rendelet helyett — hiszen nem nagy dolog, mert a rendelet anyaga már készen áll — legközelebb ezt a Ház elé fogja terjeszteni. Ha azonban ez lehetetlen volna, ha őt arra rábírni nem lehetne, hogy ezeket az alapelveket törvényjavaslatba foglalja, ugy a legkevesebb volna az, hogy azt a rendeletet, amely tulajdonképen a törvényt pótolni kívánja, annak idején a Ház elé terjessze, hogy legalább igy és ezen a kerülőuton tudjuk és bírálhassuk meg, hogy vájjon a rendeletben foglalt elvek tényleg megközelitik-e azt a célt, amelyet a törvényjavaslat és valószínűleg a törvényhozás is elérni kíván. (Élénk helyeslés halfelől.) Elnök : Propper képviselő ur szót kért a házszabályokhoz. Propper Sándor : T. Nemzetgyűlés ! Azt hiszem, ez a kérdés is van olyan fontos, hogy a Ház tagjai legalább tanácskozóképes számban hallgassák meg. Kérem a tanácskozóképesség megállapítását. Elnök : Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a képviselő urakat megszámlálni, ^ Petrovits György jegyző (megszámlálja a jelenlévő képviselőket). ISgf Elnök : Minthogy a jelenlévő képviselők száma nem üti meg a házszabályok értelmében előirt tanácskozóképesség mértékét, az ülést felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ? Petrovits György jegyző : Haller István î Haller István : T. Nemzetgyűlés! A tárgyalás alatt lévő javaslat igen osábitó alkalmat adna arra, hogy a biztosítási kérdés egész komplexusával foglalkozzam. Ez a kérdés elsőrendű szociális kérdés és megérdemelné a beható tárgyalást, megérdemelné azt, hogy a kormányzat a legnagyobb figyelemmel kisérje mindazokat a mozgalmakat, amelyek a biztosítás terén Európaszerte vannak, azokat a törekvéseket, amelyek a biztosítás kérdését szociális térre kívánják átvinni és igen erős szociális intézményt kivannak belőle kifejleszteni. Én azonban nem élek ezzel a csábító alkalommal épen azért, mert hiszen nem egy. a biztosítás komplexusát felölelő törvényjavaslattal állunk szemben, hanem mindössze egy felhatalmazással, amely a pénzügyministernek jogot fog adni arra, hogy a biztosítás kérdésének legalább felügyeleti részét rendeletileg szabályozza. (Zaj.) Elnök : Csendet kezek, képviselő urak, méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Haller István : A javaslattól eltérőleg mindössze egyetlen körülményre kívánom felhívni a nemzetgyűlés figyelmét, arra a köiülményre, amelyre már iparkodott ráirányítani a pénzügyminister ur figyelmét az első ellenzéki szónok is erről az oldalról. Szerintem t. i. nemcsak arról kellene sürgősen gondosicodni, hogy az állami felügyelet a biztosítási magántársaságokkal szemben érvényesüljön, hanem sürgősen kellene arról is gondoskodni, hogy mikép kárpófcoltassanak azok a biztosítottak, akik békeidőben aranykoronákban fizették be a maguk díjait, akiknek biztosítása eset leg most ér véget, a biztosítási összeg esedékes és kapják a maguk aranykoronái helyett a mai papírkorona kat, tehát tulaj donképen nem kapnak semmit, (ügy van! a középen.) Egészen bizonyos, hogy aki ezelőtt 20—30 esztendővel 10—20—30.000 koronára életbiztosítást kötött, igen nagy vállalkozásba fogott, amennyiben valószínűleg szerény jövedelméből kénytelen volt igen e^ős önfegyelmezéssel elvonni azt a néhány száz koronát, amelyet a biztosítási társulatnak befizetett azért, hogy későbbi éveiben valami megtakarított összege legyen, amelyre öregségének nyugalmát próbálhatja felépíteni. Az illető talán egész életén keresztül abban a kellemes érzésben ringatta magát, hogy bárminő keservesen vonja meg családjától vagy saját szájától azokat a filléreket, amelyeket a biztosítási társulatnak befizet, mégis ezzel el fogja érni azt, hogy életének utolsó szakában valamelyes tőkéhez jut.