Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-66

A nemzetgyűlés 66. ülése 1922. tétben a jogbizonytalanságot megszünteti és kimondja, hogy a kincstárnak ez a követelése meg nem támadható. Rátérve azokra a módosításokra, amelyeket a bizottság tett s amelyeket nagyon lényegeseknek nem tartok, mert hiszen minden lényeges rendelkezését magáévá tette a törvényjavaslatnak a bizottság, mégis egy-kettőt leszek bátor felemlíteni, amelyek mind kivétel nélkül az adózó polgárok érdekeit szolgálják. Először is kimondotta a bizottság, hogy a tanúkihallgatásokat, amelyek ugy is esetleges zaklatásokat okoznak az adózó polgároknál, ne lehessen korlátlanul eszközölni, hanem a polgári perrendtartás szabályai szerint csakis azokat a tanukat lehessen kihallgatni, akiknek a kihallgatását a perrendtartás megengedi. Azonkívül a különböző meg nem jelenési bírságolásokra vonatkozólag kimondotta, hogy ezek nem olyan büntetési tételek, amelyeket szabadságvesztésbüntetésre lehetne átváltoztatni. A bizottságban a törvényjavaslaton egy olyan módosítást is eszközöltünk, amely talán nem lényeges, de amelynek az adóügyi adminisztráció szempontjából van hordereje, hogy t. i. a filléreket ne számítsuk. A mai gazdasági helyzet olyan, hogy a fillérekkel való számolás csak komplikálná az adóközegek munkáját. Az eredeti törvényjavaslatban az összegek 50 filléren felül egy koronára kerekíttettek ki; a bizottság ezt is feleslegesnek tartotta, egyáltalában az egy koronára való kikerekités elvét mondta ki minden filléres tételnél. (Egy hang a szélsobáloldalon : Miért nem lefelé ?) A pénzügyi bizottság tárgyalása során egy baloldalról, a szociáldemokrata oldalról tett javaslat honorálásakép lényeges változtatást tettünk a kisiparosok és kézművesek le nem foglalható anyagkészletére vonatkozólag, amelynek összesét négyszeresre, vagyis 25.000 K-ról 100.000 K-ra emeltük. Igaz, hogy a mai viszonyok között ez sem olyan összeg, amely lényeges volna, de itt honorálni kellett azokat a bizonyos szempontokat is, amelyeket a pénzügyminister ur kíván figyelembe venni. Azonkívül azokra a legkedvezőtlenebb viszonyok között élő ügyvédekre nézve, akiknek nincs külön irodájuk, hanem a lakásukban foglalkoznak hivatásukkal, szintén tettünk olyan kivételes intézkedéseket, amelyek analógok a kisiparosokra vonatkozó intézkedéssel, s amelyeknek lényege körülbelül az, hogy a megőrzésre adott idegen tárgyakat a foglalások alól mentesítettük. Azután az értékhatárokat illetőleg tettünk olyan intézkedést, amely azt hiszem, igen sok törvényben precedensül fog szolgálni. Igaz ugyan, hogy nagyon diskrecionáhs hatáskört adtunk a pénzügyi kormányzatnak, de a valutának mai nagy ingadozása mellett lehetetlen volt fix értékhatárt megállapítani. Azért a 103. §-ban kimondtuk, hogy esetleges további ingadozás évi december hó 6-án, szerdán. 147 esetén a pénzügyminister az értékhatárokat megváltoztathatja. Hiszen — sajnos — lehetséges pénzünknek további romlása, s ez esetben a törvényjavaslatban megállapított értékhatár sem lesz elegendő. Viszont, — amit adna az Isten, — ha javulás fog beállani, a pénzügyministernek az államkincstár érdekeinek szemmeltartása mellett, kétségtelenül olyan jogot kell biztosítani, hogy az értékhatárokat lejebb szállíthassa. A 69. §-nál, amelyet természeténél fogva mint 86. §-t a vegyes rendelkezések közé vettük fel, bevettük azt az intézkedést, hogy a városoknál a jutalomból ne tisztán az adókezeléssel foglalkozó tisztviselők, hanem általában a tisztviselői kai* legyen részesíthető. Ez olyan kérdés volt, amely a bizottság részéről mindenesetre méltányos elbírálást igényelhetett. A bizottságban felemlítetett u. i., hogy különösen Budapest székesfővárosnál óriási összegű adótételek folynak be, a tisztviselőknek ez a része, amely távol áll a szigornan adóügyi adminisztrációtól, nem lett volna a jutalomösszegekben részesíthető. Méltányos volt, — a községeknél ezt nem tettük — hogy a városoknál a jutalomnak egy bizonyos része a nem adóügyi tisztviselők egy részének is legyen kiutalható. Ami az elévülés kérdését illeti, a bizottság kimondta, hogy az egyetemlegesség és kezesség alapján álló kötelezettség elévülése ugyanolyan szabályok alatt áll, mint a közvetlen adófizetési kötelezettség. Más lényeges változtatást a törvényjavaslaton nem eszközöltünk, csak még egyet, és pedig szintén egy konkrét indítvány kapcsán. T. i. adóleirások esetén előfordult a mai konjunkturális viszonyok között, amikor nagy gazdasági eltolódások vannak, hogy valakinek az adóját leírták, s azután az illető a legrövidebb időn belül nemcsak hogy fizetésképessé, hanem dúsgazdag emberré lett. Erre vonatkozólag olyan pontot vettünk fel a 84. §-ba, hogy ha az illető az elévülési határidőn belül kedvezőbb vagyoni viszonyok közé jut, a leirt adót uiból elő lehessen írni Ez olyan intézkedés, amelyet, azt hiszem, mindenki méltányosnak és igazságosnak tart. Ezek voltak a bizottság által elfogadott szövegű f törvényjavaslatnak lényegesebb intézkedései. Én valószínűleg abban a helyzetben leszek, hogy a részletes tárgyalás során még további olyan indítványokat fogok tehetni, amelyek mmd az adózó közönség érdekében vannak. Tekintettel erre, valamint arra a fentebb jelölt körülményre, hogy ez a törvényjavaslat ugy az adóügyi adminisztrációra, mint a hatóságokra nézve épen a tehermentesítés szempontjánál fogva előnyös, de talán — s ez a leglényegesebb -— magára az adózó közönségre nézve is határozottan előnyös, mert a kezelés egyszerűsítését, a zaklatástól való mentesítést és könnyítést jelent : tisztelettel kérem, méltóztassék a törvény-