Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.
Ülésnapok - 1922-64
'A nemzetgyűlés 64. ülése 1922, évi december hó 1-én, pénteken. 109 a téren már némileg változtathatunk a fepnálló helyzeten és igyekezetünknek tényleg arra kell irányulnia, hogy gazdasági életünk érdekében bizonyos enyhítéseket csináljunk. Ami a Lers t. képviselő ur által emiitett kérdést, t. i. a trianoni békeszerződésnek a tisztességtelen verseny kérdésével való kapcsolatát illeti, erre nézve a dolog ugy áll, hogy a trianoni békében tényleg vannak bizonyos rendelkezések, de ezektői a rendelkezésektől egészen különállóan minekünk olyan nagy érdekünk az, hogy a tisztességtelen verseny kérdése Magyarországon szabályoztassók, hogy én őszintén bevallom, hogy akkor, amikor ezt a törvényjavaslatot újból a nemzetgyűlés elé terjesztettem, nem az vezetett, hogy a trianoni szerződésből kifolyólag fennálló kötelezettségnek tegyünk eleget, hanem annak felismerése, hogy erre az intézkedésre a mi gazdasági életünkben tényleg szükség van. Végül még csak a Friedrich t. képviselő ur által felhozottakra volnék bátor egészen röviden reflektálni. Ami a bankok szerepét illeti, nem tartom magamat illetékesnek arra, hogy e kérdéssel most itt részletesen foglalkozzam. Amikor mi a bankok helyzetét és szerepét megítéljük, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az utolsó esztendőkben egész gazdasági életünk igen nagy nehézségekkel küzdött, de egészen kétségtelen, hogy különösen nagy nehézségekkel küzdöttek a pénzintézetek. Mert ne méltóztassanak elfelejteni azt, hogy a magyar pénzintézeteknek a háború előtti időkben igen tekintélyes összeköttetéseik voltak a külfölddel, és már abból kifolyólag is, hogy Magyarország egy közös vám területén belül hogyan helyeződött el a külfölddel szemben, a helyzet az volt, hogy a bankoknak abban az időpontban, amikor a háború kitört, lényeges tartozásaik állottak fenn a külfölddel szemben, és valamennyien jól tudjuk, hogy a trianoni szerződésből kifolyólag mily négy áldozatokkal jár ezeknek a kötelezettségeknek teljesítése. A régi külfölddel szemben fennálló tartozásokon kivül azonban hozzájárult még ehhez a valutáris egységnek megbontása, hozzájárult az, hogy a leváló részekkel kapcsolatosan kell igen nagy tételeket kiegyenliteni. Azáltal, hogy Budapest volt az egyetlen gazdasági centruma a régi Magyarországnak, egészen természetes volt, hogy minden időpontban Budapest volt az a centrális hely, ahol az a tőke, amely az országban megvolt, és amely egyebütt nem volt szükséges, összejött. Ebből kifolyólag most, amikor nekünk le kell számolnunk a leváló részekkel, — értem alatta nem az államot, hanem a gazdasági életet — amikor minekünk el kell végeznünk tartozásaink kiegyen'itését, a bankok azok, amelyekre a legnagyobb terhek hárulnak. Amikor tehát mi általában a bankok szerepót nézzük, ne méltóztassanak ezt a kérdést figyelmen kivül hagyni 3 mert enélkül nem ítélhető meg az a kérdés, hogy a bankok az utolsó években hogyan működtek. Még csak egész röviden egy kérdésre vagyok bátor visszatérni. Megemlítette ugyanis Friedrich képviselő ur a keresztény jelszónak kérdését, hogy t. i. ez ne szerepeljen a különböző cégekben. Azt hiszem, ez oly kérdés, amit nagyon nehéz szabályokkal megoldani. Ezen a téren is lényegesen javítani fog a helyzeten ez a törvényjavaslat, amely most a Ház előtt tárgyalás alatt áll, de nem gondolnám, hogy valami megfelelő rendelkezést tudnánk ide felvenni, hogy ez a kérdés is ugy legyen szabályozva, hogy ez a szabályozás tényleg kielégítő is legyen. Mindezekután újból kérem, hogy a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni szíveskedjenek. (Általános helyeslés és taps.) Rupert Rezső : Profanizálják a kereszténységet. Elnök : Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat : méltóztatik-e a tisztességtelen versenyről szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, akkor a törvényjavaslatot általánosságban elfogadottnak jelentem ki. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felolvasni. Hébelt Ede jegyző (olvassa a törvényjavaslat cimét.) : Hegedüs György ! Hegedüs György: T. Nemzetgyűlés! Több szónok és a minister ur is szives volt beszédemre reflektálni. Erre nézve csak annyit jegyezhetek meg, hogy én saját véleményemet mondtam el. A t. szónok urak is elismerték, hogy sok tekintetben nekem igazam van akkor, amikor a kereskedelemnek munkáját megkritizáltam. Azt hiszem, itt Magyarországon nincs annyi szónok és nincs annyi ereje semmiféle vitának és tudományos mentegetőzésnek, amely a kereskedelemre vonatkozólag azt tudná megállapítani, hogy a magyar közgazdasági életben minden irányban jótékony hatása volt. (Mozgás.) A kereskedelem a nemzeti élettől nagy részben távol van, a kereskedelem nem a nemzeti célokat, a faji célokat veszi irányadóul, hanem a kereskelem öncél. (Mozgás.) A kereskedelemnek nincs nemzeti jellege, a kereskedelem jellege nemzetközi. Akik védelembe veszik, ám vegyék, hiszen természetesnek tartom a saját felfogásuk tekintetében, de engedjék meg, hogy én megmaradjak a magam véleményem mellett. (Felkiáltások a ; szélsőbaloldalon.: Megengedjük I) Azt mondta a t. minister ur, hogy itt csak a tisztességtelen versenyről van szó. Tudom, de a tisztességtelen versennyel kapcsolatban azt hiszem, helyes és közgazdasági szempontból kívánatos, hogy a vele kapcsolatos kérdéseket is vegyük ide, amikor úgyis csak egy-két mondatot kellene módo-