Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-62

A nemzetgyűlés 62. ülése 1922. évi november hó 29-én, szerdán, n általában a kultúra védelmét és továbbfejlesz­tését nem látom kifejezésekre jutni azokban a tényekben, amelyek most a magyar kultúra terén jelentkeznek. Az én szerény véleményem szerint a t. minister urnák követnie kellene elődjének, Trefortnak példáját, aki maga járta be az egész országot — pedig akkor nem vol­tak ilyen kritikus idők — és kikereste magá­nak azokat a megfelelő kulturembereket, tudó­sokat, akiket be tudott állítani a maga kultusz­politikájának programmjába, akiket mint tudó­sokat értékelt és azokkal együtt egészen uj sablonmentes kultúrpolitikát csinált. Vagy mél­tóztassék Freiherr von Stein reformpolitikáját követni, aki a tilsiti béke után a teljesen tönkre­tett poroszoknak uj kulturjövőt biztosított nagy­szerű kultúrpolitikájával. Yagy méltóztassék a XIX. századbeli japán reneszánszra gondolni, amikor Japán kirajzottá a maga tudós- és művésznövendékeit az egész kulturvilágra, Nyu­gaton mindenütt ott találtuk a japánokat a kulturgócpontokon, ahol ezek tanultak, majd hazamentek és a maguk nemzetét, társadalmát megajándékozták a nyugati kultúra eredmé­nyeivel. Szomjas Gusztáv: G-yönyörü az a nyugati kultúra! Nagyon szép! Pakots József : Ezen a téren nagy jótéte­ményt is cselekedhetnék a t. minister ur, mert a tudósok ma rettentő nyomorban vannak. A szellemi és természeti tudományok művelői rém­séges gondokkal küzdenek. Kötelessége volna a minister urnák ezeket is megmenteni a magyar nemzeti kultúra jövője érdekében, és oly fel­adatokkal felruházni őket, amelyeket a nemzet jövője parancsol mindnyájunkra. A tudósok fiókjaiban ott fekszenek a külön­böző értekezések, amiket nem tudnak közre­adni. A tisztelt kultuszminister ur Czakó mi­nisteri tanácsos úrral egyetemben tudományos nyomdát létesített, amely azonban a maga ke­reteiben még meglehetősen szűkre szabott. Igen helyes az ut, amelyen elindultak, de szeretném, ha ezt továbbfejlesztenék. Szeretném, ha a pénz­ügyminister ur szükkeblüségét valahogyan meg­nyitva nagy, gazdag programmot próbálna meg­valósítani. Minden kezdet nehéz, de meg kell tennünk az első lépést, mert ha elmulasztjuk a kezdetet, később annál kevésbé tudjuk jóvá­tenni az elmulasztottakat. Itt van a sajtó. Nem tudom, mi az oka annak, hogy a kultuszminister ur még nem fogta fel a sajtó nagyon fontos hivatását épen a maga kultuszpolitikája szempontjából. Én csak egy példára hivatkozom, de nemcsak a kultusz­minister úrra, hanem az egész kormányra illik ez. Bieberstein angol követ Kinában megismer­kedett egy újságíróval, aki oly fontos dip­lomáciai szolgálatokat teljesített neki, hogy amikor Sztambulba nevezték ki nagykövetnek, az állás elfoglalásánál kötötte magát ahhoz, hogy őt ez az újságíró kisérje. Amikor pedig Londonba nevezték ki más állásba, csak azzal a feltétellel fogadta el a kinevezést, ha ez az újságíró is vele megy, mert amit a diplomácia nem tudott elérni, azt ez az újságíró a maga ügyességével elérte és hivatalos jelleg nélkül oly területekre is be tudott jutni, ahová a dip­lomácia keze nem ért el, szóval oly értékes szol­gálatokat tett a diplomáciának, hogy a nagy­követ ezt még kellően megbecsülni sem tudta. Ezért kötötte magát hozzá. A magyar sajtónak vannak igen értékes munkásai. Mért nem mél­tóztatnak ezeket felhasználni, mint kulturkülö­nitményeket ? Ilyenfajta különítményeket kellene kibocsátani, nem olyanokat, amilyenek ma van­nak az ország határain belül, hanem kultur­különitményeket, az újságírókat, irőkat és tudó­sokat kell kiküldeni, akik képviselik és védik Magyarország érdekeit a maguk tudományos fegyverzetével. (Egy hány a szélsőbalról : Éléy volt a különítményekből í) Én csak hivatkozom arra, hogy egy újságírónak mily fontos szerepe lehet. Hivatkozom Scotus Viator-ra, akinél többet talán senki sem ártott ennek az országnak. Kiss Menyhért: Betyár! Pakots József : Betyár, de az ő rendeltetése mégis az volt, hogy a maga országának, maga megbízójának akaratát teljesítse. Haller István : Pénzért ! Pakots József : Akármiért, de teljesítette, sajnos, teljes eredménnyel ! Haller István : Pénzért hazudni sem szabad ! Pakots József : Méltóztassék tehát a Scotus Viator példáján indulni és ezt útmutatásként tekinteni. Mikor ellenséges érzületű államokkal állunk szemben, akkor szükséges, hogy minden embert, akinek felkészültsége, koncepciója van, odaállítsunk a küzdőtérre, nem elég a hivatali szobákból, a burokból nézni a küzdelmet, hanem gondolatokkal, eszmékkel kell azt felvenni. Mind­nyájunknak van egy eszméje, egy gondolata, egy fővágya, hogy a régi, integer Magyarországot visszaszerezzük, az irredentizmus minden magyar ember lelkében él, de ezt a gondolatot is egé­szen rosszul, fonetikailag és etikailag egészen rosszul fogják fel és rosszul értelmezik. Mikor olyan, egyébként gyönyörű és az emberi lélek keserűségéből természetesen fakadó jelmondato­kat röpítünk világgá, hogy »Csonka Magyar­ország nem ország«, akkor nem méltóztatnak azt gondolni, hogy ez egy pesszimista irreden­tizmus? Mert nekünk azt kell dokumentálnunk, bebizonyítanunk, hogy ez a csonka ország is ország, (Zaj jobbfelöl és a középen) ebből is egy olyan országot akarunk csinálni, amely a maga erejével a többi részeket is magához akarja csa­tolni. Ami ennek a gondolatnak a mélyében bujkál, az egy letargia. Én a lelkem mélyében érzem, hogy addig nyugtalan és boldogtalan vagyok, mig a régi Magyarország részei újra Szent István koronája alatt nem egyesülnek. Ezt érezhetem, ezért küzdhetek, de ennek

Next

/
Thumbnails
Contents