Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-59

A nemzetgyűlés 59. ülése 1922. évi november hó 23-án, csütörtökön. 1 57 tovább folytatta működését, s a török hódoltság alatt maradt nemesség és jobbágyság hi ven teljesítette a megyék rendelkezéseit, sőt a rájuk kivetett megyei adókat is megfizette. A vármegye volt az, amely I. Ferdinánd alkotmányellenes uralkodásának ellenállott ; a vármegye volt az, amely Rudolf alatt Bocskay zászlóját diadalra segitette s ezáltal az 1608-iki országgyűlésen a magyar alkotmány és vallásszabadság visszaállítását biztosította ; a vármegye volt az, amely I. Lipót alatt (Zaj a baloldalon. Halljuk ! Halljuk! jobbfelől. Elnök csenget.) II. Rákóczi Ferenc dicső szabadságharcának lendületet adott. A vármegye akadályozta meg II. József és I. Ferenc alkotmányellenes törekvéseit és a vármegyék hervadhatatlan érdemeit iktatta törvénybe az 1848-iki törvényhozás, amikor a XVI. tcikkben kimondotta, hogy »a vármegye Magyarhonban az alkotmányosság védbástyája.« (Zaj. Halljuk ! Halljuk! jobbfelől.) Bár az 1886 : XXI. tcikk a vármegyék önkormányzati jogát a kormány gyámkodása alá helyezte, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) mégis ezen rendszabályok nem tudták megakadályozni a vármegyéket s azok hazafias tisztviselőit, (Zaj balfelől. Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon. Elnök csenget.) hogy az 1905/1906-iki alkotmány válság idejében ... Halász Móric : Nem volt az alkotmányválság ! Mokcsay Zoltán : . . . tizenöt hónapi küzdelem után -vissza ne verjék a magyar nemzet léte, törvényei és alkotmánya ellen irányzott merényletet. Ha az 1886. évi XXI. tcikk nem nyirbálta volna meg annyira a vármegyék önkormányzati jogát, mint amilyen mértékben tette, s a későbbi törvények és kormányrendeletek, valamint a hazafiatlan sajtó nem járatták volna le, szinte következetesen a vármegyei tisztviselők tekintélyét, akkor szentül meg vagyok Győződve, hogy Kohn Béla és Szamuelly pribékjei kevesebb ideig garázdálkodtak volna ezen a földön. (Ugy van! Ugy $an! jobbfelől.) T. Nemzetgyűlés ! Boér szerint »a közigazgatás maga a dolgozó állam, vagyis az államnak szervezett cselekvése«. Ennek a jogi meghatározásnak gyakorlati jelentőségét, ugy látszik, nagyon jól ismerték a megszálló ellenséges államok is, mert elsősorban a közigazgatás exponenseinek, a vármegyei tisztviselőknek eltávolítását tűzték ki feladatukul. (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Engem például, mint járási főszolgabírót, egy és fél évvel előbb távolítottak el az oláhok hivatalomból, mint a velem egy hatósági körzetben hatósági funkciót teljesítő más tisztviselőket, tehát a megszállás alatt is a Vármegyei tisztviselői kar állott az összeütközések homlokterében. Ha tehát ádáz ellenségeink is (Zaj balfelől. Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon. Elnök csenget.) elismerték a vármegyei tiszt-viselők rendkivül fontos hivatását, csodálkoznom kell azon, hogy a régi törvényhozás és a régi kormány vagy nem tudott, vagy nem akart erre az egyedül helyes álláspontra helyezkedni. Amikor az állam valami előnyt nyújtott tisztviselőinek, ebből az előnyből a vármegyei tisztviselők vagy nem, vagy csak elkésetten részesültek ; ha pedig az állami és megyei tisztviselők előmeneteli viszonyait hasonlítjuk össze, valóban megdöbbentő különbségeket fogunk találni. A vármegyei tisztviselők közös eredetüket tekintve, mindig a birósági alkalmazottakhoz hasonló elbánást óhajtottak maguknak biztositani, de ez a törekvésük állandóan hajótörést szenvedett. A kormányok mindig azzal az indokolással utasitották el a megyei tisztviselők kivánalmait, hogy a bíráknak és ügyészeknek nagyobb a kvalifikációjuk, tehát nagyobb fizetést is érdemelnek.\ Ennek az álláspontnak helyességét nem vonom kétségbe, de ki kell jelentenem, hogy a vármegyei tisztviselők ennek a különbségnek nem okai, hiszen évek hosszú során át állandóan kérték és sürgették a magyar kormányokat a birói vizsgával hasonló értékű és az 1883. évi 1. tcben megállapított közigazgatási gyakorlati vizsga életbeléptetésére, (ügy van ! ügy van !) de minden eredmény nélkül. Ma már én a magam részéről a közigazgatási gyakorlati vizsga életbeléptetését nem tartom elegendőnek, hanem a közigazgatási tisztviselők érdekében, valamint a közigazgatás általános nívójának emelése érdekében a gyakorlati ügyvédi vizsgát irnám elő a közigazgatási állások betöltésénél is. Mert kérdem, t. Nemzetgyűlés, hogy lehet-e megkívánni a járási főszolgabírótól és alispántól, hogy az 1886. évi XXI. és XXII. tcikk alapján a hatóságuk alá tartozó községek összes vagyonjogi viszonyai felett szakszerű felügyeletet gyakorolhassanak tüzetes magánjogi és telekkönyvi ismeretek nélkül ? (Ugy van ! Ugy van !) Hadházy Zsigmond: Büntetőjogi ismeretek is kellenek ! Mokcsay Zoltán : Vagy lehet-e megkivánni, hogy a szolgabiró és főszolgabiró a rájuk bizott bűnügyi nyomozatokat sikeresen végezzék, tüzetes büntetőjogi ismeretek nélkül ? (Ugy van ! Ugy van !) jobbfelől.) Sőt fel kell vetnem azt a kérdést is, hogy nem lenne-e helyes a vármegyei tisztviselők kvalifikációját még gazdasági és technikai ismeretekkel is kibőviteni, mint pl. Poroszországban van, ahol a járási f őszolga bíráknak megfelelő Landrathoknak a jogi képesítésen kivül még gazdasági és technikai tanfolyamokat is kell végezniök. Halász Móric : Szóval sokat kell tudnia egy főszolgabírónak ! (Felkiáltások a jobboldalon : Kellene !) Tud is a legtöbb 1 Mokcsay Zoltán : T. Nemzetgyűlés ! A vázlatosan elmondottak alapján azt hiszem senkisem fogja kétségbe vonni, hogy a vármegyei tisztviselők ugy a régmúltban, mint a közelmúltban rendkivül fontos feladatokat teljesítettek a magyar nemzet alkotmányának védelmezése érdekében, azt sem vonhatja kétségbe senki, hogy erre a tisztviselői karra ugyanezekből a szempontokból a jövőben is rendkivül fontos feladatok várhatnak, s azt sem