Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-57

80 A nemzetgyűlés 57. ülése 1922. vagyis együtt 500.000 koronát, arra a hazafias és kegyeletes célra, hogy a törvényhozás tag­jainak és alkalmazottainak sorából a világ­háborúban, vagy az ezt követő forradalmi és kommunista terror áldozataiként elesett hősök és vértanuk emléke az országház épületében megfelelő emléktáblával legyen megörökithető ; továbbá 100.000 koronát a nemzetgyűlés rendes dologi kiadásai között egy parlamenti múzeum létesítésének céljábólj amelynek alapjául a jelen­Jeg a ^Nemzeti Múzeumban elhelyezett Deák­szobának a vallás- és közoktatásügyi minister ur által felajánlott emléktárgyai szolgálnának, s mely idők folytán a magyar kSzéiet neve* zetességeinek minden politikai és párttekintet nélkül összegyüjtendő ereüiyeivel gyarapítva hivatva volna hasonló külföldi intézményeknek példájára, a parlamentáris.multunk történelmi jelentőségű vezéralakjai és-eseményei iránti ke­gyelet ápolására, valamint emlékezetesebb par­lamenti események megörökítései c. Ugyancsak az átmeneti kiadások közé van uj tételként felvéve az interparlamentáris unió tagjainak, továbbá az oxfordi egyetem tanárai­nak és haligatóinak budapesti kirándulása alkal­mából az országház kupolacsarnokában rende­zett fogadó-estélyek költségeinek fedezésére szol­gáló 330.000 K, valamint a nemzetgyűlés volt elnöke és háznagya arcképeinek megfestése cél­jára 160.000 K. A nemzetgyűlés által augusztusban elfoga­dott költségelőirányzat egyes tételei közül a rendszeres személyi járandóságoknál az átmeneti rendkívüli segélyeknek, a változó illetményeknél pedig a rendkívüli óradíjaknak az eddigiek két­szeresénél nagyobb összegben történt ujabb meg­állapítása tette szükségessé a vonatkozó tételek jelentékeny emelését, minthogy az állami igaz­gatás egész vonalán érvényesült ezen illetmény­emeléseket a fennálló szabályok szerint a nem­zetgyűlés és főrendiház tisztviselőire és egyéb alkalmazottaira, illetőleg nyugdíjasaira is ki kel­lett terjeszteni. Ugyancsak az átmeneti rendkí­vüli segélyek emelése folytán 16,128.000 koro­nával több szükséglet merült fel a képviselői illetményeknél, melyeknek a VI. fiz. osztályba tartozó állami tisztviselők mindenkori illetmé­nyei szerint való megállapítását a nemzetgyűlés határozata mondta ki, tehát ez itt is alkalma­zandó volt. A képviselői illetményeknél mutatkozó több­letben bennfoglaltatik az elnöki külön tiszte­letdíjnak uj megállapítása is, amit az a körül­mény tett szükségessé, hogy a képviselői illet­ményekre nézve a nemzetgyűlés 1912 június hó 27-iki ülésében hozott határozat szerint az al­elnökök ós a háznagy külön tiszteletdíjként összes képviselői illetményeiket kapják, mig az elnök külön tiszteletdíját illetőleg a nemzetgyű­lés ezen határozata a régi állapot változatlan fentartását mondotta ki, mely szerint az elnök külön tiszteletdíja 50.000 koronában és 80.000 évi november hő 21-én, kedden. korona úgynevezett »reprezentációs pótlékban« volt megállapítva. Ez a két összeg együttvéve csak 130.000 koronát tenne ki, holott az alelnö­kök és a háznagy külön tiszteletdíja a 176.000 koronára emelt képviselői illetményeknek felel meg, tehát 46.000 koronával haladná meg a változatlanul hagyott elnöki tiszteletdíjat. Ennek a tarthatatlan aránytalanságnak korrigálása céljából a gazdasági bizottság a most bemutatott költségelőirőnyzatban az el­nök külön tiszteletdíja fejében az eddig két címen való megkülönböztetés mellőzésével a képviselői illetmények másfélszeresének megfelelő 264.000 koronát irányzott elő és a bizottság javasolja a t. Nemzetgyűlésnek, hogy a június 17-iki határozat idevágó pontjainak mellőzésé­vel az elnök külön tiszteletdíját a mindenkori képviselői illetmények másfélszeresében állapítja meg, visszahatólag azon időponttól, amelytől fogva az eddig két cimen megállapított külön tiszteletdíj esedékessé vált. A kinevezett tisztviselők és egyéb alkalma­zottak rendszeres, állandó illetményei a fő­rendiháznál 1,368 400, a nemzetgyűlésnél 20,886.120, az őrségnél pedig 1,298.550 koro­nával nagyobb összegben voltak előirányzandók az augusztusban elfogadott összegnél. Ezek a többletek legnagyobb részben rendkívüli átme­neti segélyeknek emeléséből, illetőleg az őrségnél a tisztek, altisztek, kisegítő szolgák átszervezési, drágasági pótléka, zsoldilletménytöbblete címén voltak a tényleges helyzetnek megfelelően felveen­dők. Ugyancsak ezeknél a rendszeres illetmények­nél 2,853.100 korona többszükséglet merült fel annak folytán, hogy mig az előbbi költségvetés a műszaki- és egyéb altiszti személyzet részére a szervezeti szabályzatban biztosított ruházati igénnyel szemben csak a természetbeni ruházat megváltására irányozta elő fejenként 300—300 koronát, a jelen költségelőirányzatban egyrészt az altiszti személyzet részére 45 műszaki és 76 kezelőtisztet véve számításba, fejenként egy rend öltözet téli ruha előállítására 20.000 koronát szá­mítva, ez a szükséglet 2,420.000 koronát tesz ki. Ugyancsak évenkint járó egy rend nyári­ruha megváltása címén fejenkint 500 koronát számítva 60.500 korona, a kétévenkint kijáró 1 télikabát megváltása fejében 1500—1500, vagyis 181.500 korona; cipőpénzátalányuk fejé­ben fejenkint 500 korona, azaz összesen 60.500 korona ; 7 takarítónő kötény- és cipőpénzátalánya címén 3500 korona; 3 portásbunda javítására 25.000 korona; a soffőr télikabátjának beszerzé­sére 30.000 korona; 4 pár díszcsizma beszerzé­sére 72.500 korona; 52 munkásöltönyre az eddig felvett 62.406 korona helyett az időközi drágu­lás folytán 114.400 korona volt előirányzandó. A bizottság nem zárkózhatott el az elől, hogy a személyzet ruházati igényeit legalább eddig a mórtékig kielégítse, mert annak folytán a szabályzatilag biztosított ruhajárandóságukat több mint négy éven keresztül rendszeresen nem

Next

/
Thumbnails
Contents