Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-55

6 A nemzetgyűlés 55. ülése 1922. évi október hó 20-án, pénteken. Erdély, Bánát. Kőrösvidék és Máramaros nevében akartak koronázni és nem vett részt a koronázáson Erdély, Bánát, a Kőrösvidék és Máramaros. Nem vettek részt a koronázáson az erdélyi oláhok, székelyek, szászok és magyarok. Többnyire csak a vendégnép, azok, akik a túlsó oldalról, a régi Romániából jöttek. Már az előkészület, a külsőség is visszatetsző volt. Gyulafehérvárt katonasággal megszállották. Az idegeneket — Istenem, az idegenek alatt magyarokat kell értenünk ! — a magyarokat mint idegeneket kiutasították. Sokakat bebörtönöztek, elhurcoltak, mindenkép terrorizáltak, a sajtó hangját pedig elnyomták. A koronázás a legfontosabb, legmagasztosabb, leglélekemelőbb közjogi cselekménye az államnak; őnáluk ijesztő volt a távollét, ijesztő volt a némaság. Némák voltak az esztendők óta amúgy is némaságra kárhoztatott magyarok; némák voltak a székelyek, a szászok. Akik pedig szólhattak, az erdélyi oláhok szóltak és a panaszok tömegével fordultak az elnyomók felé. Kiss Menyhért : A román nemzeti párt tiltakozott ! Szilágyi Lajos: Vajda-Vojvoda Sándornak, Nagy-Románia volt miniszterelnökének szavait idézem, aki azt mondta (olvassa) : »Bárhova tekint a szem Romániában, mindenütt növekvő elégületlenséget és bomlást lát. A jogszolgáltatásban anarchia, a tisztek elégületlenségétől naponta visszhangzik a bukaresti sajtó. A régi kipróbált tisztviselők az utcára dobattak immár. A kormány bűne, hogy a hidak és középületek roskadoznak és ugyanez a veszély fenyegeti valamennyi állami intézményt. A királyi udvarnál állandó az intrika, virulóban az árulás, fenyegetés, a felekezeti béke megrontása és a földosztási cécó. Fáj a lelkünk, hogy a kormány akkor kényszeríti ki a koronázást, amikor belső zavarok és köröskörül fenyegető tűz teljesen zavarttá teszik a helyzetet.« Keserű beismerés ez, t. Nemzetgyűlés, Vajda-Vojvoda Sándor részéről és szörnyen ünneprontó lehetett az ő számukra, mert hiszen ezek a szavak szúrnak, vágnak, mint maga az igazság. Mi, akik előtt a koronázás és a koronázási eskü valóban szent és akik a szent korona közjogi rendszerét, mint élő valóságot tekintjük immár évszázadokon át, tudjuk, értjük és meg tudjuk magyarázni Vajda Sándornak és társainak, hogy miért épen most koronáztak, miért volt olyan sietős ez a koronázás és miért jött át Gyulafehérvárra Hohenzollern Ferdinánd rokonságával és udvarával, vendégeivel, katonáival és udvaroncaival és miért esküdött meg újra az uj területeken amúgy sem érvényes régi alkotmányra. Ennek a feltűnő erőlködésnek legfőbb okát mi abban a törekvésben dátjuk... Kiss Menyhért: Kemál pasa! Szilágyi Lajos : ... hogy Szent István koronájának legendás erejét és varázsát a román acélkoronával és egy koronázási szertartással akarták ellensúlyozni a nép előtt. Igazolása ez a tény mindazoknak, akik a koronázás közjogi cselekményének mindenkor oly nagy jelentőséget tulajdonítottunk,, igazolása mindazoknak, akik nemzetünk boldogulását, Magyarország újra talpraállitását csakis a királyság államformájának változatlan meghagyásával ( Ugy van ! Ugy van ! a Mzépen.) s a törvényes királyság helyreállításának előkészítése utján gondoljuk. Az oláh próbálkozás mindenesetre hiábavaló és kudarccal jár. Tudják meg ellenségeink mind, akiket illet, hogy az elszakított részek lakossága és területe örök időkre a magyar szent korona testének tagjai (Ugy van ! Ugy van !) s attól azokat semmiféle zsákmányelosztó ötöstanácsnak semmiféle papirosrongya nem szakíthatja el. (Ugy van! Ugy van! Elénk taps.) Hiába mondta ki a híres 1918-as gyulafehérvári gyűlés az elszakadást, ennek a határozatnak nincs és nem is lehet jelentősége. A gyűlés nem volt a népek jogos képviselete, legfeljebb az oláhok nemzetiségi pártgyülése. (Ugy van! Ugy van!) De a koronázáson még az elszakadást kimondó oláh nemzetiségi párt sem jelent meg, hanem megjelent helyette egy olyan kiáltvány, amely feltétlenül a mi igazunkat bizonyítja s amellyel most feltétlenül kötelességünk foglalkozni. Maniu Gyula, Vajda-Vojvoda Sándor, Goldis László és Dán Szevér, az erdélyi oláhok évtizedek óta elismert vezérei irták alá ezt a kiáltványt. A kiáltvány súlyosan megbélyegzi a régi Románia urainak az elszakított részeken gyakorolt törvénytelen uralmát, és önérzetes, bátor hangon sorolja fel azokat az okokat, amelyek miatt az erdélyi oláhság a koronázástól távol maradt. Rövid mondatokban, csupán azokat a megállapításokat szegezem itt most le, amelyek minden jó magyar hazafiban az elégtétel érzését kell hogy keltsék, ugyanakkor azonban az elkeseredés érzését is kell hogy kiváltsák. Azt mondja ez a kiáltvány, hogy (olvassa) : »A koronázáson a főszerepet a törvényhozásnak kellene vinnie. A mostani törvényhozás azonban államcsíny és csalás utján jött létre, törvényesnek el nem ismerhető, a román nemzet tehát a koronázáson alkotmányszerüleg nincs jelen.« (Ugy van! Ugy van!) Kiss Menyhért : Visszasírják a magyar uralmat! Szilágyi Lajos (továbbolvassa) : »Az erdélyi népeknek alkotmánya még nincs; a romániai alkotmány érvénye az újonnan csatolt részekre jogerősen nem terjesztetett ki; nem lévén tehát alkotmány, nem volt a királynak mire felesküdnie sem. A koronázás pártpolitikai aktus volt, ellentétben az erdélyi, bánáti, körösvidéki, máramarosi oláh nép kívánságaival, ellentétben az összes politikai pártoknak és a közvéleménynek kifejezett akaratával.« Majd tovább megállapitja a kiáltvány (olvassa) : »A koronázás sem a nemzeti érdekeknek, sem a jogi elveknek nem felelt meg.