Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-52

4Sê À nemzetgyűlés 52. ülése 1922. évi szeptember hó 16-án, szombaton. séges, hogy Magyarországon még most, a liáboru befejezése és a forradalmak lezajlása utáni időben is embereket, politikai véleményük nyilvánításáért . . . (Zaj balfelöl.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kiss Menyhért képviselő urat kérem, méltóztassék tekintettel lenni arra, hogy más is interpellál Györki Imre : . . . politikai véleményük nyilvánításáért, bizalmas jelentések, névtelen feljelentések alapján szabadságuktól megfosszanak, még pedig anélkül, hogy az illetők tudnák, miért következett ez be, anélküL hogy erről nekik végzést adnának, amely ellen jogorvosJattal élhetnének, anélkül hogy felvonultathatnák az eljárás során azokat a tanukat, akikkel igazolni tudnák az ellenük felhasznált rágalmakat. Sehol ilyen eljárást találni nem lehet, maga az internálás intézkedése pedig es az az eljárás, ahogyan azt folyamatba teszik, teljesen ellenkezik a büntető igazságszolgáltatás rendelkezéseivel. (Zaj balfelöl.) Elnök : Kiss Menyhért képviselő urat utoljára kérem, hogy a tanácskozás rendjét ne méltóztassék lehetetlenné tenni! Györki Imre: Az internálás egész rendszerét, valamint azt az eljárást, amely mellett az internálást lefolytatják, csak a politikai • és büntetőjogi, valamint közigazgatási szadizmus találhatta ki, csakis politikai és büntetőjogi szadisták tarthatják ezt a rendelkezést érvényben. (Igaz! ügy van! a szélsöbaloldalon.) Teljesen tarthatatlan, hogy emberek szabadságuktól megfosztassanak olymódon, hogy .szabadságuk megfosztásához ne bírói fórum járuljon hozzá, hanem ez tisztán rendőri igazgatás alapján történjék. Teljesen lehetetlen az is, hogy embereket évek hosszú során át tartsanak szabadságuktól megfosztva anélkül, hogy megadnák nekik a lehetőséget arra, hogy védekezni tudjanak az ellenük felhozott vádak ellen. Tudom és ismerem azt a felfogást, amit e tekintetben a kormány és különösen a belügyminister ur vall. Valahányszor az internálás kérdése szóvátétetik, mindenkor kommünikében, nyilatkozatokban hangoztatni szokták, hogy mindössze 200—240 körül van azoknak a politikai internáltaknak a száma, akik ma is Zalaegerszegen sínylődnek. Hát, ha tényleg megfelel a valóságnak, hogy csak 200—'240 embernek internálásáról van szó, önként felvetődik az a gondolat, nem lenne-e okosság, politikai bölcsesség a kormánytól, ezt a 240 embert szabadon bocsátani, megszüntetni az internálásnak gyűlöletes intézményét és nem adni ennek a 240 embernek fogvatartásával jogcímet arra, hogy az internálások miatt Magyarország ellen mindenütt hangulatot lehessen csinálni. Bármily kevés bölcsességgel kormányozzák is ezt az országot, a legminimálisabb bölcsesség is megkívánja, hogy a kormány ezt az intézkedést megtegye. De magának az internálásnak a kérdése nemcsak ott és azokkal szemben kerülhet szóba, akiket Zalaegerszegen tartanak fogva, hanem azt lehet mondani, még súlyosabb azokkal szemben, akik különféle szolgabirói és rendőri fogdákban vannak letartóztatva. Akkor ugyanis, amikor a belügyminister ur és általában a kormány az internáltak számáról nyilatkozik, mindenkor bölcsen elhallgatja s nem veszi figyelembe azoknak a szerencsétleneknek nagy számát, akik a rendőri, szolgabirói és járásbirósági fogdákban vannak őrizet alatt. Igaz ugyan, hogy a minister urnák van egy rendelete, amely azt mondja, hogy előzetes őrizetbevétel csak rendkívül indokolt esetben tartható fenn, a helyzet a gyakorlatban azonban az, hogy az előzetes őrizetbevételt minden egyes alkalommal elrendelik s az embereket a magyar bürokrácia lassúsága és nyomorúsága folytán hosszú heteken, sokszor hónapokon keresztül tartják fogságban. Ezeket a szeren* esetlen embereket mindenféle feljelentés alapján, anélkül hogy előzetesen tájékoztatnák magukat a feljelentés alaposságáról, máris őrizetbe veszik, és csak az őrizetbevétel után gondoskodnak az adatok összegyűjtéséről, anélkül azonban, hogy az illetőnek módjában volna kontradiktőrius eljárás alapján vagy ügyvédi jogsegély igénybevételével védelmét biztosítani. De súlyosbítja a helyzetet, hogy embereket őrizetbe vesznek és internálási eljárást indítanak meg ellenük olyan rendelkezések alapján is, amelyek tvilajdonképen nem joghatályossak, mert internálás alá tartozó olyan büntetendő cselekményeket tüntetnek fel, amelyeket csak bizalmas rendeletekben hoznak a közigazgatásnak vagy a rendőri hatóságnak tudomására, a hivatalos Budapesti Közlönyben ezeket nem teszik közzé, sőt gondosan őrködnek, hogy a napilapok se szerezhessenek ezekről tudomást, hogy igy alattomban, orozva, módjában legyen a magyar rendőri igazgatásnak egyes embereket börtönbe juttatni. Elnök (csenget) : A t. képviselő ur azt mondja, hogy a magyar rendőrség orozva juttat embereket börtönbe. Ez a kifejezés messze túlmegy azon a határon, amit a képviselő ur ; magyar rendőrséggel szemben magának megengedhet s ezért a képviselő urat rendre utasítom. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) „ ! Györki Imre : Kérem, t. Nemzetgyűlés, orozva intézett támadásnak kell minősítenem egy ember ellen intézett minden olyan támadást, amidőn bűncselekményért eljárást indítanak ellene, bár semmiféle bűncselekményt nem követett el, semmi olyat nem követett el, a mi tételes törvénybe ütköző cselekmény volna, mert sehol nemi volt olyan nyilvánosság, amelylyel közölték volna,* hogy ezért és ezért a büntetendő cselekményért ellene internálási vagy pedig büntetőeljárást kellene indítani. . : Az ilyen bizalmas rendeletekre utalok akkor, amikor szóvá teszem a Debrecenben történt.