Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.
Ülésnapok - 1922-62
6 A nemzetgyűlés 62. ülése 1922. Én ezt a javaslatot, amely a Magyar Tudományos Akadémia állandó támogatását célozza, helyesnek tartom és elfogadom, de mielőtt ezt teszem, egy pár dologra még felhívom az igen t. kultuszminister ur figyelmét. Tannak t. i. még más tudományos társulataink is. Itt van a Kisfaludy-társaság, a Petőfi-társaság és a Szent István Akadémia. (Ugy van! Ugy van!) Ezeket olyan nagy alkotásoknak és olyan nagy fontosságuaknak tartom, hogy kérve kérem az igen t. kultuszminister urat, ha majd lehetséges és az állam mostoha körülményei meg fogják engedni, juttasson az állam keserves filléreiből ezeknek a társulatoknak is, ha másképen nem, akkor az állami költségvetésben keressen erre fedezetet. Kérem a minister urat, hogy az állami költségvetés összeállításánál ne feledkezzék meg ezekről a kulturális intézményekről. Az akadémia támogatásáról szóló törvényjavaslatot ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Elnök : Szólásra következik ? Petrovits György jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Nemzetgyűlés! Mielőtt megokolnám azt, hogy a t. kultuszminister ur törvényjavaslatát a Magyar Tudományos Akadémia állami támogatásáról miért teszem magamévá, szükségesnek tartom kijelenteni, hogy ez a tényem nem jelent bizalmat és bizalmi nyilatkozatot a t. kultuszkormánnyal és annak képviselőjével szemben. Ezt meg is kivánom indokolni. A mélyen t. kultuszminister ur tegnapi emelkedett hangú és ihletett beszédében, amelynek alapérzését az Akadémia megalapításának gyönyörű tényéből merítette, azt a kijelentést tette, hogy feladatunk, miszerint nemzeti szerencsétlenségeink mélységeiben is fentartsuk a kultúrát. Más helyütt hasonló hangot üt meg és azt mondja, hogy a mohácsi idők magyarjait nemcsak a politikai és katonai hibák felelőssége terheli, hanem az is, hogy veszni hagyták a renaissance magyar kultúráját. Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Azt az intenciót, azt a szándékot, azt a hangulatot és azt az érzést, amely ebből a két megnyilatkozásból kicsendül, teljesen magamévá teszem, valamint a benne foglalt célkitűzést is. Sőt tovább megyek, teljesen magamévá teszem és átértem a nemzetgyűlés közoktatásügyi, igazságügyi és pénzügyi bizottságának együttes jelentésében foglalt ama első mondatban is kifejezett gondolatot, amely igy hangzik (olvassa) : »Vannak olyan kérdések, melyekben a nemzetnek s igy a nemzetgyűlésnek is párttekintetek fölé emelkedve, egy véleményen kell lennie. A magyar kultúra megmentése és továbbfejlesztése az egyesitett bizottságok véleménye szerint egy ilyen kérdés«. T. Nemzetgyűlés ! A magyar kultúra megmentése és továbbfejlesztése? Hát kérdezem, hogy vájjon a magyar kultúra megmentésében és továbbfejlesztésében az az állapot-e a kultuszkormány programmja, amely ma ránknehezül? évi november hó '29-én, szerdán. Én ugy látom, hogy e mondás csak csillogó, szép frázis, aranyfüst, amely bearanyozza a kultúra kérdésének kemény dióját, de a dió belülről rothadt, korhadt. Vagy a kultúra védelme-e az, mélyen t. minister ur, hogy a tudomány műhelyeiből kiüldözik a tudósokat, akik európai hírnévre tettek szert és akik a magyar tudományosságnak örök értékű munkákat nyújtottak? Vagy a kultúra védelme-e az, mélyen t. minister ur, hogy az egyetemek kapuiba odaáll a t. minister ur egy embertelen, igazságtalan, minden jogérzéssel és egyenlőségi elvvel ellenkező törvény lángoló pallosával és kiűzi onnan a tudományt kereső ifjúság jelentékeny részét? Igy a kultúra védelméről és a kultúra továbbfejlesztéséről nem lehet beszélni. S ha a mélyen ^t. minister ur erről beszél, az tisztán frázis. Én őszintén és nyíltan megmondottam az indemnitási vitában elmondott beszédemben azt, hogy a numerus clausust veszedelmes és végzetes törvénynek tartom épen a magyar kulturális hagyományok és a nemzeti becsület szempontjából. Kiss Menyhért : A fajvédelem érdeke ! (Zaj és ellenmondásolc a szélsöhaloldalon.) Gr. Szapáry Lajos : Ágoston Pétert védjük ? Farkas István: Kenyeret az Alföldön a magyaroknak ! Pakots József: A mélyen t. közbeszóló ur a jelszópolitika egy dopingolt táltosára ugrott föl. Látjuk ezt a nemes versenyt a jelszavakkal. Ebben az időben, a mai nyomorúság mellett csak realitások felé kell orientálódnunk és nem a jelszavak felé. Kiss Menyhért: Ez nem jelszó. Szomorú, ha jelszónak mondja a fajvédelmet. Pakots József : Engedelmet kérek, én kulturális kérdésekről beszélek ós nem politikáról, mert szeretném, ha ebben a pillanatban és ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása során kizárnék gondolatkörünkből azokat a politikai jelszavakat és nyugtalanító kérdéseket, (Ügy van! Ugy van! a baloldalon.) amelyek amúgy is megzavarják az ország egyetemes kulturális munkáját. T. Nemzetgyűlés ! Ez az embertelen, igazságtalan törvény lélektanilag is hallatlanul romboló erejű az ifjúság szempontjából, mert van az ifjúságnak egy másik, boldogabb része is, amelyet nem sújt ez a törvény, és ennek a résznek a lelkébe, a könnyen hevülő ifjúság lelkébe beledobja a gyűlölködés csóváját. Azt kérdezem, hogy mi, akik egy nemzet épitő munkaalapjait rakjuk le, abban a felfogásban és abban a tudatban, hogy felvált bennünket egy következő nemzedék, amely ennek a nemzetépítő munkának cselekvő részese és folytatója lesz, mit gondolunk: vájjon milyen lélekkel fogja ez a következő nemzedék végezni ezt a munkát, ha a mai rettenetes és gyűlölködő politika jóvoltából megint szét lesz tagolva ez a társadalom, s az ifjúságnak akkor már nemzeti munkát végző társadalma a társadalom másik felével szemben