Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-45

A nemzetgyűlés 45. ülése 1922. — ha előfordulna is, az sem volna olyan túlságos nagy veszedelem — hogy egy esetben egy ember érdemtelenül, esetleg átmenetileg jutna véletlenül valami olyan kedvezményhez, amely őt a progresszió alapján csökkenő adóhoz juttatná, amire később rá lehetne jönni, mert hisz az adótörvényekbe lehet olyan szankciókat is belevinni, amelyek az adófizetést biztosítják és kötelezővé teszik, a visszaélést pedig büntetik. Mi, szociáldemokraták tehát a földadó kérdésében ezt az álláspontot valljuk. Amidőn igazságos adórendszert követelünk, amidőn a kisbirtok védelmét akarjuk az ország érdekében, amikor a fogyasztási adók visszafejlesztését kívánjuk mint szükségszerűséget, amidőn ki akarjuk azokat küszöbölni a magyar adórendszerből mint veszedelmet, akkor azt mondjuk, hogy adózni a feszülésig, adózni, de csak az adózzon, akinek adótárgya van, az azonban adózzon az adótárgy értékének megfelelően ; adózzon a falu, adózzon a birtok, a város, a bankok, a részvénytársaságok, olyan adókat rójanak rájuk, hogy ropogjon beléje a gerincük. Ez a mi álláspontunk azzal szemben, amit itt gyakran szemünkre szoktak vetni, ami azonban egyáltalában nem állja meg a helyét. Felszólalásainkban és Írásainkban valóban ritkábban fordul elő a nagytőke adója, mint a nagybirtok adója. Ez azonban onnan van, hogy a nagybirtok adója még sokkal, sokkal kedvezőbb, mint a nagytőke adója. Ezé is kedvező, mert hiszen kimutattam számokkal, hogy egyenesadóban alig folyik be valami, az adózás túlságos nagy terhe a fogyasztási adókon nyugszik, de — mondom — ez azért van, mert a földadó a legféltettebb Herzenspinkerli, azzal leginkább törődik az állam védelem szempontjából legkevesebbet veszi igénybe akkor, amikor terhekről van szó. Hozzátartozik még ehhez a kérdéshez az, amit röviden el akarok mondani, amivel el akarom oszlatni az ország szine előtt azt a látszatot ós azt a híresztelést, hogy a földbirtok mindig túlságosan megterhelte önmagát és mindig túlságosan nagy terheket viselt. 1848-ban mondották ki először a közteherviselési kötelezettséget. 1848-ban és 1849-ben ezen a címen egyetlen egy garas nem folyt be az állampénztárba és az úgynevezett nagy nemzeti felbuzdulás, amely akkor volt, nem kötelező adók, hanem adományok fejében 12.000 forintot jövedelmezett az államnak. Grünwald Béla mondja a »Régi Magyarország« cimü könyvében a 272. oldalon erre az 1848—49-iki közteherviselésre : »Azt mondom és vallom, hogy Magyarországnak ez a pénzügyi vállalkozása lehetetlenné tette az ország gazdasági ós kulturális fejlődését, csupán arra volt alkalmas, hogy a kiváltságos osztályok adómentességét biztosítsa.« Bátor leszek á/ttérni a kereseti adójavaslatra, előbb azonban még egy dolgot kívánok megjegyezni. Sajnálom, hogy Gaal Gaston kétévi szeptember hó 5-én, kedden. 43 viselő ur nincs itt. Gaal Gaston képviselő ur kapott a napokban egy levelet egy valóságos kisgazdától. Ez a valóságos kisgazda a levélmásolatot beküldte hozzánk is. Igen udvarias, kedves levél ez, baráti hangon van tartva és szól a következőképen (olvassa) : »Kedves Gaston bátyám! Nagyon szépen köszönöm, hogy az érdekünket olyan nagyon és önzetlenül képviseli. Két évvel ezelőtt készpénzvagyonom egymillió koronából állott. Az ön jóvoltából tavaly olyan sokat kaptam a gabonámért, hogy ma már kétmillió koronám van. Sajnos azonban, hogy a kétmillióért ma nem kapok aunyit, mint két év előtt egy félmillióért. Szóval vagyonom ma csak félannyi, mint két évvel ezelőtt volt. Az idei gabonaárak folytán és abban a reményben, hogy Gaston bátyámnak az idén sikerül az adókat leszorítani, biztosan számitok arra, hogy készpénzem négymillióra fog emelkedni. Csakhogy attól félek és nem ok nélkül, hogy a túlmagas élelmiszerárak folytán pénzünk még jobban romlani fog és az osztrákok sorsára jutunk. Szóval lesz nekem négymillió koronám a két év előtti 160.000 koronámmal szemben, kérdés azonban, nem volna-e jobb alacsonyabb árakat kérni a gabonáért és valamivel több adót és váltságot fizetni, mert igy remény volna arra, hogy rendbejön az államháztartás, ezáltal javulna a pénzünk, az én millióim megint a két év előtti értéket képviselnék, tehát visszamenne, talán még többel, a szén, benzin, cipő, ruha is olcsóbb volna, mert ha pénzünk javul, az idegen valuták olcsóbbodnak, tehát a külföldről behozandó cikkekhez a város és vidék jutányosabban jutna hozzá. Tudom, hogy Gaston bátyám nagyon szeret bennünket és elsősorban hazánkat, de valakit szeretetből olyan nagyon erősen megölelni, hogy az illetőnek elálljon a lélekzete és esetleg gutaütést kapjon, semmi esetre sem lehet sem kellemes, sem hasznos. Több objektivitással és kevesebb kapzsisággal talán lehetne még segíteni ezen a szegény országon és a sok millió éhes és lerongyolódott közép- és munkásosztályon. Szeretettel üdvözli régi igaz hive, Varga János kisgazda.« T. Nemzetgyűlés! Yarga János eltalálta a hangot... Bogya János: Hogy jutott a levél önhöz? Propper Sándor: Ennek a levélnek az eredetije Gaal Gaston birtokában van, aki valószínűleg jól ismeri ezt a kisgazda-barátját, mert különben ez nem élt volna vele szemben ezzel a barátságos megszólítással, hogy kedves Gaston bátyám. Méltóztassék ellenőrizni. Azt mondom, amit Varga János valóságos kisgazda mond. Szomjas Gusztáv : De hogy jön ahhoz, hogy Gaal Gaston levelét felolvassa? Propper Sándor : Beküldte nekem Varga János kisgazda és megkért, hogy olvassam fel. Urbanics Kálmán: Akkor tudjuk, milyen céllal irta! (Zaj a jobboldalon.) Elnök". Csendet kérek!